Jég Herceg (Jung Taekwoon ff.) [✔] {Javításra vár}

XXV.

- Ravi? - hangomra összerezzent, ami már rosszat sejtetett bennem. - Mi a baj? - Lassan felém fordította a fejét, de olyan sápadt volt, ahogy attól féltem összeesik.

- Itt van.. - szemöldök ráncolva néztem rá, majd lassacskán kezdett leesni, hogy ki is lehetne az, akiért ennyire elsápadna. Mellé sétálva óvatosan kinéztem az ablakon, egy fekete alak sétált egyenesen felénk, mégis valami furcsa volt számomra.

Jihon, teljesen egyedül volt..

***

Apa a lépcső előtt állt, mellette a fiúk, én és Ravi pedig a nappali küszöbén voltunk ledermedve. Jihon teljes természetességgel benyitott a házba, és be is csukta maga mögött az ajtót.

- Hello bátyus - köszönt felnézve rá.

- Hello bátyus? - apa hitetlenkedő hangjára csak elmosolyodott, és felém nézett, amitől a szívem a torkomban dobogott. - Mit keresel itt?

- Gondolkoztam - elindult felém, ami miatt egyre hátráltam, de csak akkor torpant meg, amikor Eol és Eum elém ugrottak. - Oké, oké. - Hátrébb lépett. Mégis mi folyik itt?

- Gondolkoztál? Mégis min? - Jihon újra apára nézett, majd ismét rám, de ez nem tetszett nekem.

- Elegem van - összeráncolt szemöldökkel néztem rá. - Elegem van ebből az egészből. - Ravira néztem, de ő ugyan olyan értetlen és döbbent szemekkel nézett vissza rám.

- Jihon, beszélnél érthetően? - sziszegte apa.

- Véleményem szerint érthetően beszéltem - hátra tette a kezeit, és apa felé fordult. Megköszörülte a torkát. - B- - Egy betű után megakadt. - Szóval.. - ismét megköszörülte a torkát. - Bocsánat. - Kerekre nőtt szemekkel néztem Jihonra, majd apára. Ő volt az, aki a legjobban megdöbbent, mivel még hátrébb is lépet. Mintha megütötték volna.

- Mi a csapda, Jihon? - Yoonkinál nem csodálkoztam, hogy kételkedő.

- Számotokra nincsen csapda, csak számomra - Jihon felém fordult, de amit tett azon én hátra hőköltem. Alig hittem a szemeimnek. Mindkét kezét az oldalához szorította, és mélyen meghajolt. - Bocsánat, Taekwoon. - Nevemen hívott.. - Önző hülye voltam. Lehet nem hiszed el a szavaimat, amit teljes mértékben megértek. De egész életemben soha nem voltam ilyen őszinte, mint most - Eolra kaptam a tekintetem, mégis mindketten bólintottak. Ravira néztem, mégis ő egyik kezét a tarkójára simította, de a szemeiben szánalom volt. - Bármi rossz szó nélkül elfogadom, ha most megöltök. - Arra az egy szóra a szívem egy pillanatra megállt, majd vad dobogásba kezdett.

- Örömmel meg teszem - Yoonkira kaptam a tekintetem, aki már elindult felé. Mégis mielőtt gondolkozhattam volna oda futottam, és a csípőjénél lefogtam. - Engedj el!

- Dehogy engedlek. Eol! - még időben kapta el Owint a grabancánál. Mindketten küzdöttek ellenünk, mégis kis idő múlva Yoonki már szipogott, majd ő bújt hozzám sírva. Jihonra pillantottam, aki Yoonkit nézte szánakozó szemekkel.

- HongBin, nyugtasd meg Yoonkit - amint mellém ért átadtam neki, ahogy Eol is Owint Urinak. Apára néztem, aki közelebb sétált hozzám. - Ez egy családi beszélgetés lesz. Ti ketten, - Rám és Jihonra mutatott. - fel a dolgozó szobámba - Jihon rám nézett, én mégis bármi szó nélkül hátat fordítottam, és a lépcső felé sétáltam.

- Majd a testemen keresztül - Owl elkapta a könyökömet, amikor elakartam sétálni mellette. - Jiwoo, ezt te sem gondolhatod komolyan.

- Halálosan komolyan gondolom - hátra néztem a vállam felett, de megdöbbenésemre Jihont apa húzta maga mellett. - Ne akard, hogy kidobjalak titeket, és ne is merészelj fenyegetni a saját otthonomban. - Kirántottam a kezem Owl ujjai szorításából, és folytattam az utamat. Lépteket hallva magam mögött tudtam, hogy apáék jöttek utánam.