KERESZTAPA ( HARRY STYLES )

8

A lány ujjai szüntelenül szorították, a kanapé karfájának bőrből készült anyagát. Feszengett, de még maga sem tudta, hogy miért. A férfi üres helyét figyelte. Igyekezett nem gondolni arra, hogy mi ment keresztül elméjén, alig pár pillanattal ezelőtt. Nem merte bevallani magának azt, hogy valami más. Más, mióta a vendégek megérkeztek. Ugyan úgy érzett, mint alig négy évvel ezelőtt. Akkor is Karácsony volt, s akkor még Carolina csak 14 éves volt. A család együtt volt, és jól mulattak. Akkor még a lány is normális volt, nem pedig olyan, mint most. Az ő szavaival élve, elbaszott. Arcán még nem virított smink, s nem rontotta el puha, selymes bőrét, mindenféle méreggel. Még gyerek volt, s nem ivott alkoholt, nem járt el bulikba, és nem ébredt minden reggel más férfiak ágyában. Harry szerint, még most is gyerek. Egy kislány, aki nem találja helyét a világban. Akinek az apja, túl sok időt foglalkozott az önsajnálattal, és nem vette észre azt, ami igazán csak fontos lenne: a lányát. Természetesen Freddie is ott volt, de Freddie fiú, sőt mi több, ő már egy kész férfi. Nem volt szüksége védelemre, talpraesett volt...de Carolina nem. Ő csak egy törékeny lány volt, akinek szüksége lett volna az apjára, vagy a bátyjára. Szeretetre, és törődésre...
Mindenki azt hinné, hogy hírességek élete, milyen fényűző és mesés. Nos, igen minden bizonnyal az is, de nekik is ugyan olyan gondjaik vannak, mint bárki másnak. Ők is csak emberek. Carolina elmélyült gondoltaiban, és észre sem vette, hogy egy idő után, már többen is felfigyeltek rá ez miatt. Magához térve, igyekezett leplezni a benne felkeveredő érzelmeket, és csak egy hazug mosolyt erőltetett arcára. Egy estét kellett kibírnia az érzelmeivel. Egy estét, és utána minden a régi felállásba került...volna, ha nincsen az adott estén ott a férfi. Az a bizonyos férfi, akiben kétes érzések kavarogtak, csak úgy mint, ahogyan a lányban.
– Szerintem, akkor fejezzük is be most a dalolászást! - állt fel végül Louis, és mindenki egy emberként lélegzett fel a helyiségben. Carolina úgy érezte magát, mint aki egy rossz drámában szerepelne éppen. Mennyi mosolygós arc, s mennyi fájdalom. Mindenki azt próbálja tudatni a másikkal, hogy minden rendben van, és az élet gyönyörű. Carolina átlátott ezen, volt már hozzá elég tapasztalata. Attól még, hogy az apja igyekezik felállítani egy idilli kis pillanatot - ezzel palástolva az elmúlt három évet -, semmi sem lesz olyan, mint régen. - Akkor kezdjünk is el, az ajándékozást!
– Ez egy remek ötlet, de előtte... - Deborah felállt a kanapéról, majd intett Benjaminnak, aki átadott édesanyjának egy kis dobozt. A nő közelebb sétált a férfihoz, és közben elkezdte zengeni a jól ismert, 'Boldog Szülinapot' nótát. Louis arcára meglepettség ült. Deborahval együtt mindenki elkezdett énekelni, csak Carolina volt az, akiben félúton bent rekedtek a szavak. Szemei tágra nyíltak a felismerésen. Míg a többiek Louis köré gyűltek, ő megszaporázva lépteit, elindult a lépcső felé. Teljesen kiment a fejéből az apja születésnapja. Viszont, annyi szerencséje volt a lánynak, hogy már hetekkel ezelőtt elment venni valamit, az apjának. A szobája felé tartott, de mikor belépett, kicsit meghőkölt. A göndör hajú férfi bent állt a szobájában, s az ágy melletti kis szekrényt nézte. Háttal állt a lánynak, így nem hallotta, hogy Carolina is a helyiségben van, csak akkor vette észre a lány jelenlétét, mikor az kellőképpen mögé sétált, s így kiszúrta az alakját a szekrény fölött elhelyezett tükörből. Egy mozdulattal megfordult, és szembe találta magát a szőke szépséggel. A lány arcán apró meglepettség ült, amint a férfit nézte.
