KERESZTAPA ( HARRY STYLES )

9

Ha azt hinnénk, hogy ezek után már semmi sem lehet furcsább, és érthetetlenebb, akkor bizony sajnos, tévednünk kell. Carolina zavarosan bolyongott a házban, míg a többiek ünnepeltek. Ajándékát persze átadta apjának, aki hatalmas ölelésbe vonva csókolgatta a lány arcát, és már majdnem elsírta magát, újra. Szánalmas. - gondolta magában Carolina. Tudta, hogy semmi sem fog megváltozni. Louis ugyan olyan marad, amilyen volt. Maximum pár nap erejéig, vagy csak az ünnepekre lesz olyan, mint régen. De ugyan úgy, nem fog vele törődni... De mit is számít már a törődés, nem igaz? Az elmúlt három évben lett volna szüksége rá, most már felesleges a férfinak erőlködnie, csak rontani tud a helyzeten, még a ronthatatlanon is.
A lány, a konyhában ücsörgött, borospohara társaságában. Nem akart már a többiek között lenni, elege volt a napból. Elege volt az apjából, a bátyjából, a vendégekből, és a keresztapjából. Összezavarodott az elméje, már nem tudta, hogy mit gondoljon. Olyan kis naiv és buta volt, hülyeségeket képzelt. Ismét az a kis törékeny lány volt, mint alig három évvel ezelőtt. Nem akart sebezhető lenni, olyan akart lenni, mint aki volt, egy fél nappal ezelőtt. A lány, aki bulikba jár, iszik és élvezi az életet. Neki nem a jó kislány lapot osztotta az élet, vagy ha azt is osztotta, szépen elpasszolta.
Mit is mondott pár órával ezelőtt?
Most az egyszer, és utoljára.
Kezével, a nyakában lévő keresztet fogdosta. Bármilyen apró kis pillanat is történt közte, és Harry között, az csak egy semmiség volt. Egy megtört lány vágya, de ez még vágynak sem mondható. Hisz Harry a keresztapja, te jó ég! Azért ennyire ő sem beteg...vagy mégis? Gondolataiból, egy újabb váratlan személy zökkentette ki.
– Hát te? - kérdezte a fiú, miközben felült a lány elé a konyhapultra. - Mindenki odakint van, miért vagy itt egyedül?
– Csak egy kis magányra volt szükségem, Jason. - mondta a lány.
– Biztos? Nem festesz túl jól! - jegyezte meg a fiú.
– Hát én sosem. - nevette el magát kínjában a lány, majd kiitta a pohara tartalmát, az üveget pedig az asztalra rakta. Felállt, és a fiú elé lépett. Tudta jól, hogy csak egy újabb hülyeséget követ el, de ennyi megjárt a fiúnak. Jason értetlenül nézte az előtte álló gyönyörű lányt, aki egy hirtelen mozdulattal közelebb hajol felé, majd dús, telt rózsaszín ajkait, az övére tapasztotta. Jason meglepődött, és egy pillanatig habozott, de egyből visszacsókolt. Kezeit a lány puha arcára simította, majd úgy húzta még közelebb magához. A fiú óvatos volt, és minden figyelmét a lányra próbálta összpontosítani. Rég vágyott már a lány csókjára, és mindig mikor a közelében volt szégyenlőssé és kicsit talán még visszafogottabbá vált. Carolina ezt nem azért tette, mert bármilyen érzelem is kötötte őt a fiúhoz, vagy mert szüksége volt egy "újabb áldozatra", hanem azért, mert nem volt hülye. Tudta jól, hogy Jason, már évek óta belé van habarodva. Látta a fiún, hogy mindig zavarban van a lány közelében, és nagyon kis esetlen udvarlás terén. A lány nem akarta, hogy a fiú hamis reményeket fűzzön, ezért a csók elég gyorsan véget is ért. - Boldog Karácsonyt, Jason! - suttogta a lány, majd ellépett a fiútól. - Mondd meg kérlek a többieknek, hogy mindenkit puszilok, és sajnálom, hogy nem tudtam tőlük elköszönni, de nem voltam jól, ezért inkább lefeküdtem! Szilveszterkor találkozunk! - mondta a fiúnak, majd azért egy gyors puszira még oda hajolt, a lefagyott kis Jasonhoz. Elege volt mindenből, a napjából, az életéből, a világból...mindenből. Felsietett az emeletre, majd egyből szobájába vette az irányt. Gondosan bezárta maga után az ajtót, majd a fürdőszobájába sietett. Levette ruháit, s közben megnyitotta a kád csapját. Amíg az megtelt a forró vízzel, addig a lány leszedte arcáról a felkent sminket. Fáradt volt, ezért nem sokat időzött a kádban, bár még el tudott volna lenni egy darabig, de minél előbb az ágyában szeretett volna lenni. Gyorsan megszárítkozott, majd felhúzott egy hálóinget. Belebújt az ágyába, és szinte azonnal elnyomta az álom. Maga mögött szerette volna tudni a napot, és az aznap történteket, de valamiért folyton csak az a kép játszódott le benne, amikor a férfi és ő kettesben álltak a szobájában. Lemerte volna fogadni, hogy még mindig a férfi illatát érzi, és ez nem is volt másképp. Keresztapja parfümjének mámorító és bódító illata keringett a szobájának falai között, szüntelenül.
A vendégek persze nem fogadták sértésként a hírt, miszerint a lány rosszul lett, s ezért feküdt le. Sőt mi több, mindenki jobbulást kívánt neki. Harry viszont tudta, hogy a lánynak semmi baja. Ugyan mi baja lehetne, annak az ártatlan kis ördögnek? A férfi nem akart semmit sem a lánytól, a keresztapja volt, semmi több, de azért mégis eljátszott a gondolattal... Hisz, melyik férfi az, aki nem játszott volna el, e bűnös gondolattal?
Telt, dús ajkak, babonázó szemek, feszes formás combok, s gyönyörű íves derék. A férfi hűséges volt feleségéhez, viszont Carolina túlságosan is magányos volt és eszes, és a későbbiekben ez okozta a lány vesztét is.
A férfi túl gyenge volt, a lány pedig túl sebezhető... Isten ezért kivételesen, nem volt kegyes hozzájuk. A pokol kapui tárt karokkal fogadták az új lakókat, kiknek bűnös románca vezetett el őket, egészen odáig.