chosen - h.s [hun] // befejezett

43.

„Haza kell mennem Samhez."

„Megyek veled," halad el mellettem Harry.

„Ne, Harry, nem kell. Nem muszáj velem jönnöd," megyek utána, hogy felzárkózzak hozzá.

„Josie, ha megismétled, amit mondtam, akkor rájössz, hogy a mondat inkább állítás volt, mintsem kérdés," mondja, miközben a fogason lógó egyik kabátját leveszi eddigi helyéről.

Felsóhajtok, majd ajkait szólásra nyitom: „Köszönöm, Harry."

Vállat von. „Semmiség."

Odajön hozzám, majd a vállaimnál fogva magához húz, és egy szoros ölelést kapok tőle. Kezeimet a dereka köré rakom, orromba pedig rögtön beférkőzik a férfi illata.

„Oh, és Jo?"

„Igen?"

„Szeretlek." Ezzel a vallomással eléri azt, hogy könnyeim ellenére, egy apró mosolyt alkossanak ajkaim.

*****

Másnap reggel Harry karjai között ébredek fel. Ajkai kicsit elváltak egymástól, így hallom halk szuszogását.

Felszenvedem magam ülőhelyzetbe, majd kikelek az ágyból, és Sam szobájába megyek, hogy megnézzem őt. Még mindig alszik.

A konyha felé veszem az irányt, de alig érek be, máris majdnem szívrohamom lett az ijedtségtől. Egy férfi ül az egyik széken.

„Apa, megijesztettél," mondom. Az előbb említett személy felnéz rám, majd szemeit visszavezeti a kezeire.

„Joey, annyira, de annyira sajnálom. Itt kellett volna lennem," rázza meg a fejét mondata végén.

„Tudom."

„Nem tudom elhinni," rázza meg újra a fejét. „Miért? Miért csinálták ezt vele?"

Elnézek róla; nem akarom megválaszolni az utolsó kérdését.

„Itt leszek neked és Samnek, Jo. Megpróbálok annyit itt lenni, amennyit tudok. Nincs ez így rendjén, hogy sose vagyok i-"

„Apa, kérlek," akad meg a hang a torkomban. „Nem kell itt lenned. Csak azért, mert anya meghalt, még nem kell, hogy hirtelen ennyire jóvá akard tenni a dolgokat. Különben is mindketten tudjuk, hogy nem menne."

„Meg akarom próbálni, Jo. Sajnálom, oké? Megtennéd, hogy most nem kezdesz el velem üvöltözni, kérlek?" Kérdezi csendesen, amire én csak felsóhajtok.

„Rendben," motyogom végül.

„Szóval, Jo. Ki volt veled az a fiú az ágyadban?" Kérdésre szemeim tágra nyílnak.

„Milyen fiú?"

„Joey, ugye nem gondolod, hogy nem néztem rátok, amikor hazaértem?" Emeli fel egyik szemöldökét.

„Öm, nyilvánvalóan ő a társam," rázom meg a fejemet a mondatom közben.

„Oh, rendben van. Hogy hívják?" Kortyol egyet az előtte lévő italból.

„Harry."

Bólint egyet, pár másodperc múlva pedig meg is szólal: „Remélem, hogy te és Sam megbékéltetek ezzel az egész törvénnyel. Tudom, hogy szörnyű. Hogy bírjátok?"

„Jól," motyogom, majd utamat a konyhába irányítom egyenesen a gyümölcsökhöz, és elveszek onnan két banánt. „Visszamegyek a szobámba."

„Jo?"

„Igen?" Fordulok vissza apám felé.

„Tudom, hogy mi történt anyátokkal."