KERESZTAPA ( HARRY STYLES )

15

HARRY
⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯ 
18+

Régen voltam már annyira másnapos, mint aznap reggel. Fejemben a gondolatok szinte össze-vissza bolyongtak, s már szinte kínként hasított elmémbe az a fájdalom, melyet minden csontomban éreztem. Hason feküdtem és csak a fejemet emeltem meg, de annyira, hogy csak az éjjeli szekrényen pihenő, digitális órán lévő számokat tudjam leolvasni. Akkor csapott meg a felismerés, hogy testemen csak egy takaró pihent, s én a takaró alatt nem viseltem semmit sem. Összeszorítottam a szemeimet, majd végül megfordultam. Hanyatt fekve terültem el hatalmas francia ágyunkon. Végtagjaimat kinyújtóztatva, próbáltam magamba egy kis életet lehelni. Nagyot ásítva tudattam elmémmel, hogy aznap bizony én fel nem kelek, abból az ágyból. Oldalra fordítottam fejemet puha párnámban, és megláttam gyönyörű feleségemet, ki ugyan csak hason fekve aludt tovább. Halk szuszogása mosolyra késztetett. Fedetlen hátára meredtem, melyen kisebb foltok jelentek meg. Összeráncoltam szemöldökeimet, de mikor éreztem, hogy nekem is bele nyíllal, valamilyen szúró érzés a vállamba, kezemet egyből oda kaptam, s megláttam a karmolásnyomokat, melyek bizony ott éktelenkedtek napbarnított bőrömön. Lehunytam szemeimet, majd elszámoltam tízig. Mi történhetett itt tegnap? Ennyire a fejembe szállt volna az alkohol? Mit tettem? Miután kis millió kérdés végig illant bennem, ismét feleségemre néztem. Nem szerettem, sosem szerettem... Ezt pedig bevallani volt a legfájdalmasabb. Mivel nem csak magamnak, hanem neki is ártottam ezzel, de főleg a gyerekeinknek. Felültem az ágyon, majd kibújtam a takaró alól, s lábaimat a talajra raktam, kezeimet pedig az ágy oldalára helyeztem, és úgy próbáltam nem elájulni. A fájdalom, mely elmémbe furakodott, szüntelen volt, s megállíthatatlan. Lehunytam szemeimet, és megpróbáltam vissza emlékezni az előző estére, mely megbolygatott. Emlékeim között ott táncolt egy alak, s egy mézédes ajak. Fejemet elfordítottam, és nem akartam rá gondolni...a lányra, ki teljesen elvette az eszemet. Te jó ég! Mit gondoltam? Hogy lehetek ennyire idióta? Ő a keresztlányod, Styles! Ez egyszerre volt szürreális, és lehetetlen. Isten talán megbocsájt...talán tudja, hogy nem voltam józan...az elmúlt két hétben.
– Istenem! - suttogva, és fájdalmasan felnyögve dőltem hátra az ágyon, miközben kezeimmel arcomat masszíroztam. Testem meztelenül terült el az ágyon, és őszintén szólva, valamiért nem zavart. Ismét a lányra gondoltam. A fejem sajgott, mégis tisztán emlékeztem minden egyes mozdulatára és szavára. Láttam magam előtt, dús telt ajkait, gyönyörű csilló szemeit. Formás alakját, s csíntalan mosolyát. Igéző tekintete lyukat égetett testemet, s én hamuvá lettem, mikor csókjaival arcomat lepte el.
Édes istenem, mit tettem?
