A főesperes szíve |BEFEJEZETT|

Ő és senki más

(Frollo szemszöge)

Lola!

Azt hittem, a szívem menten kiugrik a helyéről. Lola itt van. Visszajött.

A kendő kiesett a kezemből. Szép lassan megfordultam, és szembenéztem vele, életem szerelmével.

Csodaszép volt. Azt a ruhát viselte, melynek színe a friss vérre emlékeztetett. Haja kócos loknikban keretezte kipirult arcát. A szeme alatt fekete csíkban éktelenkedett a festék. Lába remegett, mintha menten össze akarna esni. Látszott rajta, hogy nagyon sietett.

Két lépéssel előtte termettem és magamhoz szorítottam őt. Kisgyermek módjára kapaszkodott belém. Ahogy testünk egymásnak préselődött éreztem, hogy a szíve egy ütemben ver az enyémmel.

- Claude - motyogta elfúló hangon. - Szeretlek.

- Úgy hiányoztál, Lola! Már azt hittem, nem látlak többé.

- Sajnálom! Nem kellett volna elmennem.

- Nincs miért bocsánatod kérned. Az én hibám.

Még percekig álltunk ott egymásba temetkezve. Azt kívántam, bár soha ne érne véget ez a pillanat.

- Nem is érdekel, hogy kerülök ide? - kérdezte Lola. Már nem öleltük egymást, de a kezét nem voltam hajlandó elengedni. Éreznem kellett a közelségét. Még mindig az volt az érzésem, hogy ez csak egy álom, és féltem, hogy egyszer csak felébredek.

Megráztam a fejem.

- Csak Quasimodo lehetett - feleltem. - Mikor egy órája visszajöttem felmentem hozzá. Nem volt sehol.

- Nagyon szeret téged - mondta a lány mosolyogva. - Az ő szemében igazi szent vagy. Felnéz rád. Tisztel. És persze nagyon hálás azért, hogy felnevelted.

- Kicsit olyan érzésem van vele kapcsolatban, mintha a szerepek felcserélődtek volna.

- Hogy érted?

- Amióta te megjelentél Párizsban Quasimodo mindent megtesz, hogy mi ketten együtt lehessünk. Mintha ő lenne a mi védőszentünk.

- Jobbat nem is kívánhatnánk nála.

- Szerintem sem.

Lola elengedte a kezem, és közelebb lépett hozzám. Ismét az a megmagyarázhatatlan vágy lett úrrá rajtam. Az ölemben forróságot éreztem, mint a farsangon. Már nem akartam józanul gondolkodni, ha Lola a közelemben volt. Csak ő számított. Ő és senki más.

- Nem kellett volna hagynom, hogy azon az éjszakán elmenj - suttogtam és a lány hajába túrtam. - Én... azt hittem, belepusztulok.

Leengedtem a karom és hagytam, hogy ujjbegyével végigcirógassa arcélemet. Lábujjhegyre állt, és adott egy puszit az arcomra. A szám öntudatlanul is mosolyra húzódott. Szegény Lola! Nem mert megcsókolni, mert attól félt, hogy megint elmenekülök. Pedig soha többé nem követek el még egy ekkora hibát.

Egyik kezemet a hátára tettem, másikat az arcára helyeztem. Értetlenül nézett rám sötétkék szemével. Én csak mosolyogtam rá kedvesen. Ráértünk. Nem kellett elsietni semmit. Hiszen most itt van, a karjaimban, és csak az enyém.

- Mi a baj?

Lola hangja magasabbra csúszott, mint amilyen általában szokott lenni. Meg volt illetődve.

- Semmi. Minden a legnagyobb rendben.

Egyre közelebb és közelebb húztam, kénytelen volt ismét pipiskedve állni előttem. Arcán nyugvó kezem végigsimított orcáján, az ajkán, a nyakán, és a mellkasán állapodott meg. Az említett testrész szaporán emelkedett és süllyedt. Ó, Lola! Ha tudnád, mennyire szeretlek!

Elvettem a kezem mellkasáról, a tarkójára vándoroltattam, magamhoz húztam és megtettem, amit azon az éjszakán kellett volna. Ajka forrón tapadt az enyémhez, bizsergéssel kínozva egész testemet. Az ölemben tomboló forróság már nemcsak ott égetett, hanem kiterjedt mindenhova. Ez a forróság maga volt a szenvedély, a másik ember iránti lángolás.

Lola mindkét kezével a hajamba túrt. Teste remegett a vágytól. Belenyögtem a csókba. Ő is ugyanazt érezte, amit én. Abban a pillanatban bármire képes lettem volna. Akartam őt. Azt akartam, hogy mindenestül az enyém legyen.

Nem tudtam elhúzódni tőle. Akárhányszor megpróbáltam Lola mohón kapott az ajkam után, én pedig képtelen voltam ellenállni neki. Oly' régóta vártam már ezt a pillanatot! A testem és a reakcióim önálló életet éltek. A szívem gúnyosan kiáltotta az eszemnek: Legyőztelek! A szerelem a legerősebb dolog az életben.

- Claude... kérlek... - Lola hangja csupa vágy és szenvedély volt. Mikor kinyitottam a szemem, hogy lássam az arcát, a szemében izzó tűz felemésztette a maradék önuralmamat is.

Igen. Én is akarom.