Jég Herceg (Jung Taekwoon ff.) [✔] {Javításra vár}

XXIII.

Owl

- Owl - Ravi hangjára kinyitottam a szemeim. - Alszol?

- Nem - morogtam. - SungOh horkolásától hogyan aludnék? - Kuncogására a szemöldökeim ráncoltam.

- Pedig a többiek alszanak - Ravi felé fordítottam a fejem, és a fülemre mutattam, mire összeráncolta a szemöldökét. - Mi van a füleddel?

- Nézd meg a mögötted lévő Yoonki fülét, és megérted - még mindig értetlenül nézett rám, de hátra fordult, és tisztán láttam, ahogy megfeszültek az izmai. - 3.. 2.. 1..

- Yah! - sóhajtva ültem fel a padlóról, és jobbnak láttam, ha inkább kisétálok, és a kanapén alszom. Én is hibáztathatnám a többieket, hogy nekik volt füldugójuk, és nekem nincsen, de nem hittem volna, hogy egy szobába űz minket..

Újabb sóhajjal sétáltam le a lépcsőn, de amikor fényt pillantottam meg a szemöldökeim ráncoltam. Értetlenül, és kíváncsian lépdeltem közelebb a nappalihoz, és meg is láttam a nekem háttal ülő Leot.

- Leo - halk voltam, de még így is megijesztettem őt. Ami csattanás hallatszott minden bizonnyal valami könyvet olvasott, ami leesett a padlóra. Láttam, ahogy lenyúlt érte, majd hátra nézett rám, de valamiért félelmet láttam a szemeiben. - Mit csinálsz itt? - Eol és Eum után kutattam, de még ők sem voltak ott.

- Inkább te miért vagy ébren? - felhúzott szemöldökkel néztem rá, majd közelebb érve hozzá megpillantottam a könyvet, ami számomra ismerős volt. Ahogy néztem a könyvet egyre jobban takarta, mire felnéztem rá. 

- Nem bűn, ha kíváncsi vagy az anyukádra - lehajtotta a fejét, és újra kinyitotta a könyvet.

- Miért van kettő ebből a könyvből? Vagy ami nálatok volt, abban semmi sincsen, csak a kép? - megköszörültem a torkom, és inkább kinéztem az ablakon. - Komolyan? - Hitetlenkedésére félszemmel ránéztem, de ő elnyílt ajkakkal nézett rám.

- Kellett valami hihető dolog - rántottam vállat.

- És ha belelapoztam volna? - rákaptam a tekintetem. - Akkor mit hazudtatok volna? Vagy leordítva elvettétek volna tőlem a könyvet?

- Leo.. - fejét rázva elfordult tőlem, és újra a képet nézte. - Sajnálom, oké?

- Nem oké - hitetlenkedve elfordultam tőle, és az ablakokhoz sétáltam. - Te milyen erőt is birtokolsz? - Hátra néztem rá a vállam felett, ő mégsem nézett rám, csak a képet.

- Azt amit Ravi - erre már felnézett rám. - Egyedül én és ő vagyunk, akik ugyan azt az erőt birtokoljuk. - Bólintott, és újra a könyvet nézte, amin már a szemeimet forgattam. - Miért nem alszol?

- És te?

- Faragatlanság kérdésre kérdéssel válaszolni.

- Nálatok faragatlanabb nem vagyok - megránduló arccal fordultam felé, de nem nézett fel. Mély levegőt vettem, és kifújtam, majd elindultam felé, amit ő nem látott. Közvetlen elé érve kivettem kezéből a könyvet, mire felnézett rám, mégsem düh volt a szemeiben. Könnyein a szemöldökeim ráncoltam.

- Mi bajod lett? - elfordította a fejét, felállt, és már elakart sétálni, de még időben kaptam el a könyökét. Nem mondott semmit, csak rángatta, amitől jobban rászorítottam, és vissza rántottam magam elé.

- Engedj el - rekedt hangjára próbáltam elkapni a tekintetét, ő mégis elfordította a fejét.

- Mi bajod? - lehunyta a szemeit, ami még jobban összezavart.

- Semmi, engedj el - ismét próbálta kirántani a kezét, de ettől csak idegesebb lettem. Talán e miatt is volt, hogy a nagy hadakozása végett hátra zuhant a kanapéra, én pedig fölé támaszkodtam. Nagyra nőtt szemekkel nézett rám, ahogy meg láttam a pírt az arcán a könyvet az asztalra tettem, és lentebb hajoltam hozzá. 

Kezeit a mellkasomra tette, és próbált eltolni magától, de semmi ereje nem volt. Sokkal erősebb voltam nála, e miatt is volt, hogy feladta az egészet, és csak nézett a szemeimbe.

