chosen - h.s [hun] // befejezett

12.

destine
(chosen 2. évad) tizenkettedik rész

Jo szemszöge

Nem tudom, hogy mi ütött belém.

Talán ez annak a hatása, hogy hiányzott Harry és, hogy semmi sem a régi már.

Nem hiszem, hogy egyszer a dolgok újra a régi kerékvágásban fognak menni.

És ez az én hibám. Az egész az én hibám.

Az egész a törvény miatt van. Az miatt a törvény miatt, amit már eltöröltek.

Harryvel szeretnék lenni úgy, hogy ne kelljen attól rettegnem, hogy felismernek az utcán.

„Jo?" Ránt vissza Harry hangja a valóságba, majd elhúzódik az ölelésünkből. Meddig állhattunk így?

„Igen?" Kérdezem, közben pedig próbálok érthetően beszélni.

„Van még valami, amit el kellene mondanom," mondja, majd a kezemnél fogva visszahúz a szobájába.

Most aggódnom kellene?

Az ágyához húz, ahova leültet.

Ezután a naplóihoz megy, majd előveszi őket.

„Egy könyvön dolgoztam," hallom meg a hangját.

Egyik szemöldökömet felvonva válaszolok: „Miért?"

„Megkértek rá. Kettőnkről írtam, a törvényről. A mi történetünkről," nyújtja felém a naplóját, amit én el is veszek a kezéből.

Kinyitom, majd egy kicsit belapozok. Az első oldalt ugye már láttam, amikor Louis megjelent, így a következő részre megyek. A napló közepén találom meg a következő írást. Bár, alig van leírva ide valamit.

„Csak pár dolgot írtam le, mivel.. tudod. Nem vagyok biztos abban, hogy tényleg befejezzem-e ezt, hogy kiadják." Nem válaszolok, csak olvasni kezdek.

'Egy munkaként kezdődött az egész. Egy olyan munkaként, aminek az volt a célja, hogy visszakapjam azt a lányt, akiről azt hittem, szerettem. De őszintén szólva, ez nem így volt.'

Szemeimet lehunyom az emlékképekre. Tisztán emlékszem arra, hogy mennyire nem így kellett volna alakulniuk a dolgoknak, és hogy Harry úgy akart engem megölni, hogy nem is ismert.

'Ekkor találkoztam vele. Sokkal gyönyörűbb volt, mint amilyennek elképzeltem; de nem foglalkoztam ezzel. Egy seggfej voltam vele szemben, csak azért, hogy visszakapjak egy olyan dolgot, amiről azt hittem, akarom. Azonban eközben minden, amire igazán szükségem volt, ott volt az orrom előtt.'

Arcomat belülről beharapva nézek rá Harryre.

„Csak azért mondtam ezt el, hogy tudd, még mit csináltam, amíg.. nem voltál itt."

'Más volt. Ami a szívén az a száján volt, mindig kimondta, amit gondolt. Úgy csináltam, mintha idegesítene, mintha utáltam volna a kíváncsiságát. Őszintén szólva, inkább csak meglepődött voltam. Meglepődtem, mert nem arra számítottam, hogy az a lány, akit akkor és ott ismertem meg, rögtön kérdezősködni kezd rólam és meg akar ismerni.'

„Azt hiszem, hogy értem," mondom, majd visszaadom a naplót Harrynek.

„Mérges vagy? Sajnálom, Jo, de néha amikor írtam, akkor-"

„Nem vagyok mérges," nevetek fel őszintén.

„De boldognak sem tűnsz," mondja egy kicsit talán durván.