40.

2.1K 117 27
                                    

*Jungkook POV*

Gondolkodásomat a bejárati ajtó zárának kattanása, majd annak nyitódása zavarta meg. Fejemet felkaptam majd egyenesen a zaj irányába fordítottam. Na remek! Nincs elég bajom, és még ez is!
Magassarkú cipő kopogását hallottam. Szóval ezekszerint az illető az egy nő. Homlok ráncolva meredtem magam elé, miközben a kanapé szivacsa mögül elővettem a fekete hangtompítós pisztolyom. Óvatos s egyben kimért léptekkel haladtam előre,egyenesen a halk zaj irányába. Orromba eközben bekúszott némi nöies parfüm illat. Valahonnan nekem nagyon ismerős ez az illat.Tovább lépkedtem egyenesen a kis folyosóra,hol szemem elé tárult kiis tört be a házamba. Szemeim kikerekedtek,szám tátva maradt,a pisztolyt meg meglepődöttségemben elejtettem a kezemből. Lisa volt az. Lalisa Manoban,az exem,akivel voltaképp azért szakítottam mert megcsalt és kihasznált. És most ez a nő személy állt tőlem alig három lépésnyire. Rövid,mély dekoltázsú fekete koktél ruha volt rajta,s vörös hosszú haja ki volt vasalva. Sminkje vad,mégis vonzó volt,és szemeivel lelkem legeldugottabb szegletébe is belátott.
-Szia Jungkook.-köszönt nekem Lisa,majd miután megnyalta vörösre festett ajkait,elkezdett közeledni felém. Mikor elém ért,hosszú mutató ujját arcomon végig simította,melytől megborzongtam. Ám ő már a múlt! Ne dőlj be a kis játékainak Jungkook! Neked ott van Selena!

Erőt véve magamon kettőt hátrébb lépvén megköszörültem a tokrom,s ingem ujját feltűrtem,pisztolyomat meg zsebembe tettem.
-Mit akarsz itt Lisa?-kérdeztem közömbös hangnemben.
-Arra gondoltam..-ekkor ismét elém lépett,s fülemhez hajolt..-hogy újra kezdhetnénk.-súgta erotikus hangnemben,és beleharapott fülcimpámba. Pontosan tudja hogy ez a gyenge pontom. Szedd össze magad Jungkook!!
-Sajnálom,de ennek már vége. Menj innen.-löktem el finoman magamtól,majd elindultam a nappali irányába,remélve hogy felfogja amit mondtam és elmegy más csávót keresni magának,ám közel sem ez történt. Magassarkú cipőjének kopogását hallottam magam mögül,melyből egyből leszűrtem hogy követ.
-Lisa! Takarodj inne..-küldtem volna el őt,ám mikor hátra fordultam hozzá,ő egy mozdulattal magához rántott és ajkaimra tapadt.

*Selena POV*

Kiabálást hallottam lent a földszintről,s erre rögtön felkaptam a fejem,mely eddig az egyik párnán pihent.
-Lisa! Takarodj inne..-csak ennyit hallottam,ugyanis ekkor Jungkook elhallgatott.
Szívem torkomban dobogott s nem tudtam hogy mi történt a férfival,így gondolkodás nélkül keltem ki ágyamból,majd feltépvén a szobaajtómat rohantam le a lépcsőn.
-JUNGKOOK!-kiabáltam,ám hirtelen lesokkolódtam,amint megláttam hogy Kook egy hosszú vöröshajú ribanccal smárol a nappali közepén.

Lehet hogy az aggódás,vagy csupán a féltékenység  miatt de annyi bátorság férkőzött belém,hogy a nálam jóval magasabb csajt hajánál megragadva rángattam el Kooktól,majd letepervén a földre csípőjére ültem és ütlegelni kezdtem.
-TE HÜLYE RIBANC!!-orítottam,majd a számomra ismeretlen ribancnak adtam egy akkora pofont melytől eleredt az orra vére rendesen. Ám ő sem volt tétlen. Hirtelen fordított helyzetünkön,s most ő ült a csípőmön. Nem kellett sok, hogy arcomon egyből megérezzem az első pofont melyet tőle kaptam. Ez így ment addig,mígnem egy hangos durranást nem hallottam meg magam mellől. Tekintetemet a pisztoly hangos durranásának az irányába fordítottam. Ekkor láttam Jungkookot kinek kezében egy pisztoly volt. Pillanatokkal később pedig az a Lisa nevezetű csitri szállt le rólam fájdalmasan, vérző karral felszisszenve.
-Legközelebb nem a kezedbe,hanem a fejedbe kapod azt a csinos kis golyót. Most pedig takarodj innen!-odibálta Jungkook,majd két termetes őr belépvén a nappaliba megfogta a csajt,s kifelé kezdték el ráncigálni a nappaliból. Jungkook közelebb lépett felém,majd kezét nyújtván felém segített felállni a földről. Hüvelyk ujjával letörölte szemem alatti sebemből szivárgó bíborvörös véremet,majd halványan elmosolyodva hajolt közelebb hozzám,s a fejem búbjára adott egy lágy puszit.
-Sajnálom.-mondta egyenesen szemembe nézve,majd elővett nadrágja zsebéből egy papírzsebkendőt s azzal kezdte el vértől koszos arcomat tisztogatni.

Mi történt vele?

A maffia rabja | jjk | ✔️Where stories live. Discover now