chosen - h.s [hun] // befejezett

16.

Harry, ahogy ígérte, felhívta Niallt, és azt mondta neki, hogy van egy meglepetése a számára. A telefonon keresztül hallom, ahogy Niall felnevet, ami miatt Harry összeszorítja a fogait.

Harry elmondja neki, hogy hol találkozunk, és bontja a vonalat.

„Megmondtam," mondja miután eltette a telefonját, arra utalva, hogy Niall állandóan nevet. Én csak megrázom a fejemet.

„Nem baj, ha sokat nevet. Legalább boldog."

„Bocsánat," motyogja.

Mosolyogva megyek oda hozzá, és egy puszit nyomok az arcára.

Szemeivel lenéz rám. „Szerintem eltévesztetted a célpontot."

Ezután pedig lehajol hozzám, és szenvedélyesen egyesíti az ajkainkat.

A csók alatt csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire is szeretem ezt az embert.

*****

Kevesebb, mint tíz perc alatt érünk a plázához.

Niall éppen akkor száll ki az autójából, amikor Harry leparkol. A szőke egyből kiszúrja Harry kocsiját, azon belül pedig rögtön kiszúr engem. Innen is látom, ahogy szemei kitágulnak.

Harryvel kiszállunk a járműből, mire Niall elkezd hátrálni.

„Mégis mi a pokol ez?!" Teszi fel maga elé védekezően a kezeit.

„Ő itt Jo. Vagyis a szelleme."

Megütöm Harry karját, aki a hirtelen ért csapás miatt megugrik.

„Niall, élek és egészséges vagyok. Hosszú sztori, de mindent el fogok magyarázni."

Niall egy kis ideig még engem bámul, majd csak annyit mond:

„Uramatyám."

*****

Miután Niall-lel nagyjából egy óra alatt megbeszéltünk, hogy mi történt, és még utána is beszélgettünk mindenről, Harry annyira ideges lett, hogy szó szerint elrángatott tőle.

„Nem kellett volna ilyen durván eljönnünk, Harry," mondom neki, amikor belépünk egy boltba.

„Csak izgatott vagyok, hogy én választhatom ki a ruhádat."

Magamban elmosolyodom, amikor megfogja a kezemet, és elkezd húzni a bolt belsejébe.

„Ez!" Kiált fel.

A kezemet azonban nem engedi el, amíg leveszi a fogasról a ruhát a többi közül.

Nagyon csinos. Vörösesbarna, könnyű ruhát választott, az alja pedig csipkés.

„Ez a ruha pont olyan, mint amilyet felvennél," adja oda nekem a ruhát. „Próbáld fel."

„Mióta vagy jártas a divatban?" Kérdezem tőle, miközben a próbafülkék felé vesszük az irányt.

„Mindig is jártas voltam benne."

A ruha tökéletesen passzol rám. Normál esetben most kimennék megmutatni Harrynek, de ő tisztán megmondta nekem, hogy legelőször majd az este folyamán szeretné rajtam látni a ruhát.

Amikor kimegyek a próbafülkéből már a saját ruháimban, Harry feláll a székről, amin eddig ült.

„Jó rám."

„Nagyszerű. Megyek, beállok a sorba. Te addig várj meg itt."

Bólintok, majd miután megköszöntem neki, hogy megveszi nekem a ruhát, leülök arra a székre, ahol eddig ő ült.

Elgondolkodva kezdek el játszani a kezeimmel.

Harry észre sem veszi, hogy mennyire romantikus tud lenni az idő nagy részében. Amikor olyanok csinál értem, mint például most ez a ruhavásárlás, mindig is jó érzéssel töltötték el a szívemet.

„Miért üldögélsz itt egyedül?" Hallok meg egy férfi hangot, akinek a tulajdonosa le is ül mellém.

„Várok," nézek rá a mellettem ülőre.

Sötét, barna haja van, és egy kis borostája.

„Kire vársz?" Kérdezi.

„Ki is vagy te?"

„Dan. Új vagyok a környéken."

Válaszként csak bólintok. Fogalmam sincs, hogy miért beszélget velem.

„Nos, és ennek a gyönyörű lánynak, aki vár valakire, mi a neve?"

„Josephine," hallom meg hirtelen Harry hangját.

Beáll Dan és elém, a táska pedig ott van a kezében, amiben a ruhám van.

„Nem tudom, hogy mégis mi a francért beszélsz a barátnőmmel de jobban tennéd, ha elhúznád a csíkot," ragadja meg a barátom a kezemet, és elhúz onnan.

Nem tehetek róla, de elnevetem magamat. „Harry-"

„Ne beszélj vele."

Összeráncolom a homlokomat. „Mi? Te ismered őt?"

„Hagyjuk, oké? Csak.. ne beszélj vele."

Ajkaimat szólásra nyitom, de úgy döntök, hogy inkább hagyom a témát. Felesleges lenne most egy ilyen hülye dolog miatt összevesznünk.

Csendben sétálunk a kocsihoz.

„A ruha csodásan fog mutatni rajtad," szólal meg Harry, amikor kinyitja nekem az ajtót.

„Kösz."

Amikor átment a saját oldalára és beszállt, megszólal: „Jo?"

„Hm?"

„Szerintem.. úgy gondolom, hogy haza kéne vigyelek téged, hogy találkozz Sammel. Még a randink előtt látnod kellene őt."

Sóhajtva válaszolok. „Tudom."

„Szóval most akkor oda is megyünk."

„Utálni fog."

„Igen," ért velem egyet. „De túl fogja magát tenni rajta."

A fejtámlára hajtom a fejemet, majd lehunyt szemekkel próbálom felkészíteni magamat a legrosszabbra.