KERESZTAPA ( HARRY STYLES )

11

A férfi, a lány törékeny és gyenge testét, óvatosan fektette le az ágyba. Lina kábult volt, és nem sok mindent érzékelt a külvilágból, de érezte a férfi közelségét, és tudta, hogy azok a smaragd szemek valamilyen okból kifolyólag, szüntelenül őt figyelik. A lány belül örült annak, hogy a férfi vele van. Érezte, hogy Harry az, akire valójában szüksége van, ott és akkor. A férfi betakarta a lányt, de az nem hagyta annyiban.
– Kérlek, ne menj még... - suttogta. Harry a lányra pillantott. Milyen ember lenne ő, ha most itt hagyná szegény lányt? Most van szüksége valakire. Most, és nem holnap.
A férfi körül nézett, majd levette magáról kabátját, és a lány székének támlájára terítette. A szobában meleg volt, és ezt a férfi is érzékelte, ezért csak lazán feltűrte a könyökéig ing ujját. Lenézett az ágyban fekvő Carolinára, és a látványa egy mosolyra késztette a férfi ajkait. Emlékezett még arra, hogy milyen is volt az igazi Carolina. Szőke fürtjei gyönyörűek voltak, szemei csillogtak az örömtől, és csak úgy sugárzott belőle az élet...most pedig csak egy elveszett lélek csupán, és semmi más. Milyen érdekes, hogy az embernek meglehet mindene az életben. Viszont a boldogságot, nem pénzért osztogatják. Megvan mindene, és még sincs semmije. Ahogy egyre tovább nézte a lány, sajnálat ült ki arcára, amit a kábult fél észre is vett. - Kérlek, ne nézz így rám, ne sajnálj. Utálom ha sajnálnak!
– Óhajod számomra parancs, hercegnő! - ült le az ágy mellé a férfi, és közben szüntelenül a lányt kémlelte.
– Régen hívtál már így... - mondta Lina, és kicsit elmosolyodott. - Sajnálom, hogy így kell látnod engem... Ez az igazi énem. - nyöszörögte a lány.
– Mindketten tudjuk, hogy ez nincs így.
– De így van Harry. Egy szajha vagyok, semmi több...
– Ne mondj ilyeneket, hercegnő! Csak fiatal vagy, ez minden. - Harry is tudta, hogy hazudik, de mégis, mi lett volna jó abban, ha csak még jobban elrontja a lány kedvét?
– Kérdezhetek valamit?
A férfi egy pillanatra megdermedt, de végül válaszolt.
– Persze hercegnő!
– Szereted őt? - kérdezte a lány, a férfi pedig hirtelen nem tudta, hogy miről és kiről beszélt a lány.
– Persze, hogy szeretem! Miért ne szeretném? Ő a feleségem.
– Ne hazudj, Harry! Rád van írva, hogy hazudsz!
A férfi nem tudta komolyan venni a lány szavait, mivel tudta, hogy az italok sokasága beszélt csak belőle. De még is ott volt, az a de. Aznap este a lány, egy kis bogarat ültetett el a férfi fülében. Nem is gondolkozott el azon annak idején, hogy szereti e Deboraht vagy sem, csak el kellett vennie, mert a karrierje a padlón volt, és a nő felkarolta őt. Égett is rendesen a pofája a férfinak emiatt, de végül beletörődött. Azután pedig megszületett Kathleen, és Benjamin. Harrynek a turnék mellett nem volt ideje rájuk, ezért Deborah nevelgette a gyerekeket, és a férfi csak nagy ritkán látta a családját. Azután pedig Harry karrierjének végül leáldozott, és inkább ő is menedzser lett. Már az új generációé a világ. Mondta mindig, miután meghozta a döntést. És igaza volt, tényleg az új generációé volt a világ.
– Én sosem hazudok, hercegnő! - mosolyodott el végül a férfi, miután elsöpörte a gondolatait.
– Köszönöm, hogy haza hoztál! - mondta végül a lány, majd egy nagyot ásítva nyugtázta fáradtságát. Harry vette a lapot, és tudta, hogy eljött az idő, hogy otthagyja Carolinát. Már biztonságban volt. Felkapta kabátját, majd a lány ágyához sétált. Lehajolt hozzá, és egy forró, lágy csókot lehelt annak homlokára. Sietős léptekkel hagyta el a házat, de miután beült autójába, nem indult el azonnal. A lány kérdése, és szavai jártak a fejében, folyamatosan. Tényleg soha sem gondolkodott el azon, hogy szívéből szereti e Deboraht vagy sem. Neki szeretnie kellett őt. Talpra kellett állnia, ehhez pedig áldozatokat kellett hoznia. A saját maga boldogsága, sosem volt a központban. Akkor és ott az autóban, gondolt bele abba, hogy már elmúlt harmincnyolc éves, és még soha nem volt szerelmes az életében. Sosem volt olyan, hogy őszintén szeretett volna valakit, és ezek a gondolatok megrémítették a férfit. Lehet, hogy ő volt a nagy Harry Styles, de ő is csak ugyan olyan ember volt, mint bárki más. Neki is voltak félelmei. És akkor a lány jutott az eszébe: A lány, aki képes megbabonázni minden egyes emberi lényt. A dús ajkaira, a csillogó szemeire, a gyönyörű hangjára...
– Elég! - csapott a kormányra, amitől egy kicsit megszólalt a kocsi dudájának éles hangja. Idegesen túrt hajába, majd hatalmas tenyereibe temette arcát. Próbált mély levegőket venni, és kitisztítani a fejét, de ez nem sikerült neki. A nadrágjára nézett. Ajkai elnyíltak egymástól, mikor meglátta a dudorodó alakot. Szíve hevesen vert, és gondolatai ide-oda cikáztak fejében. Zavarodott volt, és megrémült attól, hogy Carolina milyen reakciót volt képes kiváltani belőle úgy, hogy még csak hozzá sem kellett érnie a férfihoz... Kulcsával végül gyújtást adott, majd elhajtott a Tomlinson háztól, és úti célul vette az egyetlen helyet, ahova menni akart: a templomot.