A tetovált fiú /Befejezett/

6. rész - Balhé

Reggel újból fáradtan nyomtam ki az ébresztőmet, ami élesen hasított végig a hallójáratomon. Fél óra múlva már készen indultam el. Amikor kinyitottam az ajtót egy fekete autónak támaszkodva Bruce állt a házunk előtt. El is hittétek igaz? Viszont tényleg ott volt. A sálával eltakarta az arcát, fekete sapkáján egy fejhallgató volt, kezében pedig egy szál cigaretta.

- Jó reggelt. – sétáltam mellé és ásítottam egy nagyot, majd elindultunk gyalog. Mert remélem azért értettétek, hogy nincs autója. Csak egy kis tréfa volt.

- 'Reggelt! – mondta és elnyomta a cigit.

- Elszívhattad volna nyugodtan. – utaltam a fél cigarettára, amit visszarakott a többi közé.

– Nem dohányzom mások társaságában. Elég, ha az én tüdőm károsodik.

- Micsoda úriember. – mondtam nevetve.

- Hát igen. Ez jó pont szokott lenni a lányoknál és rá szoktam, hogy társaságban nem cigizek.

- Szóval te egy igazi Playboy vagy?

- Nem, viszont, ha valaki ajánlatott tesz azt nem tudom visszautasítani.

- Ez komoly? – álltam meg.

- Nem. Csak vicceltem. – mondta kuncogva. – Ha így lenne, akkor árulhatnám a testemet vagy beállhatnék Chippendale fiúnak.

- Persze és valami rendőrös vetkőzőst showt tartanál vagy mi?

- Mondjuk. – vágta rá.

- Ez jó. – mondtam nevetve. – Ki sem néztem volna belőled, hogy ilyen normális vagy.

- Miért milyennek hittél? Abnormálisnak?

- Gyerekkorom óta utálom az olyan embereket, akik tele voltak tetoválva. Egy hirtelen pillanatban anyáék nem láttak és megpróbáltak elrabolni. 3 éves lehettem, de még mai napig emlékszem arra a férfira, akit sose kaptak el.

- Akkor tőlem féltél?

- Nem. Csak nem voltál szimpatikus.

- De mégis segítettél.

- Ez természetes.

- És ha elraboltalak volna? – kérdezte mire lefagytam.

- Igazad van. Túl közvetlen vagyok az emberekkel. – mondtam és megdörzsöltem a kezem. Otthon hagytam a kesztyűmet.

- Nem ezt akartam mondani. Csak akkor teljesen kiszámíthatatlan voltam. – mondta és megfogta a kezemet. – Nem akartalak megbántani. Csak még teljesen új nekem, hogy egy lány nem akar tőlem semmit.

- Ha így folytatod nem lesz olyan lány. – mondtam az összekulcsolt kezünkre utalva.

- Ilyet nem csinálnak a barátok?

- Hát, nem igazán, de most elnézem, mert lefagy a kezem. – mondtam halvány pírrel az arcomon.

Aranyos igaz? Elpirultam egy kis kézfogástól. Ő csak halkan nevetett.

- Olyan érdekes vagy. Ilyen könnyen elmondasz nekem ilyen dolgokat. Miért?

- Mert eldöntöttem, hogy bízni fogok benned.

- Csak ennyi?

- Mi az, hogy csak ennyi? Nagyon bizalmatlan vagyok az emberekkel.

- Hát eddig nem vettem észre. – mondta és tovább nevetett. – De köszönöm. Egy ilyen söpredék is elnyerheti valakinek a bizalmát...

- Nem vagy söpredék.

- Ezt te magad sem hiszed el.

- Lehet, hogy most nem hiszem el, de el akarom hinni, hogy nem vagy az.

- Vicces vagy. – mosolyodott el, de rám sem nézett.

Közben megérkeztünk az iskolához. Mindenki érdeklődve pillantott felénk, de mi csak tovább beszélgettünk. Jó érzés bízni valakiben. Remélem megérte, hogy benne bízzak. Mert eddig ez a bizalom dolog nagyon tetszik. Gondoltam én....

Már vége volt az első órának, amikor oda jött egy platina szőke hajú lány vagy, hogy nevezik. Éppen a másik terembe igyekeztem, amikor megállt előttem és kiverte a kezemből a könyveimet. Most mi a fene van? Kérdőn ránéztem, mire ő felnevetett. Az idegesítően vékony hangja felhasította szinte a dobhártyámat.

- Egy ilyen szerencsétlen lányba Bruce nem szerethet bele. Biztos csak megfenyegetted igaz? Vagy zsarolod valamivel. Bár őt nem lehet zsarolni semmivel. Inkább eltenne téged az útból.

- Értem. – sóhajtottam. – Most lett elegem ezekből a szőke libákból. – mondtam és leraktam a táskámat.

- Talán verekedni akarsz? Én nem nyúlok egy ilyen lányhoz, mint te. – mondta és lenézően rám pillantott.

- Nem kel, hogy te hozzám érj. – mondtam és felképeltem. – Nincs senkinek sem semmi köze ahhoz, hogy hogyan élem az életemet, kivel barátkozok vagy bármi máshoz. Lehajoltam és felvettem a cuccomat és elraktam. Egyenesen a szemébe néztem, majd gúnyosan elmosolyodtam.

- Hát én se akarok többet, hozzád érni ne aggódj. Félek, hogy leszedem rólad a szépségedet. – mondtam és a kezemre pillantva észrevettem, hogy tiszta smink. – Már itt is maradt. - ott akartam hagyni.

- Rajtam legalább lehet segíteni.

Jelen pillanatban csak egy nagyon kicsi választ el attól, hogy feladjam a józan eszem és megtépjem, de nem tettem. Felvettem a táskámat és elindultam a folyón.

- Nézzétek, elmenekül. – nevetett.

Ennyi. Elszakadta az a bizonyos cérna. Nagy lendülettel visszafordultam és megragadtam a blúzánál fogva és a falnak löktem. - Elmenekülök, mi? Nem nekem nagy a szám, a semmire. – mondtam idegesen.

- A hajamat ne. Tegnap voltam fodrásznál. – mondta hisztizve.

- Angelina. – hallottam Bruce hangját, mireelengedtem a lányt és, mint aki jól végezte a dolgát oda léptem a fiúhoz, akierre nem szólt semmit csak jött velem tovább. Viszont a terem ajtajábaelnevette magát.