25.

2.2K 117 2
                                    

MiMi pov.

Mikor kinyitottam a szemeimet, akkor véltem felfedezni hogy elaludtam a kanapén. Ám nem voltam egyedül. Jungkook is ott volt, méghozzá elég közel. Arca, az én arcomhoz volt közel, s légzéséből arra következtettem, hogy elég mélyen aludhat. Sötét tincsei rakoncátlanul hullottak szemébe. Arca olyan volt akár egy angyalé. Nem az a megszokott egyoldalú, rideg hatást keltette, hanem egy sebezhető érzékeny kisfiúét.

Elmosolyodtam a látványon, majd egy nagyot nyújtózkodtam és fel tápászkodtam a kanapéról,majd egyenesen a mosdó fele vettem az irányt. Ott elintéztem a dolgom, majd kezet mostam, és megtöröltem, majd mentem is volna ki, ám ekkor Jungkookkal találtam szembe magam, aki kómás fejjel közeledett a fürdő szoba fele.

-Jó reggelt csipkerózsika.. -illetett meg egy becenévvel, amit magam se tudtam hova rakni. Ez lenne vajon a másik énje? Mert ha igen, ezt az oldalát többször szeretném látni, mint a rideg leendő maffia vezért..

Megmosolyogtam a becenevemen, majd vissza köszöntem neki.

-Neked is Jungkook, bár már inkább este van, sem minthogy reggel.. -mondtam egy féloldalas mosollyal arcomon, majd felmentem a szobámba, hol szét terülve az ágyamon, a plafont kezdtem el nézni.

Fogalmam sincs meddig feküdhettem így, ám ekkor halk kopogásra lettem figyelmes.

-Gyere.. -mondtam, majd felültem az ágyamba. Az ajtó lassan ki nyitódott, és Jungkook lépett be rajta. Egyenesen az ágy fele sétált, hol leült a végében.
Tekintete megint rideg és komoly volt.

-Csak azért jöttem, mivel szólni szerettem volna, hogy készülj mivel holnap elmegyünk ruhákat venni számodra.. -jelentette be, mire felcsillantak a szemeim.. -Ám előtte tisztáznunk kell néhány szabályt. Értve vagyok?? -kérdezte mire egy aprót bólintottam. -Nos, először is ne mozdulj mellőlem. Mindig maradj szorosan mellettem akármi történjék is. Második: ha bemegyünk bármilyen boltba, magadra kell öltened egy semmit mondó arcot, melyről semmilyen érzelmet nem lehet leolvasni, a harmadik pedig: ha valaki kérdez, csak tömör válaszokat adhatsz, de legfőképp én beszélek, legyen az a kasszánál vagy bárhol máshol.A legfontosabb pedig: mindig résen kell lenned. Ha gyanús alakot látsz egyből szólsz. Világos?? -nézett mélyen szemeimbe, mire határozottan bólintottam egyet. -Remek, akkor miután ezeket tisztáztuk, mennék is lefeküdni. Jóéjt Mimi.. -mondta Jungkook egy alig észrevehető mosoly kíséretében.
-Jóéjt jungkook.. -köszöntem neki vissza, majd miután lekapcsolta a villanyt, jól be takaróztam, és már aludtam is.

Éjjel nagyon melegem volt, így felkeltem, és kinyitottam egy picikét az ablakot, hogy cserélődjön egy kicsit a levegő. Ám elfelejtettem becsukni, így ennek következtében egész éjjelre nyitva maradt az ablak, amit akkor még nem bántam hisz nagyon nagyon meleg volt.

Jungkook pov.

Reggel hét óra fele keltem, mint minden egyes nap. Miután egy jó nagyot nyújtózkodtam hatalmas francia ágyamban, kikeltem, s gondoltam megnézem Mimit, hogy fel ébredt-e már.

Mikor odaértem a lány szobájához, ami kb három lépésnyire volt az enyémtől közvetlen mellette, bekopogtam. Ám mikor pár perc elteltével nem érkezett válasz, gondoltam hogy még alszik, így halkan benyitottam.
Mikor azonban benyitottam, egyből megcsapott a kinti hideg levegő, és akkor véltem felfedezni hogy az ablak teljesen ki van nyitva.

Gyorsan odamentem az ablakhoz és becsuktam, majd odamentem Mimihez, és leültem mellé az ágyra. Tenyeremet rá helyeztem homlokára, mely izzot a láztól. Egyből tudtam mit kell tennem, így vissza siettem a szobámba, hol telefonomon bepötyögtem az orvosunk számát és már tárcsáztam is.

-Haló... Igen.. Jungkook vagyok... Nem nem én sérültem meg.... Mimi aki újonnan van itt nálam lebetegedett... Igen.. A szokásos helyen.... Viszhall.. -miután befejeztem ezt az egy oldalú beszélgetést, vissza mentem Mimihez, aki addigra már az ágyán ült és a fejét fájlalta.

-Jó reggelt Jungkook.. -köszönt, mire csak bólintottam egyet és leültem mellé az ágyra.
-Neked is Mimi.. -köszöntem neki vissza. -Nemrég mikor még aludtál, voltam bent nálad, ám az ablak tárva nyitva volt, és mikor megnéztelek akkor nagyon lázas voltál. Már beszéltem az orvossal és nemsokára megérkezik.. -tájékoztattam a lányt aki kerek szemekkel nézett rám.
-És akkor mi lesz a vásárlással? -kérdezte.
-Csak akkor megyünk, ha meg gyógyultál, időnk meg mint a tenger, nem vagyunk időhöz kötve.. -adtam az egyszerű választ.

Ekkor csengettek mi szerint megérkezett az orvos. Lementem a föld szintre és ajtót nyitottam neki.

-Jó reggelt Dr.. -hajoltam meg egy aprót, mire ő is így tett.
-Merre lenne a beteg? -nézett körbe.
-Az emeleten van.. -mutattam a lépcső fele.
-Remek akkor kérem mutassa az utat.. -mondta, mire elindultam fel az emeletre a dr úr kíséretében.

A maffia rabja | jjk | ✔️Where stories live. Discover now