A tetovált fiú /Befejezett/

17. rész - Remény

Én csak sírtam és sírtam. Csak annyit hallottam, hogy felhívja a nagybátyám. Ezek után semmi. Napokig csak magam elé meredtem. Nem hittem el, hogy mit tett.

Az ember az élete során rengeteg hibát elkövet és én nekem is megvan a sötét múltam, életem. De én a magam ostromlása közepette, hogy milyen hülye voltam nem vettem észre valami fontosat. Napokig csak arra tudtam gondolni, ami Olaszországban történt. Már nem tudtam arra koncentrálni, hogy kitudódik a titkom vagy akármi. Magamat szidtam, amiért nem voltam elég okos és nem láttam meg azt, hogy Bruce csak kihasznált. Éjszakákat sírtam át miatta. Csak az a kibaszott nyaklánc kellett neki, de én a szívemet is neki adtam, amit ő darabokra tört.

Visszamentem a suliba, amíg a nagybátyám és Mark megpróbálta őt előkeríteni, de nem tudtam koncentrálni semmire csak rá. Minden második gondolatom ő volt. Lelkileg már nem az voltam, mint régen. És mivel leginkább elgondolkozva jártam a folyóson így sikeresen neki mentem Katynek. Remek. Nem foglalkoztam vele csak tovább sétáltam, de egy fiú az utamat állta.

- Nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúszod. – jött közelebb a lány.

- Most nincs kedvem hozzátok. – mondtam és el akartam indulni.

- Nekem meg ahhoz nem volt kedvem, hogy fellökj.

- Elestél? Nem. Megsérültél? Nem. Akkor mi bajod van?

- Te vagy a bajom. Még Brucet is elüldözted.

- Ki ne merészeld mondani a nevét. – mondtam és leraktam a táskámat és a fal tövébe hajítottam. – Ő egy aljas szemétláda.

- Olyan, mint te. – nevetett. – De ő mégis másabb volt, hiszen tegnap este nálam volt vigasztalódni. – jött közelebb a csaj nekem, pedig megállt a világ. Teljesen lefagytam.

- Sajnos, a tudtodra kell adnom, hogy hazudsz. Bruce nem ilyen. Nem bújik más lány ágyába. – mondtam és eszembe jutott, hogy miket mondott.

„A bátyám. Ő az egyetlen, aki francia akcentussal beszélni és fehér öltönyt hord napszemüveggel."

Hogy lehettem ilyen hülye? Miért kételkedtem benne?

Felnevettem. Értem. Most már mindent értek.

- Dögölj meg. – mondtam és elővéve a telefonomat elkezdtem Tonyt tárcsázni, de az a tuskó mögöttem kikapta a kezemből a készüléket, ami nem kicsit emelte meg a vérnyomásomat. Vettem egy mély levegőt, majd a fiúhoz fordultam, aki röhögve nézett le rám. Hülye colostok

- Add vissza, ameddig szépen mondom. – tartottam a kezem ő pedig csak kiröhögött.

- Mert ha nem adom vissza mi lesz? – incselkedett velem, amihez semmi kedvem nem volt

- Reméltem, hogy a másikat választod. – mondtam és behúztam a srácnak, aki hanyatt vágódva elejtette a telefont én pedig a fülemhez emeltem.

- Halló. Tony itt vagy?

- Már legalább 1 perce. Baj van?

- Rájöttem valamire. Ide tudnál jönni a sulihoz? Nincs sok időnk.

- Már uton vagyunk. Nekünk is van hírünk, de nélküled nem indultunk el.

- Ez kedves. – mondtam és letettem.

Viszont ekkor az ellenfelem felkelt a földről és elkezdett fojtogatni. Kiszabadultam a kezei közül és újra a földre küldtem, de ezúttal ügyeltem arra, hogy ne keljen fel egy darabig. A szőke csajhoz léptem.

- Katy. Mikor volt ott pontosan Bruce?

- Soha nem mondom el neked. – mondta, majd ott akart hagyni, de nem engedtem neki. – Érdekes. Mivel Bruce nem lehetett nálad.

- És ugyan miért nem?

- Nem mondom meg. – mondtam, amikor megláttam, Tonyt, Markot és még néhány pasit. – De talán beszélni fogsz nekik. – mondtam és Markra pillantottam, aki mellém lépett.

- Jól vagy? – kérdezte.

- Igen. Tudom, hol van Bruce, de tudnál azokkal ott foglalkozni? - mutattam Katyékre.

- Még jó, hogy. – mondta és széles mosoly kíséretében oda lépett a kis csapathoz.

- Indulhatunk Angelina? – kérdezte a nagybátyám.

- Igen. – mondtam és elindultam kifelé.

- Franciaországba megyünk. – mondtam és beültem az autóba.

Hogy a fenébe nem esett le nekem. Azt mondta, hogy a bátya érdeklődött a kilétem után. És csak azok az emberek hordanak fehér öltönyt, akik valamilyen maffia csoport tagja. És aznap este, amit mondott az nem jelenthet semmi jót. „Bármi történjék is ez után tudd, hogy szeretlek téged. És mindig te leszel számomra a legfontosabb. „

Ha hihetek a szavainak, akkor Bruce nem saját szándékából hagyott el. És pont ezt kell kiderítenem. Egész úton rajta kattogott az agyam. Nem meglepő, igaz?

- Mérjék be a telefonját. – mondtam a két férfinek, akik velünk jöttek.

- Igenis.

- Ha bajban van, akkor bekapcsolva hagyta, hogy meg tudjuk találni. – mondtam és elővettem a telefonom.