chosen - h.s [hun] // befejezett

42.

El akarok nézni az előttem lévő látványról, de egyszerűen nem megy. Annyit észlelek csak, hogy Harry karjai körülöttem vannak, de ezen kívül csak a fáról lelógó testet tudom bámulni.

Sírni akarok, de ez sem megy. Ürességet érzek legbelül.

„Jo, m-menjünk," hallom meg Harry hangját a fülem mellől. Egyik kezével folyamatosan a hátamat simogatja közben.

Mondani akarok valamit, de a szavak egyszerűen nem jönnek ki a torkomon. Megpróbálom becsukni a szemeimet, de még erre is képtelen vagyok.

„Jo, gyerünk," áll fel Harry, és ezzel együtt engem is megpróbál talpra állítani.

Sikerrel is jár.

Pár másodperccel később felvesz a vállára, én pedig ekkor megtalálom a hangomat:

„Ne! Tegyél le! Tegyél le!" Ordítom el magam, aminke következményeként Harry megugrik.

De nem hallgat rám. Töretlenül megy vissza a kisbusz felé, Niall pedig mögöttünk jön.

„Harry!" Üvöltök fel, és a hátát kezdem ütögetni. „Tegyél már le a francba is!"

Még mindig nem teszi azt, amit mondok. Csak megy előre, én pedig közben a vállán lógok. Amikor visszaérünk a kisbuszhoz, a hátuljához visz és betesz. Érzem, hogy kezdek pánikolni most már, de Harry pillanatokon belül bemászik mellém.

Karjait reszkető testem köré fonja, míg én a fejemet a mellkasába rejtem el.

Ekkor pedig végre a könnyeim szabad utat kapnak.

*****

Hazaérve rögtön berohanok a házba és Sam után kezdek kutatni. Rettegek, hogy vele is történt valami. Harry nem jött utánam, a kocsiban maradt.

„Sam!" Ordítom el magam, a könnyek pedig még mindig folynak lefelé az arcomon.

„Mi van? Jo, mi történt? Jól vagy?" Hallom meg az egyre közeledő hangját.

Odarohanok hozzá, majd magamhoz rántom és szorosan megölelem.

Nevetve szólal meg: „Mi a franc van veled? Mi a baj?"

Elhúzodom tőle és a szemeibe nézek. Nem akarom elmondani neki.

Még jó, hogy nem akarom elmondani neki. Rettenetesen szoros kapocs volt közte és anya között.

„Sam.. én.." kezdeném, de szemeiből a könnyek egyre jobban jönnek, és jönnek, mire összeszorítom íriszeimet.

„Mi a baj, Jo? Kérlek, mondd el," szemeimet kinyitva ránézek, és az aggódást tisztán le tudom olvasni az arcáról. Kézen fogom őt, és a nappaliba vezetem.

Leülünk a kanapéra, majd a kezeit újra megfogom, és az ölembe húzom őket.

Szemöldök felvonva néz rám, nekem pedig egyre nagyobb csomó keletkezik a torkomban.

„Az isten szerelmére, Jo, csak mondd el!" Kiáltja el magát.

„Sam.. anyát megölték." Mondom olyan halkan és lassan, amennyire csak tudom.

Szemeimet felvezetem Samre; ő is engem néz. Nem sokkal később elnéz rólam.

Hirtelen ér, amikor dühösen felpattan a kanapéról. „Ez kibaszottul a te hibád, Jo!" Ordítja.

Mi?

„Hogy érted, hogy az én hibám?"

„A k-kormány! Miattad és Harry miatt ölték meg őt! Az egész a te hibád!"