KERESZTAPA ( HARRY STYLES )

23

A lány a férfi mellkasán ébredt. Mélyen szívta be, annak illatát. Ujjaival táncot járt a férfi bőrén, és annak tetoválásait rajzolta körbe. Harry elmosolyodott a lány tevékenységén. Egyik karját, feje alá tette, és így támaszkodott meg. Melegség töltötte el, minden egyes porcikáját, mikor az előző estére gondolt. Mindketten levetették gátlásaikat, ha csak egy estére is, szerethették egymást. A vágyuk csillapíthatatlan volt egymás iránt, ami megfertőzte őket belülről. Nem voltak önmaguk, nem tudták irányítás alá vonni egymást. Egymáséi voltak, de ők ezt nem tudhatták...hisz, ahogyan Harry is mondta: Carolina még csak egy gyerek volt, neki pedig családja volt. Ebből az egészből, nem jöhettek ki jól. Viszont azon az éjszakán, ezek a dolgok feledésbe merültek. Ha csak egy kicsit is, aznap mindketten éltek. A lány telefonja, hirtelen megcsörrent. Érezte, hogy muszáj felvennie, hisz attól még nem felejtette el apja baját, hogy este elment Harryvel. Fel akart kelni, de az említett fél, visszahúzta magához, hogy maradásra bírja.
– Kérlek Harry, muszáj. - suttogta a férfi ajkaira, majd kibújt, annak védelmező karjai közül. A motel éjjeli szekrényéről, felkapta telefonját, viszont mikor megpillantotta a kijelzőt, összevonta a szemöldökét. Nem az apja volt az, és nem is Niall. Edward hívta.
– Ki az? - kérdezte, a mellette fekvő férfi, reggeli rekedtes hangján.
– Edward. - felelte a lány, s kezdett kétségbeesni. Harry egyből felült az ágyon.
– Ne vedd fel! - nem is tanácsot adott a lánynak, hanem sokkal inkább parancsot, de Carolina megmakacsolta magát. Rányomott a zöld kis telefonra, a jobb alsó sarokban, majd a füléhez emelte a telefont, Harry ezt csak egy szemforgatással kísérte. Mielőtt a lány bármit is mondhatott volna, a vonal másik végéről a fiú, már el is kezdett hadarni. Carolina arca gyorsan változott át meglepődöttből, kétségbeesetté. A fiatalabb Horan fiú hangja sem volt ám másmilyen, de próbált összeszedett lenni, és a lényegre törni.
– Máris indulok. - felelte a lány, majd bontotta a vonalat. Nem szólt egy szót sem, csak a ruháit kereste, amilyen gyorsan csak tudta.
– Mi az Lina? Mi történt? - kérdezte a férfi értetlenül.
– Öltözz fel, azonnal Niallékhez kell mennünk! Siess! - parancsolt rá a lány, a férfira.
– Mégis miért? Carolina, beszélj már érthetően! - Harry nyugodt természet volt, mégis valamiért akkor eléggé ingerülté vált. Valószínűleg az miatt, hogy nem szabadott lebukniuk.
– Majd a kocsiban elmondom, csak siess már! - a lány már felöltözve, sürgette a férfit. Hangjából áradt a zaklatottság. Harry felállt az ágyról, majd összeszedte magát. Nem akart veszekedni a lánnyal, hisz tudta, hogy valami nagy gáz lehet. Felöltözött, és egyből el is hagyták a szobát, a férfi a kulcsot leadta, és kifizette a szállást. Mindketten beültek a kocsiba, majd elindultak.
– Mi ez az egész? - kérdezte a férfi, és próbált higgadt maradni. A lány vett egy mély levegőt, majd belekezdett a rövidebb verzió mesélésébe.
– Edward azért keresett, mert Freddie náluk van, Jasonnal. Apát már vagy ezerszer hívta, de nem veszi fel a telefont, sehogy sem tudja elérni őt. Apa tegnap este hazament, mert nem akart a család terhére lenni. Niall és Hailee pedig ma reggel elutaztak, Hailee szüleihez. Freddie - miután elmentek a szülők -, beállított hozzájuk, Jasont keresve. Ha Niallék nincsenek otthon, akkor Jason a ház ura, mert ő az idősebb, meg amúgy is benne jobban megbíznak.
– Niallal is el kéne beszélgetnünk, a gyereknevelésről. - jegyezte meg cinikusan Harry, és közben feszülten figyelt az útra, és a mellette ülő lányra.
– Szóval, Edward elmondta, hogy Jason drogozik, és jelen pillanatban, a bátyámat akarja belőni. Freddie viszont nem nyúlhat anyaghoz... - Harry egy pillanatra, a lány felé fordította a fejét, az indokra várva. - Miután anya elment, Freddie is kibukott, egyszer már majdnem... - elhalkult egy pillanatra. - Szóval, majdnem belehalt a túladagolásba.
– Erről miért nem tudtunk?
