24.

1.3K 116 20
                                    

Jackson kikelve magából kiabált Youngjaeval, aki azóta teljes sokkba ült. De nem azért mert Hyungja kiabált vele, vagy majdnem megölt valakit. Az apja miatt. Mégis amikor egy rendőr autó kanyarodott be az iskola kapun, még Jackson is elhallgatott.

- Mit keres itt az apád? - Youngjae oda kapta a fejét, de el is sápadt. Felpattanva a székről kifutott a teremből, egyenesen az orvosiba. Valahogy muszáj neki beszélnie a fiúval, hogy legalább az miatt ne akarjon vele beszélni az apja. Rá akarja venni Jimint, hogy hazudjon.

~***~

Jimin sóhajtva nyitogatta a szemeit, mire az orvos felállva a székről közelebb sétált hozzá.

- Magadnál vagy? - Hang irányába fordította a fejét, ahol egy mosolygó férfi állt. Jimin bólintott, és lassan felült az ágyban, de még kába volt. Tisztában volt vele, hogy mi történt, de azt nem, hogy hogyan került az orvosiba. Felnézett az orvosra. - Egy rendőr hozott ide. - Jimin szemei kerekre tágultak a döbbenettől.

Sóhajtott, majd bólintva kiült az ágy szélére, majd felállva az ajtó felé sétált, de nem tudott kimenni. Youngjae zihálva rontott be az ajtón, egyenesen Jimin szemeibe nézve.

- Te. - Sziszegve mutatott rá, de Jimin kikerülve őt kiakart sétálni. - Itt van az apám, jó lenne, ha meg mondanád neki, hogy semmi közöm nincs ehhez.

- Youngjae! - Orvossal nem foglalkozva Jimint bámulta, aki lassan hátra nézett rá a válla felett.

- Parancsolsz? - Orvos döbbenten nézte a beszélő fiút. - Mintha rosszul hallottam volna a szavaid.

- Azt mondtam, hogy hazudj. - Vigyorgott rá. - Különben-

- Különben mi? - Teljes testével felé fordult. - Újra meg akarsz ölni? Ugyan már. - Youngjae elsápadt a fiú vigyorát látva. - Rosszabb is történt velem, mint hogy felvegyem a hülye játékaidat. - Hátat fordítva neki kisétált az ajtón, de amikor két rendőrt látott meg, ledermedt.

- Jobban vagy? - Fiatalabb rendőrre kapta a tekintetét, és bólintott. - Ennek örülök. - Mosolygott rá. Jimin aprót bólintva lehunyta a szemeit, ami Hae-nak túlságosan tetszett. Főnökére nézett félszemmel, aki biccentett a fejével. Mosolyát takarva közelebb lépett hozzá, és a kezénél fogva maga után húzta.

Jisoo rendőrkapitány a fejét rázva fordult a remegő fia felé.

- Youngjae, miket nem hallok. - Nagyot nyelt fejét lehajtva. - Sőt, még hazugságra is próbálod rávenni. Így neveltelek?! - Kiabálta, de Youngjae jobban elfordította a fejét.

- Sajnálom, de..

- Tudom. - Felkapta a fejét. - Tudom, hogy szerelmes vagy, de ne így rendezd el a dolgokat. Szégyent hozol rám fiam.

- Őszintén sajnálom apa.. - Motyogta. - Ígérem, hogy több ilyen nem fordul elő. - Rendőrkapitány bólintott, majd sóhajtva indult az igazgatóiba. - Apa! - Hátra nézett a válla felett. - Jackson Wang.

- Hae, úgy tűnik szemet vetett a fiúra, tehát hagyd békén őt. - Mosolyogva bólintott.

~***~

Jimin dermedve bámulta a férfi tarkóját. Nem értette, hogy ki ő, vagy egyáltalán mit akart tőle. Lenézve a kezükre forróság töltötte el a testét, amit nem értett.

- Ne haragudj, hogy így elvonszoltalak onnan. - Hirtelen fordult hátra, amitől Jimin a mellkasának ütközött. 

- Ahh.. Én.. - Jimin szabad kezét felemelve a mellkasára simította, és próbálta eltolni magától, de nem volt rá ereje. Keze alatt érezte a férfi vad szív dobogását, amitől ledermedt. - Szívinfarktust kap.. - Motyogta, de Hae kuncogni kezdett.

- Ez természetes. - Rekedt hangjára kapcsolt, és ellépett tőle.

- Sajnálom, nem akartam. - Szabadkozott a fejét lehajtva.

- Semmi gond, én álltam meg hirtelen. - Jimin lassan felemelte a fejét, egyenesen a rikító zöld szemekbe bámult. - Jung Hae rendőrtiszt vagyok.

- P-Park Jimin. - Motyogta halkan. Túl zavarba ejtő számára azok a rikító zöld szemek. - Öhm.. - Próbálta a kezét kihúzni a szorításából, de amit akkor tett ledermedt. Összefűzte az ujjaikat rászorítva Jimin kezére.

- Tudom ez túl hirtelen, de szeretnék többet tudni rólad. - Mosolygott a zavart fiúra, akinek az arca egyre vörösödött.

- N-Nem valami izgalmas az én életem. - Fejét lehajtva a cipője orrát bámulta. - Nem értem, hogy mit szeretne tőlem..

- 22 éves vagyok, ne magázz.

- 16.. - Hae elmosolyodott.

- Mit szólnál, ha holnap délután találkoznánk? - Erre felkapta a fejét döbbenten.

- T-Találkozni? Hol?

- Hm.. - Hae elgondolkodva nézett oldalra. - Szereted a sütit? - Jimin aprót bólintott. - Akkor elmegyek érted, utána pedig elviszlek a kedvenc cukrászdámba.

- Jó. - Motyogta, de az ajkain mosoly volt.

~***~

Míg nem csengettek be, Jimin Haeval beszélgetett. Tudta, hogy egyfajta menekülési módszer tőle, de őszintén örült annak, hogy valaki valóban érdeklődött iránta. Tiszába volt vele, hogy Jackson szereti, ahogy ő is a fiút, de ami történt vele, arra nem tudott már mit gondolni. Félt attól, hogy megint célponttá válna.

Jacksonnal szeretett lenni. De míg Haeval volt, túlságosan is jól érezte magát. Megnevettette, rengeteg mindenről tudtak beszélni, több közös témájuk is volt, ami számára lehet baj. Mégis várja azt a napot, amikor a férfival lehet kettesben..

🍁


A Néma.. (JackMin ff.) [✔] {Javításra vár}Where stories live. Discover now