chosen - h.s [hun] // befejezett

33.

Ajkaim elnyílnak egymástól.

Mi? Hogy érti, hogy Julianne nem a társa?

„Mi?" Mondom ki ezúttal hangosan.

„Julianne nem az igazi társam," sóhajt fel, majd vesz egy mély levegőt. „Nézd, Jo, ezt nem tudom anélkül elmondani, hogy ne bántanám mind a kettőnket lelkileg. Csak azt akarom, hogy tudd.. sajnálom. Meg kell bíznod bennem, és hinned kell nekem. Minden, amit most fogok mondani, igaz."

Micsoda?

Az arcomat belül beharapom, majd lassan bólintok egyet. Próbálok felkészülni arra, amit most akar nekem mondani.

„Az igazi oka annak, hogy szövetkeztem veled, az az miatt volt, hogy vissza tudjam Juliannet kapni. Egy héttel azelőtt, hogy találkoztunk, lementem a kormányhoz, ahogy mindig tettem. Azt magyaráztam nekik, hogy miért kell Julianne-nek az én társamnak lennie, miközben ő már rég ki volt választva. Szerettem őt, csak egyszerűen szomorú és kétségbeesett voltam. A következő alkalommal, amikor lementem, egy ötlettel álltak elő, Hayes és a többiek. Azt mondták, hogy érjem el azt, hogy velem 'dolgozz' a törvény megállításában. Mivel nem ismertelek, így belementem. Bármit megtettem volna, hogy Julianne-t visszakapjam. Ezután azt mondták, hogy kezdjek el veled dolgozni. Azt.." újra vesz egy mély levegőt, majd fájdalommal a szemeiben elnéz rólam. „Azt mondták, hogy el kell érnem, hogy szerelmes legyél belém. Azt akarták, hogy általam gyengévé válj. Azt mondták, hogyha már teljesen egy roncs leszel, akkor vigyelek be és ők majd kivégeznek téged. Azt akarták, hogy bevigyelek téged, hogy megöljenek. Azt mondták, hogy amint meghalsz, megszüntetik a törvényt."

A könnyek ekkor már az arcomon folynak lefele. Elnézek róla. Túl nehéz ránéznem.

„Később," remeg meg a hangja, „Hayes otthagyta az az üzenetet az ajtód előtt, hogy megijesszen téged. Mondhatni fel akart téged készíteni, mivel tudták, hogy le fogsz menni a kormányhoz. Ekkor mondták nekem, hogy a megállóban várjalak. Tudtam hogy nézel ki, tudtam a nevedet, és mindezt miattuk. Ott pedig elkezdtem veled beszélgetni. Csak azért csináltam ezt, hogy az első szerelmemet, Julianne-t visszakapjam. Akkor azt hittem, hogy helyesen cselekszem, és folytattam. Azt hittem, hogy gyorsan meg lesz az egész. Annyira elveszett voltam  Julianne nélkül, reménytelennek éreztem a helyzetemet. Nem tudtam, hogy mit tegyek többé. Ő tönkretett. De miután találkoztam veled, rájöttem, hogy nem voltam belé szerelmes, csak azt hittem, hogy az voltam. Azt hittem, hogy ő volt minden, amire szükségem volt. De ez nem igaz. Nem ő volt az, nagyon nem."

Itt megáll, hogy rám nézzen, nekem viszont a látásom homályos a könnyeimtől. Viszont még így is tökéletesen ki tudom venni a gyönyörű zöld szemeit, amik az enyéimbe néznek, és amik ugyanúgy könnyekben úsznak, mint az enyéim.

„Az az igazság, hogy te vagy az egyetlen igaz szerelmem, Jo. Az első igaz szerelmem. Tudom, mert csak neked sikerült kihozni engem abból a sötétségből, amiben voltam. Megmutattad nekem, hogy milyen érzés a szerelem, az igazi szerelem. A kormány azt akarta, hogy szerelmes legyél belém, de arra sosem számítottam, a legkevésbé sem, hogy én is szerelmes leszek beléd. Ez miatt pedig olyan gyenge lettem, amilyen soha nem voltam."

A könnyek most már patakokban száguldoznak lefele az arcomon a fájdalmas, de erőteljes szavai miatt.

