18.

2.1K 113 51
                                    

MiMi pov.

Már tegnap este elmentek a többiek, Jungkookkal együtt. Bár ami azt illeti Jungkooknak más dolga akadt. Nagyon feldúlt volt és ideges.

Nem tudtam mi baja lehet és kicsit aggódtam érte.....

Ami azt illeti már karácsonyi lázban ég az egész család. Főleg hogy bővülünk egy taggal. Édesanya megkért hogy kísérjem el őt baba ruhákat venni, aminek nagyon örültem.

Most is elkellett szaladnia valahova de megkért hogy várjam meg itthon és csináljak egy kis rendet, bár alapból nem volt kupi szóval úgy nagyon nem kellett pakolásznom...

Letörölgettem a port, elmostam azt a pár edényt ami a mosogatóban volt, felporszívóztam és kiszellőztettem, és kiteregettem a mosógépből a tiszta ruhákat.

Viszonylag hamar készen voltam vele, így felmetnem a szobámba felöltözni.

Magamra kaptam azt, amit a szekrényemben találtam, majd lemetnem a nappaliba, és bekötöttem a két nagy hangfalunkra a telefonom, azon pedig elindítottam a lejátszási listámat, hogy ezzel üssem el a maradék időt, míg nem érkezik meg anyum

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Magamra kaptam azt, amit a szekrényemben találtam, majd lemetnem a nappaliba, és bekötöttem a két nagy hangfalunkra a telefonom, azon pedig elindítottam a lejátszási listámat, hogy ezzel üssem el a maradék időt, míg nem érkezik meg anyum.

-You just want attention, you don't want my heart
Maybe you just hate the thought of me with someone new
Yeah, you just want attention, I knew from the start
You're just making sure I'm never gettin' over you- énekeltem szörnyű angol ki ejtéssel de nem nagyon zavart.

Ekkor az ajtó nyitódására lettem figyelmes majd meg is láttam anyumat, 3 hatalmas szatyorral a kezében. Egyből oda siettem hozzá, majd kivettem a kezéből a szatyrokat és egyenesen a konyhába vittem őket, ahol elkezdtem kipakolni a zacskók tartalmát egyenesen a helyükre.

-Szia kicsim. -adott egy puszit fejem búbjára anya.
-Szia anyu.. -köszöntem neki mosolyogva miközben a tejet tettem be a hűtőbe.
-Indulhatunk??-kérdezte mosolyogva.
-Persze csak még fel veszem a kabátom.. -mosolyogtam, majd oda szökdécseltem a fogashoz, ahol a kabátokat tartjuk, majd levéve a sajátomat gyorsan magamra kaptam, felvettem a cipőmet és menetre készen a bejárati ajtó mellé álltam.

-Akkor ezek szerint készen is vagy.. -kuncogta anyu, majd miután bezárta a házat, beszálltunk a kocsiba és már indultunk is.

-És hova megyünk először??? -kérdeztem izgatottan anyut.
-Először a baba&mama boltba, mivel ott láttam olyan szép pasztel rózsaszín kis cipőcskét... -mosolyogta anyu mire örömömben sikítottam egy halkat vigyorogva. -Látom tényleg nagyon várod már a hugicád érkezését... -nevette anyum, miközben megállt az egyik piros lámpánál.

Ekkor még nem tudtam hogy soha többé nem láthatom a családom...

-Hát hogyne várnám?? Már tűkön ülök... -ugráltam az ülésen.
-Na azért ne pattogj ki a kocsiból... -nevette anyu.
-Jójó... -hagytam abba majd a telefonomon indítottam el zenét.

Amint beértünk a boltba, anyu egyből a lány részlegre ment, és ott kezdte el nézegetni a választékot.

-Mimi drágám gyere csak... -hívott oda magához... -Nézd csak... -mutatott a kis virágos cipőcskére...
-Ez nagyon aranyos.... -tapsikoltam örömömben.
-Rendben akkor még nézek mellé egy kis kéket is... -mosolyogta.