- Hazugság vagy te is?

- Ez bánt téged? - még lentebb hajoltam hozzá, de elfordította a fejét, mégsem érdekelt. - Válaszolj őszintén. - Félszemmel rám nézett. - Mit érzel irántam?

- Semmit - hazugságára megrándult az arcom. - Őszinte voltam, tehát engedj el.

- Ne hazudj! - szűrtem a fogaim közt. Gúnyos mosolyra húzta az ajkait, és felém fordította a fejét.

- Mert te őszinte vagy velem? - felváltva néztem a szemeibe. - Még te kéred, hogy ne hazudjak, amikor neked az egész lényed egy hazugság.

- Mit tegyek, hogy elhidd a valódi érzéseim? - felhúzta a szemöldökeit.

- Valódi érzéseid? - továbbra is gúnyosan mosolygott rám. - Neked vannak olyanok? Mégis micsoda? Mert hogy én nem láttam, se nem tapasztalt- - Nem hagytam, hogy befejezze a mondatát, csak az ajkaira hajoltam. Hallottam, hogy beszívta a levegőjét, szemei kerekre tágultak, mégsem érdekelt.

Szemeimet lehunyva elkezdtem mozgatni az ajkaim, és ami ledöbbentett, hogy viszonozta a csókomat. E miatt bátorságot véve átvezettem a nyelvem, amitől hallottam, hogy felszusszant. Csak magamban mosolyogva jobban ránehezedtem, és éreztem, ahogy kezeit felvezette a mellkasomon egészen a nyakamig, és átkarolta.

Taekwoon

Owl csókját viszonozva átkaroltam a nyakát jobban húzva magamhoz..

Őszintén én magam sem tudom, hogy mikor kezdtem el ilyen érzéseket táplálni Owl iránt, de úgy vélem már azóta, hogy megmentett az első napján. Én nem akartam vele foglalkozni, haragudtam rá, kiabáltam vele, mégis folyton ott volt mellettem, ami miatt kezdett egy fajta érzés létre jönni bennem.

Aggasztott, és féltem, hogy az érzéseimmel egyedül maradok, főképp azok után, amiket megtudtam róluk. Mindenben hazudtak nekem, akkor a gyakorlásunk napján miért akart megcsókolni? Az is hazugság lett volna? Valójában semmit se érez irántam, csak egy gyenge fiút látott, akit könnyű átverni?

Na és most..?

- Leo - ahogy elvált tőlem a nevem volt az első, amit kiejtett a száján. Mindketten szaporán vettük a levegőnket, egymás szemébe néztünk, de a tekintetébe olyan csillogás volt amin muszáj volt nagyot nyelnem. Láttam rajta, hogy nagyon is élvezte a jelenetet, nekem már annyira nem volt felemelő. 

- Mi volt ez? - összeráncolta a szemöldökeit. - Megint hazugság? - Sóhajtott, mégis a homlokát a kulcscsontomnak döntötte, ami ledöbbentett, mégsem értettem semmit.

- Nem tudom már mióta kezdtem érezni irántad valamit, de próbáltam figyelmen kívül hagyni, egészen a gyakorló napunkig. Akkor azon a helyen megakartalak csókolni, és tudtam, láttam, hogy te is akartad - felemelte a fejét, és egyenesen a szemeimbe nézett. - És te? - Elfordítottam a fejem, mégis amikor a bőrömön megéreztem a meleg levegőjét nagyot nyeltem. Nem is kellett sokat várnom megéreztem ajkait a nyakamon, ahogy apró csókot adott, egyre lentebb haladva, majd vissza.

- Nem tudom.. - motyogtam, nem telt magabiztosabb hangra az ingerektől.

- Nem? - félszemmel ránéztem, ahogy ő is úgy nézett engem, de amikor megéreztem a fogait, ahogy közéjük csippentette a bőröm olyan hang jött ki a számon, amitől egy kezemmel befogtam a szám. - Ne fojtsd el, hallani akarom. - Éreztem, ahogy végig nyalt a harapás nyomon, és újabb csókokkal hintette be a bőrömet.

- Csak kínzol - suttogtam.

- Te is akarod - egyik kezével végig simított a vállamon, mellkasomon és a hasamon míg megéreztem, ahogy a valóban éledező férfiasságomra simította. - Te is, és én is. - Levegő vételéből tudtam, hogy a fejem felé közelített, és a halántékomra adott csókot. Lassan, nagyot nyelve elvettem a kezem, és felé fordítottam a fejem, de ő nem is várt egyszerűen az ajkaimra hajolt, vadabb játékkal..

🍁

Sajnálom, hogy ilyen sokáig távol voltam. ❤