„Azonnal visszamentem a kormányhoz, amint rájöttem, hogy kezdek belédesni. Megmondtam nekik, hogy abba kell ezt hagynunk. Hogy nem engedem, hogy bántsanak téged. Hogy a törvénynek akkor is véget kell vetni, de nem engedem, hogy téged bántsanak. Ekkor azt mondták, ha kiszállok, akkor nem csak téged, hanem a családodat és Julianne-t is megölik. Nem tudtam volna ezeknek a haláloknak az okozója lenni, így azt mondtam, hogy rendben, továbbra is azért fogok küzdeni, hogy szerelmes legyél belém.
De egyre jobban és jobban megszerettelek. Nem tudtam mit tehetnék. Nem mondhattam azt nekik, hogy elég, mert megölték volna azokat az embereket. Nem tudom, hogy mit tegyek. Bevitettek, és azt kérdezték tőlem, hogy törődöm-e veled. Azt mondtam, hogy nem, hogy tudjam ez az egészet addig folytatni, amíg ki nem találok valamit. Majd nemrég, amikor Greg mondta, hogy el akarnak téged égetni, dühös lettem és bepánikoltam. Nem voltam erre felkészülve, így lerohantam a kormányhoz. Nevetve azt mondták nekem, hogy végig tudták, hogy törődöm veled. De én még mindig azt mondtam, hogy ez nem így van.
Ezután arra gondoltam, hogy ha egy kicsit elengedlek és azt hitetem el veled, hogy nem érdekelsz, akkor biztonságban leszel. Azt hittem, hogy ezzel meg tudlak védeni. De végül, ez jobban fájt nekem is, mint amennyire képzeltem. Azt hittem, hogy neked így volt a legjobb. Azt hittem, ha abbahagyjuk a találkozgatást, akkor ők is elfelejtik, és hagynak téged élni. Folyamatosan mentem hozzájuk, és azt mondogattam nekik, hogy már nem érdekel Julianne. Hogy nem kedvellek, így hagyjanak mindenkit élni.
Nem fogadták el. Még mindig meg akartak ölni téged. Azt mondtam nekik, hogy először velem kell végezniük. Most pedig az akarják, hogy végignézd a halálomat, vagy hogy én nézzem végig a tiédet. Azt mondták, hogy nem lesz nyugodt életünk, amíg meg nem ölnek minket. Hogy csak most fog elkezdődni a pokolbéli utazásunk.
Sajnálom, hogy nem mondtam el előbb, Jo. Egyszerűen nem tudtam, hogy hogyan tudnám elmondani neked, de ma amikor megláttalak, végre vettem a bátorságot. El kellett mondanom neked, és örülök, hogy megtettem."

Monológja végére már nem tudom mit gondoljak vagy mondjak. Kinyitom a számat, hogy megszólaljak, de egy hang nem jön ki a torkomon.

Az arcán lévő könnyeit letörli, és rám néz. Odajön hozzám, majd az én könnyeimet is letörli az arcomról.

„Szeretlek, Jo. Annyira kibaszottul szeretlek," dönti homlokát az enyémnek. Még mindig szótlan vagyok, és nem tudom mit mondjak.

Végül megszólalok.

„Én.. szükségem van egy pillanatra."

Kimegyek a szobából, majd ki a bejáratin, és leülök a verandán.

Egész idő alatt Harrynek csak az járt a fejében, hogy megöljön azért, hogy valaki mással lehessen.

Vagyis, eredetileg ezért állt össze velem.

Ez az egész annyira hihetetlen.

Én soha nem egyeztem volna bele abba, hogy elvegyem valakinek az életét.

Tudom, hogy Harry rosszkor volt rossz helyen, és bármit megtett volna a céljának elérése érdekében.

De megpróbálta leállítani az egészet, és tudom, hogy már tudja, hogy mennyire szörnyű az, amit tenni akart.

Nem tudom mit tegyek.

Egy részem még mindig le van sokkolva, de a másik még csak nem is mérges. Egyszerűen csak furán érzem most magam vele.

Vele akarok lenni, tényleg, miközben tudom, hogy nem kéne.

Tudom, hogy gyengének fogok tűnni, ha megbocsájtok neki.

De már nem akar megölni engem. Teljesen őszinte volt velem most.

Megpróbálta megállítani. Azelőtt egyezett bele ebbe az egészbe, mielőtt megismert volna, és valószínűleg még csak át sem gondolta.

És még mindig bármikor el tudom őt hagyni, ha a dolgok rosszra fordulnának.

Megbízom benne.

Tényleg őszintének tűnt, amikor az igazságot mondta nekem odabent, és tudom, hogy nem volt könnyű neki.

Itt ülök a verandáján, miközben vagy hússzor átgondolom a lehetőségeimet.

Végül felállok, belépek a házba és a hálószobája felé veszem az irányt.

Amikor bemegyek meglátom Harryt, amint az ágy végében ül, és a földet bámulja. Amikor meghallja, hogy beléptem a szobába rám néz, én pedig meglátom gyönyörű szemeit, melyek könnyekben úsznak.

„Sajnálom, Jo. Soha nem egyeztem volna ebbe bele, ha ismertelek volna. Önző voltam, és féltem. Rettegtem, hogy egyedül maradok, és nem tudtam, hogy mihez is kezdhetnék az életemmel."

Válaszként csak megrázom a fejemet. „Nem bocsátok meg teljesen, Harry. Nagyon nehéz, de veled akarok lenni. Meg fogom próbálni, mert szeretlek, és nem számít, hogy mit teszel, egy részem mindig szeretni fog téged. Nem tudom megállítani, és meg fogom próbálni elfelejteni a dolgokat, mert azok mind a múlt részei már."

Ezután hirtelen ajkait az enyéimre nyomja, bennem pedig egy olyan érzés kel életre, ami ezelőtt még sosem. Az érzés, ahogy a telt ajkai az enyéim ellen mozognak, valami hihetetlen.

Amikor elhúzódik tőlem az ajkaimra irányítja tekintetét. „Te vagy a legcsodálatosabb lány, akivel valaha találkoztam."

Mosolyogva engedem neki, hogy húzzon magával, amikor hátradől az ágyon. Fejemet a mellkasára hajtom, és hozzábújok.

Hirtelen eszembe jut az a rész, amikor Harry azt mondta, hogy ez még csak a kezdete a pokolbéli utazásunknak.

És még itt, Harry karjaiban, se érzem most teljesen biztonságban magam.