Jég Herceg (Jung Taekwoon ff.) [✔] {Javításra vár}

XVI.

Owl egyre közelebb hajolt hozzám, én pedig erre hirtelen felpattantam, és távolabb léptem tőle. Láttam a szemeiben a megbántottságot, de én nem vagyok olyan. Mármint valamelyest kedvelem őket, vagy valami olyasmi.

- N-Nem gyakorolni vagyunk itt? - Owl bólintott, és felállva újfent ellépett tőlem öt lépést, és újabb fűszálat megjelölt..

***

Házban a nappali kanapéján ültem. Lábaimat felhúztam a mellkasomig, kezeimmel átöleltem őket, és csak bámultam magam elé. A gyakorlás Owl szerint sikeres volt, amit valahol én is úgy éreztem. Még három szálat kellett megfagyasztanom, amik őszintén nehezek voltak, de mégis sokkal jobban rájuk tudtam koncentrálni. 

Még elmondta, hogy a következő nap már növeli a távolságot, amitől féltem. Valójában mindentől féltem. Az emberektől, a férfitól, az erőmtől, mindentől. Mégis.. Mégis ott van bennem, hogy ők nekem segíteni akarnak, de akkor miért nem vagyok képes bízni bennük? Talán mert nem is ismerem úgy őket? Lépnem kellene, hogy jobban meg ismerjem az életüket?De mi van, ha csak azért kedvesek velem, mert a férfinak dolgoznak? Hiszen még az anyámat se mentették meg, nem voltak mellette, amikor azt mondták, hogy azért voltak, hogy megvédjék. 

Miért hagyták, hogy meghaljon? Miért csak engem mentettek meg? Miért törölték ki az emlékeimet? Miért adtak egy családhoz? De akkor miért csak most bukkantak fel? Valamit rejtegetnek előlem, de vajon mit? 

- Leo! - hang felé fordítottam a fejem, ahol is egy Ravi közeledett felém, akinek egy sapka volt a fején. Nem értem, hogy hogyan nem tudták felolvasztani a haját, amikor állítólag HongBin a tüzet irányítja. - Olvaszd ki a hajamat. - Elfordítottam róla a tekintetem, és újra az előttem lévő asztalt bámultam. - Baj van? - gyengédebb hangjára összébb húztam magam. Lehet hazudnak nekem, lehet nem is ismerem őket, de azt csak nem érdemelte meg, hogy olyannyira megfagyasszam a haját, hogy fel se lehet olvasztani. - Leo? - Bármi szó nélkül felálltam, és ott hagytam őt, pedig utánam kiabált. 

Nem foglalkoztam senkivel sem, egyszerűen felvettem a cipőmet, és kisétáltam a házból. Nem volt egyikükhöz sem kedvem, pedig azon gondolkoztam, hogy jobban megismerem őket. De akkor miért menekülök tőlük? Ott volt Ravi, aki valóban nyit felém, én mégis ott hagytam őt bármi szó nélkül. Mégsem érdekelt. Levegő kellett, amit abban a házban nem kaptam meg. 

Őszintén fogalmam se volt, hogy merre is menjek, vagy megyek. Csak hagytam, hogy a lábaim vigyenek előre. Egyfolytában az volt a fejemben, hogy valamiért nem vagyok képes bízni bennük, pedig még a vak is látná, hogy nekem akarnak jót, nekem segítenek. 

Sóhajtva túrtam a hajamba, majd a kis nyivákolásokra hátra kaptam a fejem. Eol a hangját hallatva felém bukdácsolt, amin elmosolyodtam. Leguggoltam, és amint elém ért felvettem a kezembe. Fogalmam sincs, hogy mennyit mehettem, egyáltalán hogyan követett engem, de ahogy lihegett elég régóta futhatott. Bár lehet inkább a kis lábai miatt volt, hogy ily módon kifáradt. 

Persze amint a kezembe vettem, már sokkal boldogabb volt, és mindketten a fejüket az arcomnak dörgölték. Amióta ismerem Owlékat egyedül Eol és Eum, akikért megérte. Ők mellettem vannak, bennük valóban megbízom. Pedig legelőször elég rosszul bántam velük, még Eol szipogását is hallottam. Főképp azért is enyhült meg a szívem irántuk, hisz nem érdemelték meg, hogy lerúgjam őket az ágyról.

Egy emlékre hirtelen torpantam meg.