– Harry, mit keresel itt? - kérdezte Carolina, de hangja valamiért nem volt olyan magabiztos, mint amilyen általában volt. - Lent kéne lenned.
– Ahogy neked is. - felelte a férfi, s kezeit nadrágjának zsebeibe süllyesztette. A lány csak  akkor vette észre, hogy a férfin nincs rajta a zakója, és csak a hanyagul begombolt fehér inget viseli, mely alól átlátszanak a férfi tetoválásai. Egy pillanatig ismét eljátszott pár gondolattal, de visszazökkenve a világba, csak kicsit megrázta a fejét, majd ismét a férfi smaragd szemeibe nézett. Harry tekintete őszinte volt, s valami furcsaságot sugalt.
– Apa ajándékáért jöttem fel. - bökte végül ki a lány, majd kikerülve a férfit, kihúzta a szekrény legfelső fiókját.
– Már ajándékozunk? - kérdezte a férfi, a lány pedig csak bólintott. Már indult is volna el, de a férfi egy hirtelen ötlettől vezérelve, kihúzta jobb kezét a nadrágzsebéből, s a lány után nyúlt, majd visszahúzta magához. Carolina bőrén egyből libabőr futott végig, a férfi hirtelen érintése miatt, ami kicsit megijesztette őt. Egy férfi sem tudott eddig még, ilyen heves reakciót kiváltani belőle. - Maradj egy kicsit! - suttogta a férfi, majd bal kezét is kihúzta a nadrágjából. A jobbal még mindig fogta a lány karját, de hamarosan elengedte, mert eléggé kellemetlen kezdett lenni ez miatt a helyzet. A lány, a férfi bal kezére pillantott, melyet ugyan csak tetoválások számtalan sora díszített. Ez valamiért megbabonázta őt, de mikor tekintete a férfi kezében lévő tárgyra siklott, elkapta a kíváncsiság. - Boldog Karácsonyt, Carolina. - nyújtotta át a piciny kis dobozt a lánynak. Carolina meglepődve vette el keresztapja kezéből a tárgyat, majd nem habozva kinyitotta azt. A lányban több érzés is kavargott abban a pillanatban, mikor kinyitotta a dobozt.
– Ez, gyönyörű... - mondta végül. Ismét a dobozra nézett, melynek tartalma, egy apró arany színű, kereszt alakú nyakláncot rejtett. - Feltennéd? - nyújtotta vissza a dobozt, a férfi pedig elmosolyodott, s szája szélén kirajzolódtak gödröcskéi, melyek már kis korától kezdve, csak még elragadóbbá, és vonzóbbá varázsolták őt. A lány hátat fordított neki, s eltűrte a haját. A férfi közelebb lépett hozzá, majd a nyakába akasztotta az ajándékot. Carolina érezte keresztapja leheletét a nyakán, ez pedig csak rontott a helyzeten. Pont úgy, ahogyan az is, mikor a férfi ujjai a lány nyakához értek egy röpke perce, mikor sikeresen összekapcsolta a nyakéket. - Köszönöm. - fordult ismét Harry felé.
– Ez csak természetes. - húzta magához a lányt, egy újabb ölelésbe vonva ezzel apró, törékeny testét. Ott álltak a lány szobájában, ketten. Megszűnt a világ létezni körülöttük, abban a percben. Ott, és akkor valami elkezdődött. Valami olyan vette kezdetét, aminek nem szabadott volna megtörténnie. De a vonzalmat nem mi irányítjuk, hanem az irányít minket. Küzdhetünk ellene, megőrülhetünk, bánthatjuk magunkat, de a vonzalom megmarad.
– Rám mindig számíthatsz, Lina! - suttogta a férfi a lány fülébe ezt az aprócska mondatot, majd elengedte a lányt. Carolina újra a férfi szemeibe nézett, melyekben minden egyes alkalommal elveszett. A férfi közelebb hajolva egy meleg, s lágy csókot hintett a lány homlokára, majd ezzel egyetemben elhagyta a szobát, otthagyva Carolinát, és a lány zavaros érzéseit.

Ennek sosem szabadott volna elkezdődnie egy keresztapa, és annak keresztlánya között. Mégis elkezdődött, s a lavinát senki sem tudta megállítani... Még a halál sem.
⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