Jég Herceg (Jung Taekwoon ff.) [✔] {Javításra vár}

I.

Mindig is vissza húzódó voltam, ami miatt az iskolában már féltek tőlem az emberek. Nem foglalkoztam velük, hisz elvoltam én magamban, és a könyveim világában. Elsős koromban még próbáltak közeledni felém lányok és fiúk is egyben, de rögtön fel is adták. Úgy éreztem, hogy ők nem értenének meg engem, hisz nem történt velem semmi tragikus amiért ilyennek kellene lennem. Jó gyerekkorom volt, a szüleim jól bántak velem. Én csak egyszerűen így éreztem jól magam. 

De e viselkedésem miatt rám aggatták a Jég Herceg nevet, és már mindenkit óvva intettek tőlem, ahogyan az alattam lévő korosztály hallgattak is rájuk. Mindenki, aki próbált felém közeledni elhúzták vagy egyszerűen mindent mondtak rám, csak jót nem. De soha nem hittem, hogy 18 évesen egy ember ennyire feltudja forgatni a gondolati elméleteimet.. 

***

- Jung Taekwoon! Ha most azonnal nem kelsz fel, akkor nekem kell, és azt nem akarod. Igaz? - kiabált fel anya. Ha a saját módszeres ébresztésével fenyeget, akkor bizony valóban késésben vagyok, ami nem jó. Anyának különleges ébresztési módszere van, amitől még 18 évesen is félek. 

Kitakaróztam és felültem, de még kómás fejjel bámultam magam elé. Valahol a lelkemben éreztem, hogy nekem nem kellene ma iskolába mennem.

Beteg lennék? Kezemet felemelve az arcomra simítottam, majd a homlokomra, de nem volt lázam. Végül nem foglalkoztam vele, csak ki keltem az ágyból, elcsoszogtam a ruhásszekrényemhez, és találomra vettem ki ruhákat. Velük a kezemben sétáltam a fürdőmbe, ahol egy gyors zuhany után felöltöztem, fogat mostam és hajat fésültem, majd már sokkal frissebbnek éreztem magam, testileg. Lelkileg ugyan olyan kómás, mégis félelemmel teli voltam. 

Megdörzsöltem az arcom, és kisétáltam a fürdőmből, vállamra akasztottam a táskámat, telefonomat a zsebembe csúsztattam. Kilépve a szobám ajtaján a lépcső felé vettem az irányt. Azon lépkedve próbáltam nem orra bukni, ami sokszor megtörténik, de legalább a feszült lelkem ellenére sebesülés mentesen lejutottam a konyhába. 

- Kicsim, beteg vagy? - kérdőn néztem anyára, aki aggodalmas szemekkel sietett felém, és végig simított az arcomon. - Sápadt vagy.

- Mm, csak nem aludtam jól - rántottam vállat. Bólintott ugyan, de még aggodalmas szemekkel nézett rám.

Megreggeliztem, majd anyától elköszönve már siettem az iskolába, hogy ha már ki közösítenek, legalább időben beérjek az órákra. De még így is, hogy időben értem be a kapun rögtön a legrosszabb emberbe botlottam bele. Szó szerint belebotlottam..

Kwon Hajun az iskola "rossz fiúja", aki előszeretettel szokott engem bántalmazni és szavakkal is szégyenbe hozni. Ez a reggelem már nem is lehetne jobb.

- Nocsak, a Jég Herceg - bandájával felém fordult, amitől ösztönösen hátráltam tőlük. - Ne félj, nem fogunk bántani, még nem. - Nem válaszoltam, csak ki akartam kerülni, de elkapta a könyökömet és vissza rántott maga elé. - Nem hallottam a bocsánat kérésedet - félszemmel néztem rá, majd teljes testemmel felé fordultam, majd meghajoltam. Ezután újra elakartam menni, de csak jobban rászorított a kezemre, ami már őszintén fájt. - Nem hallottalak. - Szűrte a fogai közt közelebb hajolva hozzám, de ekkor hirtelen hátra tántorodott, és még a keze is eltűnt az enyémről. 

- Bocsánatot kért, nem láttad? - ismeretlen hangra felkaptam a fejem, és egy teljesen ismeretlen fiú állt mellettem. 

- Te ki vagy? - Hajun lépett felé, de az ismeretlen fiú a kezemnél fogva maga mögé rántott, amin már teljesen ledöbbentem. Éreztem én, hogy nem kellene nekem iskolába jönni, hallgatnom kellett volna a megérzésemre.