Amikor először megjelentek, féltem tőlük, de amikor újra felém akartak jönni Owl segíteni akart nekik, hogy feltegye az ágyra. Eum mégse hagyta, hogy hozzá érjenek, mivel felé kapott. Tudomást se vesznek a többiekről, ahogy az állatokról sem, pedig Zachy szintén oroszlán, és Owinnal se, aki olyan akár csak ők. Mármint olyan emberi szemeknek láthatatlan valamik. Bárcsak tudnék velük beszélni..

Sóhajtva néztem rájuk, és szinte láttam a szemükben az értetlenséget. 

- Mikor fogtok ti felnőni? - hitetlenkedtem, de ők egymásra néztek, és újra rám, amin már a szemöldökeimet ráncoltam. Lehunyták a szemeiket, egy kis ideig semmi sem történt, sőt nem is értettem, hogy mit csinálnak, majd mindkettejük homlokán megjelent egy-egy hópehely, amik izzottak. Ha nem vagyok hülye, már pedig nem vagyok az, akkor bizony az én erőm kell hozzá. 

Fejemet forgattam, hogy vajon hol és mit is csinálhatnék, de végül a gyakorló erdő felé indultam meg. Nem tudom pontosan mennyire is lehet messze, de addig nem érdekelt, míg egy gondolat volt a fejemben. Igaz azt sem tudtam, hogy jó ötlet-e megtenni, egyáltalán egyedül akarom-e, de.. Nem érdekelt, akkor és ott semmi se érdekelt csak az, hogy segíthessek Eolnak és Eumnak. 

***

Amikor a ház közelébe értem folyton azt néztem, hogy nehogy összefussak az egyikükkel is. Bár már az furcsa volt számomra, hogy egyikük sem követett, se nem állítottak meg. Vagy éppen ezért engedték ki Eolt, hogy ő utánam jöhessen? Vagy készülnek valamire, ami nekem egyáltalán nem lesz jó. De még akkor az sem érdekelt. 

Eolt jobban húztam magamhoz, amikor beértem az erdőbe, de valahol jobbnak láttam, ha inkább a mezőn tenném meg. Ott sokkal távolabb vagyunk a háztól, ahogyan az emberektől is. Mégis a biztonság kedvéért még távolabb sétáltam attól, ahol gyakoroltunk Owlal. 

Eolt leraktam elém a fűbe, majd én is leültem törökülésbe. Míg arra koncentráltam, hogy bármi találkozás nélkül eljussak a helyre, észre se vettem, hogy a hópelyhek még mindig ott voltak a homlokukon. 

- És most? - tanácstalanul néztem rájuk felváltva. Eol felállt, majd az ölemben tartott kezemre tette az egyik mancsát, és végül vissza is ült. Felemeltem a kezem, csak bámultam a tenyerembe, de végül Eol felé fordítottam, és a homlokára helyeztem. Nem gondoltam semmire sem, nem volt bennem semmi egyedül, csakis egyedül arra koncentráltam, hogy az erőm a kezemen keresztül átáramoljon Eol testébe. 

Nos, csak szerettem volna, mivel semmi sem történt. Ingerült sóhajjal elvettem a kezem, de akkor Eum elkezdett sziszegni. 

- Ah, két fej egy test - mindketten bólintottak. Én hülye.. Mély levegőt vettem, és már két kezem Eol, majd Eum fejére tettem. Lehunytam a szemeim, és reménykedtem, hogy úgy már sokkal hatásosabb lesz, mivel próbáltam elképzelni Eolt felnőtt oroszlánként. 

Furcsa érzés kerített hatalmába, valami hideg, mégis meleg keringett a testemben, majd a testemből egészen az kezemig áramlott. Őszintén abban reménykedtem, hogy valahol még sincs olyan nagy erőm, amivel azt bizonyíthatnám, hogy teljesen felesleges, hogy ők mellettem legyenek. De mire kinyitottam a szemeimet, egy fekvő Eolt pillantottam meg, aki felnézett rám. 

Akkora volt akár Zachy, talán még nagyobb is..

Lassan elvettem a kezem róluk, mire Eol felült, én pedig ledöbbenve néztem végig rajta. Jég kék test, jég kék bolyhosnak tűnő sörény, szájából, egészen a mellkasáig két piros vonal húzódott. Tollas jég kék szárnyak, amik láthatólag is nagyobbak mint a teste. És persze Eum. Akkora volt akár Eol, és neki is két piros vonal húzódott a szájától, egész végig a testén. 

Tapsra mindhárman oda kaptuk a fejünket. Egy férfi állt tőlünk talán húsz lépésre. Nem láttam jól, de a korom fekete inget, és a szőke hosszú hajat tisztán kivettem..

🍁

Sajnálom, hogy sokat kellett rá várni.. ❤