Lassan tápászkodtam fel, és csak akkor vettem észre, hogy valami nincs rendben. Lenéztem, és ekkor szembesültem egy másik problémával. Remek... Szédelegve, de felkeltem, majd a fürdőszobánkba siettem, és mikor megbizonyosodtam arról, hogy rendesen magamra zártam annak ajtaját, fellélegeztem, de még mindig nem volt megoldva, az a bizonyos probléma. Vizet engedtem a kádba, majd miután az kellően megtelt, habozás nélkül bele is ültem, majd kényelmesen hátra dőlve elhelyezkedtem. Egy kis tusfürdőt nyomtam a kezembe, majd jól összedörgöltem azt, ami ezáltal kicsit habosabb lett. Ezek után kezemet erekciómhoz vezettem, és nem habozva, egyből rámarkoltam. Szép lassan mozgatni kezdtem rajta ujjaimat. Behunytam a szemeimet, és megpróbáltam felidézni a gyönyörű ördögöt, mely rabul ejtette elmémet, és talán a szívemet is... Ütemesen mozgattam ujjaimat fel-le, miközben halkan nyögtem. Ajkaim kicsit elnyíltak egymástól, mikor már éreztem, hogy nem sok van hátra. Lélegzetem is elállt, s ezek után elmentem. A gyönyör kapuja újból körül ölelte egész testemet, de most nem feleségemtől, hanem a keresztlányom gondolatától, ki még úgy is képes volt erre, hogy ott sem volt. A pokolra jutok ezért, és isten már nem bocsájt meg...ó jó uram, mit tettem? 
Leengedtem a kád tartalmát, majd megszárítkoztam, és testem köré tekertem egy köntöst. A mosdókagyló fölötti tükörbe néztem, és egy arcot láttam benne. Egy zavarodott, és kicsit sem határozott ember arcát, kinek az élete abban a pillanatban kezdett darabjaira hullani. Még el sem kezdődött az, ami a későbbiekben megesett, de az irányítás már is kicsúszott a kezeim közül. Nem voltam ura a helyzetnek, s talán a gyengeségem vezetett el odáig, ameddig ez az egész fajult. Gyenge voltam, és magányos...pont úgy ahogyan ő is. Az én Carolinám.
Mély levegőt véve, kinyitottam az ajtót, és halk léptekkel elhagytam a szobát, majd lesiettem a konyhába. Amilyen gyorsan csak tudtam kerestem egy fájdalom csillapítót, és egyből lenyeltem, ahogy az a kezeim közé került.
– Jól vagy apa? - lányom hangja csapta meg a fülemet, és én abban a minutumban, fordultam is magam mögé, és egy kócos hajú tinilánnyal találtam szembe magamat. Lányom látványa megmosolyogtatott.
– Persze, kincsem. Hogy aludtál? - kérdeztem, miután a fali órára pillantottam.
– Egész jól, de anyával kicsit hangosak voltatok az este... - jegyezte meg, miközben karjait keresztbe tette, és egyik szemöldökét félig felhúzta. Ajkaim ismét elnyíltak egymástól, viszont most a meglepettség késztetett erre a tettre. - Csak vicceltem apa! - nevette végül el magát, és arrébb hessegetett, hogy ki tudja venni a hűtőből a tejet. - Örülök, hogy rendben van a kapcsolatotok. - mondtam, miközben egy pohárba öntötte ki a doboz tartalmát, és közben füle mögé tűrte, rakoncátlan barna fürtjeit.
– Ezt hogy érted? - kérdeztem szemöldök ráncolva, miközben leültem az étkező asztalhoz.
– Hát tudod, általában egy házasság ilyenkorra már meg szokott romlani, és a felek kiszeretnek egymásból, majd elválnak.
Szemeim elkerekedtek, mikor értelmeztem lányom mondandóját. Istenem, hogy mennyire okos volt az a lány, s mennyi mindent tudott már a világról! Pedig, mintha csak tegnap lett volna, hogy a kezeimben fogtam volna apró kis testét, mikor még a kórházban voltunk.
– Anyuval szeretjük egymást kincsem, nyugodj meg! Ahhoz, hogy mi elváljunk, annak valami nagyon nyomos oknak kéne lennie. - egy hazug mosolyt küldtem felé, amivel látszólag megnyugtattam kis szívét. Nem kellett tudnia, hogy minden szavam hazugság volt.
Isten talán megbocsájtja bűneimet.
Legalábbis ezzel próbáltam hitegetni magamat. De Isten nem tette...nem bocsájtotta meg bűneimet, sokkal inkább elvette tőlem azt, amire szükségem lett volna.