KERESZTAPA ( HARRY STYLES )

12

CAROLINA
⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯

Lihegés töltötte meg a szobám csöndjét. A mi lihegésünk. Tudtam, hogy már csak egy kicsi kell és megtörik. Mindegyik megtörik a végén. Alig pár pillanattal azután, hogy apa elment itthonról, megjelent ő. Szemei izzó parázsként falták fel testemet. Ajkai meg-megremegtek, mikor észrevett. Szinte berontott a házba, s felrohant egyenesen a szobámba, ezzel megzavarva tevékenységem. Erős karjával, szinte kitépte az ajtómat, mikor belépett rajta. Egy másodpercig azt hittem, hogy leállt a szívem, de mikor megéreztem, hogy még mindig dobog, fellélegeztem. A férfi becsapta maga mögött szobám ajtaját, és egyből felém közeledett. Tekintete dühöt sugárzott.
– Mi történt? - kérdeztem meglepettségemtől, talán kicsit túl ártatlanul.
– Még te kérdezed? - mély hangja bezengte az egész szobámat. - Mondd csak, miért tetted ezt?
– Mégis miről beszélsz? - kérdeztem ismét.
– Ne játszd nekem az ártatlant, Carolnia! Komolyan képes voltál elvinni Kathleent egy szórakozóhelyre? Teljesen meg vagy húzatva?!
– Most miért? Neki is kijár egy kicsi a jóból! Nem ülhet otthon egész nap, és hallgathatja a feleséged óbégatását! - tudtam jól, hogy a férfi idegeivel játszom, mégis nagyon élveztem a helyzetet. Élvezet volt azt látni, hogy a férfi még így feldúltan is, milyen szívdöglesztő.
– Carolina, ő csak 16 éves! - felkeltem ágyamról, majd a csukott ajtó előtt álló férfihez léptem.
– Épp ideje volt akkor már, hogy bele kóstoljon a világba. - vigyorogtam Harryre, akit csak még jobban felhergeltem viselkedésemmel.
– Na ide figyelj! Nem tudom, hogy mire megy ki ez az egész, de nagyon ajánlom, hogy fogd vissza ezt a stílust, mert velem így nem beszélhetsz!
– Ó, igazán? Miért ki vagy te, Harry? - felhúztam szemöldökeimet, majd igyekeztem a köztünk megmaradt távolságot is bevenni. Idegesen vette a levegőt, és szemeit nem vette le rólam. Éreztem, hogy lehelete kezd felforrósodni, és mintha hallottam volna szíve heves dobogását is. - Tudom, hogy arra gondolsz, Harry... - hajoltam hozzá közelebb. - Nem tudsz ellenállni a kísértésnek.
– Mégis miről beszélsz? - ráncolta a homlokát.
– Tudod te jól azt! - kezemet bicepszére simítottam. - Azta, te gyúrsz? - kérdeztem, dacolva minden erkölccsel. Egy mély levegő vétel után, elkapta kezemet, majd eltolta azt karjától. - Világos, szóval te durván szereted. - vigyorodtam el ismét.
– Te szívtál Carolina, vagy mégis mi bajod van? Tudod te, hogy mégis mit művelsz?!
– Pontosan tudom, hogy mit művelek! - kezeimmel megragadtam tarkóját, majd egy apró rántással, sikerült elérnem célomat. Ajkaimat a férfiére tapasztottam. Igyekeztem minél emlékezetesebbé tenni a pillanatot, de nem tartott sokáig, mivel eltolt magától. Szívem hevesen vert az élménytől. Végre megízlelhettem ajkainak bódító finomságát.
– Elég! - rivallt rám, de túl gyenge volt. Éreztem, hogy nem bír a kísértéssel. Tudtam, hogy elértem a kívánt hatást.
– Ugyan - hajoltam hozzá közelebb -, csak nem lehetett annyira rossz. - ezzel a mondattal pedig egy újabb csókba vontam a férfi ajkait. Kezeimet tarkójáról, göndör, dús hajába vezettem, és egy picit meghúztam azt, amitől belenyögött csókunkba. Ismét csak mámorító íze volt, rózsaszín puha párnácskáinak. Már akkor a fellegekbe repített, pedig még el sem kezdődött a játék. Lihegve váltunk el egymástól, és éreztem, hogy homlokomon apró izzadságcseppek jelennek meg. A férfi csípőjéhez nyomtam a sajátom, ezzel is ingerelve őt. Szemeibe néztem, és akkor már tudtam, hogy nyert ügyem van. Tudta, hogy élete legnagyobb hibáját követi el, de mégis átadta magát az élvezetnek. Átadta magát... nekem.
– Mit akarsz? - kérdezte, hangja mély volt, és komor. Tudtam, hogy végül megtörik. Szemei már vágytól izzottak, de a vágyak mögött állt valami más is...talán, hűtlenség?
– Pontosan tudod, hogy mit akarok.
Nem sokáig gondolkodott. Elképesztő sebességgel ragadta meg fenekemet, ezzel segítve azt, hogy lábaimat dereka köré fonjam. Ajkaimmal újra megízleltem őt. Bódító illata, csak még jobban fokozta az indulatokat. Kicsit borostás arcát, lágy csókokkal leptem el, miközben ő az ágy felé lépkedett velem. Óvatosan döntött le a matracra, de dominánsan magasodott fölém. Ajkaink közben egy percre sem váltak el egymástól. Egy idő után ajkai letértek nyakamra, és apró puszikkal lepte be bőrömet, majd éreztem, hogy nem csak puha párnái, de fogai is megtalálják érzékeny pontomat, amitől fel kellett nyögnöm. Tudtam jól, hogy másnapra annak nyoma fog maradni, mégsem érdekelt, csak át akartam adni magamat az élvezetnek. Lábaimat ismét keresztapám derekára kulcsoltam, és egy kis erővel próbáltam lejjebb nyomni testét, ezzel tudatva vele türelmetlenségemet. Rajtam csak egy hálóing volt, amitől amilyen gyorsan csak tudtam megszabadultam, így Harry elé tárult testem minden egyes kis részlete. Egy kis ideig tekintetével felmért engem, ami mosolygásra késztetett. Tarkójára fonva kezemet, közelebb húztam magamhoz, majd újabb csókba vontam őt. Kezeim ing gombjaihoz vándoroltak, és amilyen gyorsan csak tudtam, kigomboltam azt, így már én is megláthattam a férfi, kidolgozott felsőtestét, melyet tetoválásai borítottak be, és azok csak még vonzóbbá tették, a felém tornyosuló félt. Nem sokáig várakoztatott, már húzta is le nadrágját, és mindenétől megszabadulva tornyosult felém. Éreztem, hogy ágyékának már szüksége van rám. Szemeimbe nézett, és én csak egy mosollyal nyugtáztam kérlelő pillantását. Megkapaszkodtam hátába, és átadtam magam neki, mikor férfiassága egyenesen belém hatolt...

