A főesperes szíve |BEFEJEZETT|

Egy igaz barát

(Lola szemszöge)

Egy fából eszkábált pad tetején ültem, mellettem kenyér, vaj, sajt és sonka. Tegnap még nemet tudtam mondani az ételre, ma azonban nem volt szerencsém. Az orvos csak egy pillantást vetett rám, és máris küldte Quasimodot, hogy hozzon nekem valamit enni.

- Nem vagyok éhes - tiltakoztam.

- Kisasszony, a szeme karikás, a bőre sápadt. Így is hiba volt engednem, hogy tegnap ne egyen semmit, miután lecsapoltam. Sokkal jobban fogja érezni magát, ha egy kis kalória jut a szervezetébe, higgyen nekem!

Aha, biztos...

- Addig is én felmegyek a főesperes úrhoz.

Quasimodo tért vissza a fent említett ételekkel és egy pohár vízzel. A gyomrom korgott ugyan, de a torkomban növekedő gombóctól egy falat sem ment volna le a torkomon.

- Kérlek, egyél valamit! Már csak az hiányzik, hogy te is rosszul legyél!

Ugyan, én már azóta rosszul vagyok, hogy megláttam Frollot a saját vérében ázva. De Quasimodo túl kedves volt hozzám, és tudtam, hogy értem is aggódik, nem csak a bácsikájáért.

Elvettem egy szelet kenyeret, megvajaztam, és rápakoltam a feltéteket. Beleharaptam. A gyomrom jóleső korgással nyugtázta a szervezetembe kerülő táplálékot. Most éreztem csak igazán, hogy mennyire éhes vagyok. Végül majdnem mindent elpusztítottam, amit Quasimodo elém tett. Mindezt a vízzel öblítettem le.

- Sokkal jobban nézel ki - vélekedett a fiú.

- Jobban is érzem magam - helyeseltem. Elmúlt a hányingerem, már nem szédültem. - Köszönöm, Quasimodo.

- Ugyan, semmiség! - Szegényem, nem lehet több önbizalma, mint amennyi nekem van. Zavarba jött csupán annyitól, hogy megköszöntem neki a segítséget. Ez de aranyos!

És egyben szomorú. Quasimodot torzszülöttnek tartják, és gúnyolódnak rajta. Egy csónakban evez Frolloval. Ironikus, nem? Mintha ezt a családot megvetnék a párizsiak.

- Mióta élsz itt? - kérdeztem. Nemcsak azért beszélgettem vele, mert ki akartam rántani a zavarodottságból, hanem azért is, mert tényleg érdekelt.

- Születésem óta - válaszolt. - A szüleim meghaltak, amikor megszülettem. Pontosabban, csak az anyám halt bele a szülésbe. Apám öngyilkos lett.

- Ó, szörnyen sajnálom!

- Nincs mit. Szerencsére ott volt Frollo, aki magához vett és felnevelt.

- Értem.

A szívemet melegség járta át. Tudtam, hogy Frollo nem az a szívtelen főesperes, akinek hiszik az emberek!

- Tudod, Frollo eléggé rossz képet alakított ki magáról - folytatta a fiú. - Sosem értettem, mit akar elérni azzal, ha meggyűlölteti magát az összes emberrel. Szerintem ennek az az egyetlen oka, hogy Frollo sosem tudta elfogadni azt a tényt, hogy egyesek rosszabb körülmények között élnek, mint egy átlagember. A bácsikám kezdetekkor segíteni akart ezeken az embereken. Egyenlőséget kért nekik az egyháztól. Kinevették, és megfenyegették, hogy ha még egyszer bármit is a hit szabályai elé helyez, kitagadják. Pedig Frollonak igaza volt. Az emberek valójában sosem voltak egyenlők, csak papíron.

- A történtek után lett ennyire a hit rabja? - kérdeztem. Megindított, amit az imént hallottam.

- Majdnem. Frollo elment a rossz körülmények között élőkhöz, és segítséget ajánlott nekik. Ezek az emberek azonban szívből gyűlölték az egyházat minden tagjával együtt, így esélye sem volt.