KERESZTAPA ( HARRY STYLES )

25

CAROLINA
    ⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯   

Délutánra járt már, amikor megérkeztünk. Ideges voltam, mivel nem tudtam, hogy mi fog fogadni. Harry nem tántorított mellőlem, ami viszonylag jó érzéssel töltött el, de bennem volt a félelem, hogy nem szabad lebuknunk. Ő is bejött velem, mivel fogalmam sem volt, hogy milyen állapotba fogom majd találni apámat, nem ártott, ha ő is ott van...viszont a végkimenetel ledöbbentett, egy életre. Az ajtó nem volt bezárva. Harryre pillantottam, aki csak lenyomta a kilincset, majd becsörtetett a házba, én pedig szorosan követte őt. Ám a nappaliban lefékezett előttem, és mintha földbe gyökerezett volna a lába, nem mozdul. Neki mentem, de még akkor sem pillantott hátra rám.
– Harry mi az... - mikor mellé léptem, az a látvány fogadott, amelyet a mai napig, képtelen vagyok kitörölni az emlékeimből. - Apa? - kérdeztem a férfitől megrökönyödve. A kanapén feküdt meztelenül, és rajta egy nő terült el, és nem is akármilyen nő.
– Deborah? - szűrte ki fogai közül Harry, felesége nevét. A nő egyből felpattant apámról, majd meztelenül állt előttünk.
– Mi a fasz... - ennyire telt tőlem. Testem, s elmém leblokkolt. Istenem, add, hogy egy rémálomban legyek. Kérlek.
– Lina... - apám felült a kanapén, és felém nézett. Haja kócos volt, és áradt belőle az alkoholszag. - Meg tudom magyarázni!
Kezemet szám elé kaptam, és elfogott a hányinger. Azonnal ki kellett jutnom onnan. Kirohantam a házból, egyenesen vissza az autóhoz, de a sokktól - mely alig pár pillanattal azelőtt ért -, elestem, és a földre rogyva kezdtem el zokogni. Hogy történhetett mindez? Mikor vesztettük el ténylegesen az irányítást? Könnyeim csípték bőrömet, torkom bereked, arcom vörös volt, és megdagadt. Szívem szüntelenül zakatolt, már szinte a torkomban dobogott, ahol végül ismét egy csomó keletkezett. Nem kaptam levegőt, nem tudtam levegőt venni. A fájdalom, a kín, szétáradt a testemben. A tudat, hogy Freddie a kórházba van, hogy voltam olyan hülye, hogy Edwardot egyedül hagytam a pszichopata bátyjával, és még ez is, hogy apám mit tett, és kivel...
– Meg akarok halni! - üvöltöttem. - Istenem, kérlek! - egy erős kéz emelt fel, és húzott magával. Könnyeimtől, egy másodpercig nem láttam. 
– Ereszd el a lányomat! - egy másik hang szólalt meg, az ajtó felől, majd a hang, testet öltött magának, és elhúzott a másik irányba.
– Carolina, gyere! - parancsolt rám Harry, és ki akart húzni apa szorításából.
– Ne merj, hozzá érni a lányomhoz! - üvöltött rá Louis Harryre.
– Sokkal jobbat érdemelne nálad! Megkúrtad a feleségemet, ki tudja már hányadszorra! Elvettél az életemből több évet a szarságaidra! Elegem van belőled, csak egy önző fasz vagy, semmit több! - hergelte fel magát Harry, miközben a másik férfi felé intézte szavait. - És te - ujjával az ajtóban álló - már ruhát viselő -, nőre mutatott. - Ne merészelj még egyszer a közelembe jönni, majd csak az ügyvéd előtt fogunk találkozni, és a gyerekek közelébe se merj menni! Megértetted?!
– Harry nyugodj le... - suttogtam, de a férfi tekintete szinte lángolt.
– Egy választást kapsz: velem jössz, vagy itt maradsz? - kérdezte, és a szemeibe nézve, várt a válaszra. Apámra néztem, majd lefejtettem magamról karját. A két férfi között álltam, és döntenem kellett. A keresztapám, vagy a vér szerinti apám. Harry vagy Louis... ellépve a férfitől, megfogtam a másik kezét, majd a velem szemben állóra néztem.
– Sajnálom. - suttogtam, és elindultunk az autó felé, a keresztapámmal.
– Nem akarlak többé meglátni itt, vagy bárhol! Nem vagy többé a lányom! - üvöltött utánam a férfi, ki egykor az apámnak hívtam, de akkor már nem volt nekem több, egy önző embernél. Harry azonnal elhajtott onnan, majd célirányul vettük a házukat. Nem akartam többet sírni, de apám, vagyis...Louis, ezt váltotta ki belőlem.
– Sajnálom, én sem akartam, hogy így történjenek a dolgok. - mondta Harry, és hangjában hallatszott a szomorúság. Az idegesség helyét ez vette át, és mindkettőnket megölte ez belülről akkor, még ha nem is teljesen ugyan úgy, de mindkettőnknek fájt.
– Mit mondott neked az orvos, Harry? - tereltem a témát.
– Ez mégis, hogy jött ide? - kérdezett vissza.
– Mit mondott az orvos, Harry?! - ismételtem meg magamat, kicsit már erőteljesebb hangon.
– Semmit. - mondta a férfi.
– Ne hazudj nekem! Mi a faszt mondott az orvos?! - kikeltem magából, elegem volt, a folytonos mellé beszélésekből.
– Értem, hogy ideges vagy, de ezt nem most, és nem ilyen körülmények között kell megbeszélnünk...
– Mondd el! Mondd ki, a picsába már! - annyira felidegesítettem a férfit, hogy az nem bírt az indulataival.
– Freddie rákos! - mondta szinte már kiabálva Harry, és a kormányra csapott. A kocsi lefékezett az út közepén. Mögülünk duda szó hallatszott. Harry bocsánatkérőn nézett rám, de én csak ledermedt. - Lina én... - a férfi kezdett volna bele, de csak felemeltem a kezét, hogy nem akarok többet hallani. A férfi felsóhajtott, majd egy percig tétlenül nézett engem, miközben kintről, már csak dudálás hallatszott. Végül beindította az autót, és elhajtottunk...akkor még egyikünk sem tudta, hogy ez még közel sem a vége. Még hátra volt, az utolsó csavar.

