Jég Herceg (Jung Taekwoon ff.) [✔] {Javításra vár}

XVII.

Férfi ott állt, és csak bámult rám. Mindenféleképp elakartam tűnni a közeléből, de mielőtt bármit is tehettem volna ő elindult felém. Talán a félelemtől nem tudtam mozdulni. Talán a hirtelen sokktól, és a hasonlóságtól. De még inkább azért is, mert Eol és Eum semmit se reagáltak, csak nézték, ahogy felém közeleg. 

- Szia - leguggolt mellém, én pedig úgy húzódtam el tőle, amire már Eol is megmozdult, és egy lábát elém tette. Valamelyest ezzel a tettével megnyugtatott. - Nos, nem is tudom, hogy hogyan mutatkozzak be neked. - Már a szemöldökeimet ráncoltam. - Tudod számomra elég kínos így hirtelen felbukkanni előtted.. - tarkójára simította a kezét elfordítva rólam a tekintetét. Mégis.. Mi?! Hasonlít a hosszú szőke haja, és a korom fekete inge arra a férfira, aki az álmomban szerepel. Aki Owlék állítása szerint megakar ölni, vagy szerezni, már én se tudom. Erre felbukkan ő, akitől semmiféle veszélyt nem érzek, szó szerint semmit. Plusz azt is tegyem még hozzá, hogy Eol egyedül azért védelmez, mert én hátrébb csúsztam tőle. 

Mégis mi folyik itt? 

- Taekwoon, - férfira kaptam a tekintetem. Nem is tudom mióta bámulhattam magam elé. - én Tsuda Satoshi vagyok. - Ekkor volt, hogy felpattantam a földről, és egyre hátráltam tőle, mire Eol is megmozdult. Hozzám futott, és morogva elém állt, még Eum is sziszegett. - Nem akarlak bántani! - feltett kezekkel kiegyenesedett, és nem is lépet felém, se nem tett támadásra utaló jelet. - Szeretnék veled, veletek beszélni. - Felváltva nézett ránk, vagyis hármunkra, majd újra a szemeimbe. - Nyugodt légkörben, kérlek - szinte kétségbeesett szemekkel nézett rám, ami miatt meginogtam. - Ígérem, hogy nem lesz semmi bajod. - Az erdő felé néztem, majd újra felé, mégse tudtam, hogy mi vett rá, de bólintottam.

Férfi elmosolyodott, és intett a fejével, mire nagyot nyelve elindultam felé..

***

Az út alatt semmit se beszélt. Nem kérdezett, nem mondogatta, hogy ő a jó, és csak jót akar nekem, vagy bármi. Valójában a mezőről kiérve egy autó várt minket, ami.. Nos, inkább volt limuzinféle, mint személyi autó, ami miatt még jobban nőtt bennem a feszültség. 

Mégis amilyen helyre érkeztünk az hihetetlen magányos volt. Szó szerint. Mintha több évig még a nap se akarna erre járni. Sötét, kietlen hely, aminek a közepén ott állt egy ház, vagy kastély én sem tudom. Nagy vas kapu, amit mintha jég borított volna, de nem láttam jól. Maga a ház körül teljesen száraz föld volt, ahogy még az a egy-két fa is könyörgött a vízért, de.. De amint kitettem a lábam az autóból roppant a talpam alatt a talaj. 

Összeráncolt szemöldökkel néztem le, és ekkor jöttem rá, hogy egyedül a sötét felhők miatt láttam száraznak. A talajt beborította a ropogó hó..

- Hó? - döbbenten néztem a férfi felé, de ő szomorú szemekkel nézett rám, majd sóhajtva előre. Jobbnak láttam, ha inkább csendben maradok. Akadozva ugyan, de követtem őt a kastély ajtajához, aminek a két falapján egy-egy hópehely volt, ami számomra már valódi döbbenet, és sokk volt. Na meg persze túl sok is volt az agyamnak. 

- Kérlek ne nézz szét, kis rumli van - felnéztem rá, majd bólintottam. Benyitott az egyik ajtón, én pedig valódi kényszerrel nem akartam szétnézni, de még így is meg-meg akadt a tekintetem több dolgon is. Például, hogy rögtön elém egy hatalmas ajtó tárult, és annak a két oldalán futott fel a két lépcső, ahogy a lépcső tetején is két szárnyú ajtókat pillantottam meg. A kis rumlit pedig véleményem szerint szarkasztikusan mondta, mivel nagy rumli volt. 

Könyvek hevertek a padlón, mellettem lévő falon két kép szét volt tépve, ablakokon lévő függönyök olyanok voltak mintha egy állat akarta volna szétszaggatni. Balra lévő szobában felfedeztem, vagyis olyannak láttam, a nappalit. Fotelok, kanapé felborítva, könyves szekrények szintén felborultak, és könyvek hevertek mindenhol. De ezek még az apróbb dolgok voltak. Több helyen is jéggé fagyott dolgokat láttam. 

