A tetovált fiú /Befejezett/

2. rész - Első nap

Reggel sikeresen elaludtam, ami felért egy öngyilkossággal is mivel kómásan kellett kapkodnom. Gyorsan elkészültem nehogy lekéssem a buszt. De amikor éppen az ajtót csuktam be megláttam a megállóba döcögő iskolabuszt, ami látszólag nem akart megvárni engem. Szitkozódások közepette felhívtam anyát, akinek elmagyaráztam mi történt. Bár jó képet nem tudott hozzá vágni, de bevitt a suliba. Szerencsém van, hogy csak délutánra kell bemennie. A suli előtt kirakott én pedig nyugodtan sétáltam be, mintha semmi sem történt volna. Nem törődtem semmivel csak elindultam az igazgató irodájába, hogy eljussak az osztályomig. Hiszen a szüleim elindítottak úgy suliba, hogy csak az iskola nevét és a címét tudtam. Senki többet.

Bekopogtattam oda, ahol nagy betűkkel volt kiírva, hogy Titkárság alatta pedig igazgatói iroda. Egy mosolygós nővel találtam szembe magam, aki segített nekem eljutni az osztályomig, mivel az igazgatónő még nem ért be. Gombóccal a torkomban nyitottam be a terembe, majd körbe néztem a neveletlen társaságon, majd mely levegőt véve leültem a helyemre. A tanár utánam nem sokkal érkezett. Rendezkedett még egy kicsit az asztalán, majd körbe nézett a társaságon és megállapodott a tekintete rajtam.

- Maga az új diák? - nézett rám szigorú tekintettel.

- Igen, asszonyom. - álltam fel.

- Bár én tudom a nevedet és az átiratkozásod okát, de a többiek nem, szóval mutatkozz be nekik légy olyan kedves.

- Angelina Raynolds vagyok és a szüleim munkája miatt kellett elköltöznünk. Remélem, jól kijövünk, majd. - ezzel leültem és a táskámból előszedtem a füzetet és a tollamat, majd nekiálltam, mivel semmi mást nem tudtam csinálni.

A második óra után teremcsere volt egy másik osztállyal. Mivel nem tudtam hova kell menni így segítséget kertem egy szemüveges lánytól. Gondoltam én naiv, hogy ő biztosan kedves lesz, de, hogy én mekkorát tévedtem, az már nevetséges.

- Bocsi, meg tudnád mutatni, hogy hol lesz a következő óra? - kérdeztem, mire mindenki, aki meg a teremben volt az új osztályomból rám nézett. Most mi van? Rosszat mondtam? Nem beszéli a nyelvünket?

- Persze, csak vedd le rólam a koszos kezedet. - mondta mosolyogva.

Remek. Kifogtam a legbunkóbb lányt, akit lehetett. Nagy nehezen sétáltam utána, amikor nekimentem egy magas fiúnak. Fel sem nézve rá bocsánatot kértem tőle, majd mentem tovább a lány után. Utalom az ilyen gráciákat. Azt hiszik, hogy felsőbb rendűek, de közben sehol semmim. Ugyan olyan emberek, mint mi.

A terem ajtajában megállt, majd felem fordult.

- Most már ne kövess. – mondta én bennem, pedig felment a pumpa. Nemes egyszerűséggel félre löktem az utamból és bementem a terembe. Ha még egy percig a közelembe lett volna nem értem volna be annyival, hogy fellököm.

Nem szóltam semmit csak csöndben leültem a helyemre és nem szóltam semmit. Talán, ha most kimondtam volna azt, amit róla gondolok elsőre, akkor talán kivágná a balhét, az pedig így az első nap nem kell nekem.

Az egész napos csöndben maradásom miatt a gondolataimtól megfájdult a fejem. Valakivel ki kellett beszelnem, így amikor végeztem a sulival elővettem a telefonom Katy, (aki bekísért a terembe) ott állt és engem, várt. És hogy ezt honnan tudtam? Éppen csak kiléptem az ajtón és felpillantottam a telefonomból, hogy ne az egész iskola előtt taknyoljak el megláttam, ahogy engem figyel csípőre vágott kézzel. Remek. Elraktam a telefonom nehogy baja essen. A pénz nem a fán terem, így nem tudnék újat varázsolni.

Ahogy közelebb értem hozzá ő habozás nélkül a lényegre tért.

- Ide figyelj. Mégis mit képzeltél mit csinálsz, amikor ellöktél az ajtóban? Én nem vagyok akárki, hogy csak úgy arrébb lökj. Az apám fel tudna vásárolni az egész családod.

- Jól tudom, hogy ki vagy. Te csak egy hisztis nagy gyerek vagy, aki apuci vagyonával dicsekszik vagy éppen, mint most fenyegetőzik vele. Viszont neked mid van a nagy szádon és a fejeden levő 100 ezreken kívül, amit ugye sminkre költetted? – kérdeztem, de amikor nem tudott válaszolni elindultam gyalog haza.

Utalom az ilyen embereket. Emiatt a fejfájásom is rosszabb lett. Morgolódva elindultam azt otthonomnak nevezett épület felé. Sétálás közben zenét hallgattam. Egyszer-kétszer mondjuk eltévedtem, de valahogy sikerült megtálalnom a haza fele vezető utat, de csak mert Google barátom és volt olyan kedves, megmutatta a haza fele vezető utat. Most így belegondolva lehet, hogy fel kellett volna szállnom arra a buszra, ami egy utcával a házunk előtt kirakott volna onnan, pedig simán haza mehettem volna, de nem. Én, voltam olyan okos és elindultam egyedül a szinte ismeretlen utcákon haza. Jó mi? Mondjuk nekem nem igazan tetszett, hiszen megint belebotlottam a tegnapi srácba es egy pillanatra elvesztem a szemeiben, de semmi baj. Csak kicsit a gyengém a mogyoró barna szem. De tényleg csak egy kicsit.