    𐄙𐄙𐄙     

– Sajnálom, hogy még nekem is a terhedre kell lennem. - mondtam, miközben bele kortyoltam a teámba.
– Te sosem vagy a terhemre. Talán mindennek így kellett lennie, ki tudja? Ami megtörtént, azon már nem változtathatunk.
– És hogyan tovább? - kérdeztem, majd felnéztem rá. Az étkező asztalnál, szemben foglalt velem helyet.
– Fogalmam sincs. - felelte - Azt hiszem, kell keresnem egy ügyvédet. - mondta, és egy kis fájdalom bujkált a szemeiben.
– Szeretted őt, igaz? - kérdeztem, és egyből rám nézett. - Tudom, hogy szeretted, le sem tagadhatod. - higgadt voltam, és nem haragudtam a férfira.
– Te szerettél engem? - kérdezte, és ettől a kérdéstől ledermedtem.
– Szeretlek, Harry. - suttogtam magam elé, de akkor már nem néztem a szemeibe. Az egész, hogyan is kezdődött? Csak egy játékszer volt számomra, de ez később gyökeresen megváltozott. Beleszerettem, és onnan már nem volt visszaút. Fájt ezt kimondanom, de ő volt az, aki visszaadta a szabadságomat. Megtanított újra szeretni...
– Menj, feküdj le. - mondta, majd egy csókot nyomva homlokomra, elvette előlem a bögrét. Felálltam, és elindultam volna,  de visszafordultam.
– Te is jössz majd? - rá sem ismertem a hangomra. Elmosolyodott, majd bólintott egyet. Felsétáltam a lépcsőn, és a hálószobába mentem. Hálát kellett azért adnom, hogy aznap nem voltak otthon, a Styles család többi tagja. Kathleen, ha még meg is értette volna az egészet, Benjamin akkor sem tudott volna, dűlőre jutni a gondolattal, hogy volt anyja, és jelenleg nincs anyja. Levetkőztem, majd felkaptam Harry egyik pólóját, ami természetesen nagy volt rám. Az illata teljesen bele ivódott a bőrömbe, és ez fantasztikus érzés volt. Lefeküdtem az ágyra, majd alig negyed óra múlva, Harry is megjelent. Levetkőzve bemászott mellém, majd hátulról magához húzott. Lábaink összefonódtak, s karjai védelmezően ölelték körbe testemet. Ott, és akkor, minden újra jónak látszott, de a látszat néha csal... tudatlanul hajtottam álomra fejemet, egy olyan férfi mellett, kinek tényleg számítottam. Viszont egy másik férfi aznap, az életével fizetett bűneiért. A fájdalom múlandó, de a tudat sosem merül feledésbe. Aznap minden megváltozott. Én megtörtem, s elvesztettem őt, kit gyűlölni akartam a tetteiért, aki sosem szeretett engem, akit aznap óta, soha többé nem láthattam... elvesztettem őt, az apámat.