A főesperes szíve |BEFEJEZETT|

Az új jövevény

(Frollo szemszöge)

Farsang. Már megint. Minden év legutáltabb napja lesz a holnapi. Az emberiség legalja gyűlik össze ilyenkor Párizs utcáin. Még több lesz a munkám. Mintha nem lenne így is elég. De nem, a bolondok napján tucatnyi katonát kell mozgósítom, hogy a részeg idióták vissza legyenek szorítva. És ez nem minden. Nekem is részt kell vennem rajta.

Aznap megszaporodnak az utcazenészek és a táncosok, akik pénzért vonaglanak több ezer ember előtt. Gusztustalan csürhe. Keresnének inkább rendes munkát! Legalább nem kéne nap mint nap kiküldenem a rendfenntartókat járőrözni.

Éppen a templom lengőfolyosóján sétáltam, unottan vizslattam az alattam elterülő város képét. Párizs csodálatos város lehetne, ha nem szennyezné be a mihasznák. Meg persze az új jövevények. Mint az a lány, aki csörgődobbal a kezében illegeti magát. Megálltam, töretlen figyelemmel tekintettem le rá. Megbotránkoztatott a túl rövid sort és a kivágott blúz kettőse. De ahogy táncolt... Hosszú barna haja legyezőt formázott a levegőben, ahogy körbeforgott. Viszont ott volt az a kihívó mosoly az arcán, mint minden utolsó kis senkinek. Bőrönd és hátizsák hevert mellette, a lábaihoz leterített valamit, amire az unatkozó polgárok érméket dobáltak. A lány, amint ezt észrevette, abba is hagyta a táncot. Tessék! Csak az aljanépet gyarapítja! Felszedte az alávaló munkával szerzett pénzt, és szóba eredt a másik lánnyal, akit már sokszor elkergettettem a Notre Dame közeléből. De hiába. Ezek olyanok, mint a patkányok. Mindig visszatalálnak. Elbúcsúztak egymástól, mindketten mentek a maguk útjára.

Megmarkoltam a nyakamban lógó keresztet. Főesperes vagyok. Nekem kell gondoskodnom a város nyugalmáról.

Ki kell derítenem, ki ez az új jövevény.

Másnap még azelőtt a helyére kellett küldenem minden őrt, hogy a magamutogató csorda elözönli a város főterét, színpadot építenek, sátrakat húznak fel. Jómaga csak a délutáni megnyitóra fogok visszajönni.

- Őrt minden kapuhoz! - rendelkeztem. Nincs rá szükség, hogy ebben a nagy forgatagban még több ismeretlen érkezzen Párizsba.

- Igenis!

Fáradtan dörzsöltem meg a szemem. Évek óta alig alszom valamit a farsangot megelőző éjjel. Rosszul vagyok, ha csak a délutánra gondolok. Eltűrni azokat az arcátlanságokat, amiket évről évre kitalálnak...

- Uram, jól érzi magát?

- Csak egy kicsit fáradt vagyok, ez minden. Hamarosan találkozunk, kapitány.

Lassan kezdődik a mise, vissza kellett mennem a templomba. Ráadásul alighanem egy órán belül jön a csőcselék.

Elfoglaltam megszokott helyemet az emelvényen. Körülöttem irdatlan embertömeg tolakodott a színpad felé, hogy jobban lássanak. Mindjárt kezdődik a vérlázító megnyitó. Az idegesítő kommentátor, a farsang örök bohóca már a színpadon állt. Időhúzás gyanánt még hangosabb ordibálásra bíztatta a tömeget. Majd észrevett engem. Kihúztam magam ültömben, fekete egyenruhám ráncai rögvest kisimultak. Lesajnáló tekintettel néztem azt a bolondot. Ő csak vigyorgott idiótán, és elfordult. Hála Istennek!

- Hölgyeim és uraim! Az idei megnyitó különlegesebb lesz, mint az eddigiek. Bájos Bellánk mellé egy új szépség is csatlakozik, kinek tánca legalább olyan igéző, mint a mi királynőnké. A lány neve Lola, tegnap érkezett városunkba. Fogadják őket sok szeretettel! De uraim, vigyázzanak, nehogy a két gyönyörűség elrabolja a szívüket! - Az utolsó mondatot pillarebegtetéssel hangsúlyozta. - Különösen ön vigyázzon a szívére, főesperes úr! - tette még hozzá, majd leugrott a színpadról. Arcátlan pimasz!

Percekig csend volt. Egy pisszenést sem lehetett hallani. Aztán egy csörgődob ütemes hangja hallatszott, és egy lány jelent meg a színpadon, kezében a hangszerrel. Néhány ütést követően felnézett, egyenesen a szemembe.

Ő volt az. Az új jövevény.