– Carolina! - Hangos üvöltés zengte be az egész házat. - Te mégis mit képzelsz magadról?! - bátyám sebesen rontott be a szobámba. - Kelj már fel, el fogunk késni! - erre a kijelentésre kipattantak szemeim, és azonnal felültem az ágyon. Fejem sajgott, és megint szédültem. Kezemet homlokomhoz kaptam, és igyekeztem tompítani a fájdalmon. - Megint bebasztál tegnap, mi?
– Freddie! Hogy beszélsz a húgoddal?! - üvöltött rá a fiúra apa, aki váratlanul megjelent az ajtóban. - Jól vagy, Lina? - kérdezte aggódva, és közelebb lépkedett felém. Kezét a homlokomra rakta. - De hisz te tűz forró vagy! - jelentette ki, majd Freddie felé fordult. - Hozz neki borogatást, és a lázmérőt! - utasította bátyámat, aki csak egy szemforgatással el is tűnt a szobából. Apa magához ölelt, majd a hajamba puszilt. - Semmi baj kicsim, itt vagyok! - suttogta a nyugtató szavakat. Nem tudom, hogy mi volt meglepőbb, az hogy apa így reagálta le, ezt az egészet, és ott ölelgetett, vagy az, hogy egy igen csak beteg dolgot álmodtam az éjjel. És ami a legrosszabb az egészben, az az, hogy az álom valóság is lehetett volna. És a ráadás pedig az, hogy tetszett az, ami történt benne...