– Nem ronthattunk a megjelenésén. Számára fontos volt az, hogy megmaradjon a látszat, miszerint ő maga a "tökély". Viszont a lényeg: Freddie nem nyúlhat anyaghoz, mert a végén megint túladagolja magát, és... - a lány elhallgatott, nem mert belegondolni abba, hogy akkor mi fog történni.
– Nem lesz semmi baj, Lina! Oda fogunk érni, megoldjuk! - a férfi biztató szavai, mit sem értek, hisz a lány tudta, hogy már így is teljesen biztos, hogy elkéstek. Carolina míg úton voltak, folyamatosan hívogatta apját, de az láthatóan, nem akarta felvenni a telefont.
– Minek neki telefon, ha fel sem veszi?! Most nem kéne hívogatnom, ha már rég elmondta volna Freddienek az igazságot! Akkor most egyikőjük sem lenne kibukva! Freddie nem akarna meghalni, apa pedig élhetné tovább a "tökéletes" életét, mint amilyen előttünk is volt! - a lány teljesen kiakadt, Harrynek pedig fájt ezt látnia. Fájt, hisz tudta, hogy van benne némi igazság. Tehetett volna valamit, mondhatott volna bármit, de nem tett semmit. Ő sem volt különb Louisnál, nem volt remek ember, sem pedig remek szülő... Egy olyan ember volt, aki megcsalta a feleségét, és hazudott mindenkinek. - Maradj kint! - mondta a lány, mikor már az utcában voltak.
– Szerinted be foglak engedni, két bedrogozott közé? Elment az eszed?!
– Harry, megoldom.
– Úgy, mint ahogyan múltkor is? - a férfitől ez aljas húzás volt, viszont a lány nem tudott, akkor a bántó szavakkal foglalkozni, legalábbis nem akart.
– Ha meglátnak minket együtt, szerintem elég szarul jönnénk ki. Ha akarsz, menj haza, nem érdekel, de én nem csukatom le a bátyámat! - Lina szó szerint kiugrott a kocsiból, mikor megérkeztek. Az ajtóhoz rohant, majd dörömbölni kezdett. Nem érdekelte semmi, és senki. Edward azonnal ajtót nyitott, a lány pedig csak egyesen betört a házba. - Hol vannak? - kérdezte ingerülten a fiútól.
– Az alaksorban. - felelte, Lina pedig egyből rohanni is kezdett, az alagsor ajtaja felé. Amikor viszont leszaladt a lépcsőn, egy borzalmas kép fogadta. Freddie a régi kanapén feküdt, mely a sarokba volt elhelyezve. A fiatal férfi mozdulatlan volt. Lina, azonnal oda rohant hozzá, nem törődve azzal, hogy hol lehet a másik.
– Freddie! - a bátyja mellé guggolva, próbált életet rázni belé, de a férfi nem mozdult. Lina szíve hevesen vert. Mielőtt Edward felé fordulhatott volna, egy erős kar elkapta hátulról a haját, majd felhúzta őt. Carolina felordított, amint bele nyílalt fejébe a fájdalom. Mikor ismét két talpon volt, a kéz már nem húzta a haját, de egy kar a nyaka köré fonódott, és egy feszes test, az övének simult.
– Hiányoztam, drágám? - suttogta, a mögötte álló fél. A lány remegett, hevesen vette a levegőt, a szemeivel pedig kiutat keresett. Segélykérően nézett, a lépcső alján álldogáló Edward felé, aki csak megrökönyödve nézte a jelenetet.
– Menj innen ki! - utasította a fiút bátyja. - Ez most, nem gyerekeknek való. - beleszagolt a lány hajába, és közbe lehunyta a szemét, hogy átjárja a lány mámorító illata, a szorítása pedig csak erősebbé vált közben.
– Segíts. - tátogta a lány Edwardnak. - Az utca...kint. Segíts...
– Edward kifelé! - parancsolt rá erőszakosan a másik, a fiú felfutott, Carolina pedig már csak két dologban reménykedett: hogy Edward vette a lapot, Harry pedig még ott van, és nem ment el a lány kirohanása után. A fiú, az egyszemélyes fotelba lökte a lányt, ami ott volt a kanapé mellett. - Most aztán nincs, aki megvédjen, te kis kurva. - Jason tekintete halálos volt. Carolina nem szólt egy szót sem, csak ugyan olyan halálos pillantásokat küldött a fiú felé. - Úgy megbaszlak, hogy oda kerülsz a bátyád mellé!
– Menj a pokolba! - vágott vissza a lány. Jason lehajolt elé, két kezét a karfákra nyomta, majd előrébb hajolt, hogy a lány szemeibe nézhessen.
– Nem drágám, oda te fogsz kerülni. - ördögien elmosolyodott, viszont mikor az övét csatolta volna ki, valaki hátulról, egy ütést mért rá, amitől a fiú, ájultan rogyott össze a padlón.