--------------------------

-MiMi drágám mindent meg vettünk??? -kérdezte anyu.

-Hát, a ruhájat és cipőket megvettük, az etető szék és a baba kocsi is megvan, és a pelenkákat és a baba tápokat is megvettük szóval, igen mindent meg vettünk... -mosolyogtam anyura.

-Huh akkor jó. -nevette,azzal az út hátra lévő részét csendben töltöttük el.

----------------------

Amint haza értünk, segítettem anyumnak bepakolni a cuccokat a kocsiból, majd mentem is fel a szobámba hol átöltöztem, és vigyorogva terültem el az ágyamon.

-Kicsim!!! Gyere le egy kicsit! -kiabált nekem anyu a konyhából.

-Máris!!! -kiabáltam vissza, majd nagy nehezen kikeltem a pihe-puha ágyamból, és felvettem a papucsomat, majd lebaktattam egyenesen a konyhába.

A konyhát kellemes fahéj és narancs illat árasztotta el, keveredve az éppen most sült mézeskalács illatával.

Mélyeket szippantottam a kellemes illatok egyvelegéből, majd odamentem anyuhoz, várva miért hívott le.

-Kérlek kimennél nekem a boltba 1 kg lisztért? -fordult felém anyum.

-Ahm persze.. -ráztam meg mosolyogva a fejem.

Őszintén? Nem nagyon örültem neki, hisz kint már korom sötét volt, és eléggé féltem, főleg egyedül.

-Köszönöm MiMikém.. -adott egy puszit a homlokomra, majd adott egy kis pénzt, és folytatta a kis sütik sütését.

Mivel mackó nadrágban voltam, ami elég meleg volt, és pulcsiban voltam otthon, így mégcsak át se kellett öltöznöm. Csak egy bakancsot, és egy kabátot, majd indultam is.

Viszlát anyu, örökre...

Némán baktattam a szupermarket felé, mivel ami a mi utca sarkunkon van, az az ünnepek miatt ideiglenes bezárt.
Nem volt messze. Max 20 perc séta, amit minden további gond nélkül le sétáltam.

Amint beértem, egyből a lisztek fele vettem az irányt. Nem sokat bajlódtam vele, míg kiválasztottam, hogy melyik lisztet kell megvennem. Egyszerűen levettem a polcról, de a biztonság kedvéért inkább kettőt vettem le. Sose lehet tudni épp mikor fogy ki.

Kezemben a két kg liszttel sétáltam a kasszához. Ott kifizettem, majd kértem egy szatyrot amibe az eladó bele tette a lisztet, és a kezembe adta amit kedvesen megköszöntem, majd indultam is haza.

Mivel nemvolt kedvem újabb 20 percet sétálni, így egy sikátoron keresztül vágtam le az utat.
Sose szerettem ilyen kis szűk utcákban járni, főleg egyedül nem, de most muszáj volt.

Némi görccsel a gyomromban kanyarodtam le abba a kis szűk utcába.

Egy darab lámpa sem égett abban a kis utcában, és mégcsak telefon sem volt nálam, amivel világíthattam volna.... Fasza....

Egy nagyot sóhajtottam, mikor láttam a sikátor véget. Lépteimen gyorsítottam, hogy hamarabb ki érjek, és végre otthon legyek.

Nem kellett volna...

Amint kiértem, hirtelen valaki megragadott és erőszakosan bekötotte a szemem, és hátul a kezemet is megkötözte.

A hírtelen sokkos állapot miatt még mozdulni se tudtam, nem hogy még segítségért kiáltani.
Annyit érzékeltem, hogy valaki felemel, majd berak egy nagyon szűkös helyiségbe, és szószerint bezár.

Akkor esett le, hogy egy csomag tartóba raktak, és..... Elraboltak..

A maffia rabja | jjk | ✔️Where stories live. Discover now