- Itt..? - hátra nézett rám a válla felett, majd újra előre, és elindult az egyik lépcső felé. Cipzárt húzva a számra követtem őt, de Eol szorosan mellettem lépdelt, mégis a fejét forgatta lecsapott fülekkel. Még Eum szemeiben is szomorúságot láttam, ahogy nézelődött. 

Fellépdeltünk a lépcsőfokokon, és míg sétáltam a lépcső korlátokat fának néztem, de ha közelebbről megnéztem, akkor rájöttem, hogy egyedül a fal miatt néztem fának. A lépcső korlát átlátszó volt, és hideg, vagyis az egész jég volt. Mégis hova kerültem?!

Már valóban nagyot nyeltem, amikor benyitott a lépcső tetején lévő ajtón, de ott egész nagy rend volt. Nagy ellentéte az előtérnek, és a nappalinak. Vörös borította a falakat, vörös fotelok, egy fa asztal a szoba túlsó végén, az asztal mögött két hatalmas ablak. De az ablakokon túl olyan tájat pillantottam meg, ami ledöbbentett. Teljes hófedte terület. 

- Nos, ülj le - mutatott fotelba ültem, lábam mellé Eol lefeküdt. Férfi a falak mentén elhelyezkedő könyves szekrényekhez sétált, és egy könyvet a kezébe fogva leült a másik fotelba, vagyis elém. - Taekwoon, - Fel se nézett rám, csak a könyvben lapozgatott. - ismerős-e neked ő? - felém fordította a könyvet, aminek a lapján ott volt az állítólagos anyám. Aprót bólintottam. - Ki ő?

- Az állítólagos anyám - bólintott, és újabbat lapozott, majd újra felém fordította, de ott egy ismeretlen férfi volt. 

- Őt nem ismered? - kérdése olyan szomorúra sikerült, hogy azt hittem menten elsírja magát. Óvatosan a fejemet ingattam, mire aprót bólintott. - Akkor elmondom, hogy ő az apád. - Döbbenten néztem rá, mégis a szemöldökeim ráncoltam. 

- Na de..

- Neked teljesen mást mondtak, igaz? - szomorú hanglejtés tova szállt, majd a harag, és düh jelent meg. - Azt mondták, hogy az apád egy gonosztevő, aki csak az édesanyád erejét akarta, hogy sok-sok rossz dolgot tegyen, nincs igazam? - Sokkoltan dőltem hátra a fotelban. - Taekwoon, amit neked mondtak részben igaz. 

- Mi? - leheltem magam elé. 

- Te, - rám mutatott. - itt éltél. - Majd körbe mutatott, én pedig elnyílt ajkakkal néztem körbe a szobában, újra. - Itt éltél édesanyáddal, és édesapáddal.

- De maga akkor mit keres itt? - összeráncolta a szemöldökeit. - Hiszen maga az, aki az álmaimban szerepel! Maga az, aki meg ölt-

- Tehát én vagyok az, aki megölte az édesanyádat? - még befejezni se tudtam a szavaimat. - Pontosan honnan veszed, hogy én vagyok az?

- A-A haja.. É-És az inge.. - felhúzott szemöldökkel nézett végig magán, majd újra rám. - Az álmomban - Nagyot nyelve motyogtam. - maga az, aki az állítólagos anyám fölött áll, és egy tőr állt ki a mellkasából. Majd azzal a tőrrel maga közeledik felém, én elfutok, de valamiben felbukok, és mire hátra fordulok ott áll fölöttem, a tőrrel pedig a mellkasom felé közelít. - mégis miért mondom ezt el neki?! Miért bízom benne jobban mint Owlékban?! Eol és Eum miért nem viselkednek vele ellenségesen, és Owlékkal miért tették?! 

- Most teljes zavartság lehet a fejedben - bólintottam, és az arcán halvány ugyan, de mosoly jelent meg. - Mint mondtam te itt éltél, de édesanyádat senki sem erőszakolta meg. Neked hazudtak. 

- M-Mi? M-Már mié- - dadogtam.

- Én nem az ellenséged vagyok, Taekwoon - nézett a szemeimbe. Miért nem hív Leonak? - Valóban az édesapád vagyok, ahogy édesanyáddal házasságban éltünk. - H-Házasságban?!

- D-Dehát.. - szemeim ugráltak az arcán, mégse tudtam feleleveníteni. Hisz az álmomban se látom tisztán az arcát, most mégis itt ül előttem alig egy karnyújtásnyira. - Mégis hogy.. Vagy.. 

- Hm, azt mondták, hogy az erődet akarom, igaz? - aprót bólintottam. - Akkor most mutatok valamit neked. - Közelebb hajolt hozzám mosolyogva, de én nem értettem, hogy miről beszél, amikor egy hópehely szállingózott el a szemeim előtt. Döbbenten, és hitetlenkedve emeltem fel a fejem, de többnél-több hópehely hullott a plafonról, pedig semmi se volt ott.

Rendelkezik azzal az erővel, amivel én, amivel az édesanyám is..

🍁

Vajon ki lehet a jó, és ki lehet a rossz?