11.

1.8K 169 4
                                    

Jimin az ágyában ült a telefonját bámulva. Amióta az anyja elment tőle egy valamin gondolkozott, de nem tudta jót tesz-e vele. De még abban sem biztos, hogy meg meri-e tenni. Végül fejét rázva tette le a telefonját az ágya melletti szekrényre. Még nincs rá készen, főleg nem abban a helyzetében.

~***~

Jackson a jövőbeli mostoha öccse szobája ajtaja előtt állt. Apjával mindent meg beszéltek, ami jól esett neki. Úgy érezte végre tiszteli őt az apja, hogy büszke rá. De azt még nem tudta, hogy mi is vette rá őt erre a lépésére, amit épp meg akart tenni. Mély levegőt véve a kilincs után nyúlt, és óvatosan lenyomta. Tudta, hogy nincs bent Kyung-Mi hisz együtt ment el az apjával, de valamennyire reménykedett abban, hogy Jimin aludt. Csalódnia kellett, mivel egyenesen őt nézte a szemeivel.

- Szia. - Motyogta beljebb lépve. Jimin csak bólintott neki, és végig követte a szemeivel Jackson lépéseit majd, ahogy leült a székre. - Szeretnék.. - Meg akadt a mondandójában, amikor felnézett Jimin szemeibe. Meg köszörülte a torkát, és elkapta róla a tekintetét. - Szóval.. Szeretnék elmondani neked valamit. - Ölébe ejtett kezeit bámulta, erőt kellett vennie ahhoz, hogy elmondja neki. Félt. Félt Jimin reakciójától.

Kopogásra felkapta a fejét az ajtó felé, de nem ott kopogtak. Jiminre nézett, akinél toll és füzet volt.

- Mit? - Olvasta el a füzeten lévő szót. Mély levegőt vett, és felnézett a szemeibe.

- Meleg vagyok. - Nyögte ki nagy nehezen. Jimin kezei lehullottak az ölébe. Kerekre nőtt szemein elfordította a fejét. Nem tudta, hogy miért vallotta be neki, hisz végig azt mondta, hogy nincs köze hozzá. Mocorgást hallott, de nem foglalkozott vele, de amikor lábakat látott meg maga mellett oda kapta a fejét. Jimin mosolyogva nézett rá, és felmutatta neki a füzetet.

- Tudom.

- Mi? - Elhűlten olvasta el. - Honnan?

- Hallottam amikor veszekedtetek NamJoonal. - Sóhajtva túrt a hajába, alsó ajkát harapdálva nézett le a talajra, majd felnézett Jiminre.

- Nem.. Nem vetsz meg? - Mosolyogva a fejét ingatta. - Nem undorodsz? - Megint a fejét ingatta. - Miért? - Összeráncolt szemöldökkel nézett Jacksonra. - Miért nem?

- Talán undorodnom kellene? - Most Jackson ráncolta a szemöldökét.

- Nem.

- Meg kellene, hogy vesselek mert a saját nemed szereted?

- Nem. - Ingatta a fejét.

- Na látod. - Mosolygott rá. Aprót bólintott fejét lehajtva.

- Hova készülsz? - Pattant fel a székről amikor látta, ahogy Jimin próbált kimászni az ágyból. Nem reagált neki, csak próbált a lábaira állni. - Jimin. - Keze után kapott, de Jimin meg döbbenésére nem nyomta vissza, segített neki felállni. Padló hideg volt a mezítelen lábainak, de nem érdekelte. Őt az érdekelte, hogy a lábain állt. Felmosolygott a kezét fogó Jacksonra, de lelohadt neki, amint találkozott a tekintetük. Perzselő szemeitől érezte vörösödik az arca, és muszáj volt elkapnia róla a szemeit, túl zavarba ejtő volt számára.

Jackson szemeivel végig járta az arcát, a vörösödő fülét, nyaka ívét. Nagyot nyelt, ahogy arra gondolt mit tett a fiúval. Keze fentebb siklott Jimin kezén, mire érezte összerezzent. Félszemmel Jacksont nézte, aki le se vette róla a szemét. Kórházi ruha felcsúszott a válláig, de őt nem állította meg, még fentebb siklott a keze, és már Jimin nyakán volt. Ujjaival a hajába túrt maga felé fordította a fejét, amitől Jimin rákényszerült, hogy ránézzen.

Egyre közelebb ért hozzá az arca, teljesen ledermedt. Nem tudta mit tegyen, mit reagáljon. Csak dermedten állt a kezeit ökölbe szorítva. Mégis a levegőjét egyre gyorsabban vette arra a tudatra, hogy a jövőbeli mostoha bátyja mire is készült. Jimint mégsem riasztotta vissza. Bizsergető érzése volt a hasában, ha arra gondolt összeérnek az ajkaik. Jackson a tarkóján lévő kezét az arcára vezette, hüvelykujjával a puha bőrét cirógatta, meg akarta tenni, de félt. Újra érezni akarta a fiatalabb ajkait, de félt a reakciótól.

Jimin felváltva nézett a sötét szemekbe. Már érezte a fiú leheletét az arcán, orruk már-már összeért, de nem érintette össze az ajkaikat, amitől ő az őrület szélén állt. Jackson lenézett az ajkaira majd újra a szemeibe, amik furcsa csillogással néztek vissza rá. Még közelebb hajolt hozzá, elmosolyodott az élesen beszívott levegőjén és többet nem gondolkozott. Ismert, oly vágyott ajkakra hajolt. Szemeit lehunyva mozgatta ajkait, felszusszant amikor érezte viszonozzák ajkai táncát..

- Nam! - Sziszegte JB párja fülébe, de ő csak egy ujját a szája elé tette, és újra a két fiú felé fordult. Nem hitte, hogy e szituációba fog botlani. Valahol sejtette már, hogy történni fog köztük valami, de nem hitte, hogy oly hamar. Elvigyorodott amikor látta Jimin kezeit, ahogy felemelve átkarolta Jackson nyakát, majd ahogy Jackson levezette a kezeit Jimin derekára, és összekulcsolva jobban húzta magához.

🍁

Ehm.. Remélem tetszett.:)


A Néma.. (JackMin ff.) [✔] {Javításra vár}Where stories live. Discover now