chosen - h.s [hun] // befejezett

05.

Következő reggel úgy kelek fel, hogy sejtésem sincs, hogy mit csináljak. Az egyetlen dolog, amit tudok az az, hogy ma mennem kell Liamhez, mivel megparancsolta, hogy menjek el vele reggelizni.

Az ágy végéhez fordulok és felállok. Szem dörzsölve megyek a gardróbomba, ahonnan kiveszek egy leggingset és egy pulóvert. Bemegyek a fürdőbe, ahol felkötöm a hajamat egy lófarokba és teszek magamra egy kis sminket. Nem sokat segít, de éberebbnek tűnök miatta.

A fürdőből egyenesen a konyhába megyek, ahol meglátom anyát és a húgomat reggelizni.

„Hogy érzed magad, Josie?" Kérdezi anyu amint meglát belépni a konyhába.

„Jól vagyok, a gyógyszerek segítettek," ölelem meg közben. „Elmegyek Liamhez."

Gyorsan Samnek is adok egy ölelést, ő pedig viccelődve elhúzódik tőlem. „Később találkozunk," mondom.

Kinyitom az ajtót, és egyből megcsap a hideg levegő. A szél az arcomba fújja a hajamat, de nem igazán érdekel. Kimegyek a járdára, és Liam felé veszem az irányt. Liam úgy 5 percre lakik tőlünk.

Ma is mindenkire ránézek, aki mellett elmegyek, de ők rám se hederítenek, mintha ott se lennék.

Bár nem igazán bánom.

A séta egy örökkévalóságnak tűnik Liamhez, tekintve, hogy semmi kedvem oda menni. Túl hamar kapom magam azon, hogy ott állok az ajtajában és kopogok.

Kinyitja az ajtót és amint meglát egy mosoly jelenik meg az arcán. Odahajol hozzám és megcsókol, én pedig visszacsókolom.

„Menjünk reggelizni," mondja nekem túlságosan boldogan.

Megfogja a kezem és az autójához megyünk. Kinyitja nekem az anyósülés felőli ajtót, én pedig egy köszönöm nélkül szállok be. Átmegy a vezetői oldalra, és homlok ráncolva száll be az autóba.

„Joey, van valami baj?"

Utálom amikor az emberek Joey-nak hívnak.

„Hányszor kell még elmondanom, hogy Jo-nak hívj? Kérlek," erre a mondatomra elmotyog egy bocsánatkérést.

„De most komolyan, van valami baj? Úgy tűnik mintha lenne valami."

Apám hívott mindig Joey-nak amikor elkezdett megváltozni. Állandóan így hívott, és gyűlöltem ezt. Minden egyes nap amikor hazajött csak kritizálni tudott engem, semmi mást.

Egyszerűen csak gyűlölöm ezt a nevet.

A szüleim mindig is szerették azokat a lány neveket, amiknek fiú beceneveik vannak. Engem Josephine-nek neveztek el, így Jo-nak vagy Joey-nak tudnak hívni. A húgom Samantha, így a beceneve Sam.

„Josie?"

„Jól vagyok."

„Nem vagy jól. Tudom, hogy mikor van valami bajod. Olyankor csöndes vagy és elveszel a gondolataidban. És nem vagy olyan idegesítő, mint általában," a végét csak azért mondja, hogy próbálja oldani a hangulatot, de ez sikertelen.

„Minden rendben, Liam. Csak hagyjuk, és kezdj el vezetni," temetem arcomat a tenyerembe és az ablaknak dőlök.

„Legyen. De később megbeszéljük," kezd el vezetni.

„Csak láttam egy kislányt, akit egy nála kétszer idősebb férfi választott ki, és próbáltam a lánynak segíteni." Tudom, hogy nem fogja hagyni a témát, így úgy döntöttem, hogy elmondom neki most.

„Hol?"

„A kormánynál."

„Miért voltál ott, Josephine?" Megforgatom a szemeimet a kérdésre.