Rescued me - §Befejezett§

•huszonnyolc•

'Ti, vadászok sosem tanultok sem a saját sem a más hibáiból. Tudjátok, valaha oda lent, a pokolban ha valaki rátok hivatkozott, szégyen vagy sem, féltünk. Féltünk mert ti mások voltatok. Jobbak. De most? Nevetve gondolunk rátok. Szánuk titeket amiért elpuhultatok. Dean Winchester kockára tette mindenét egy libáért. Sam Winchester kockára tett mindent a bátyáért. Sajnállak titeket. Ha hiányozna valaki a csapatból, barna hajjal, barna szemmel egy régi gyárépületben van, valószínüleg holtan. Égessétek el.'

-Sam!-kiáltottam el magam. Kezemben remegett a papír, a szívem a torkomban dobogott. Lárni akartam őt, a szemébe nézni, magamhoz ölelni és újra megcsókolni telt ajkait. Mint régen. Tett bármit.

-Mitörtént?-fordult be a szobába Sammy. Végig nézett rajtam, majd szemei megállapodtak a kezemben lévő papíron.-Az meg mi?

-Lehet hogy elkéstünk.-a hangom erőltetett volt, de próbáltam erősnek mutatkozni.

-Miről beszélsz, Dean?-kérdezte, én pedig felényújtottam a levelet. Fürkésztem arcát, hogy rájöjjek mit érezhet a sorok láttán.-Ez...egy csapda lesz.-motyogta megrökönyödve.

-Mi más lenne?!-vettem egy mély levegőt majd elindultunk az autóhoz. Sam vezetett mert én képtelen voltam rá, csak ültem ott, az anyós ülésen, doboltam a combomon miközben a mellettünk futó fákat, házakat bámultam. Ő járt a fejemben, csak arra tudtam gondolni vajon mi fogadd majd ha belépünk oda.-Amint vége ennek az egésznek, az összes fekete szeműt eltüntettek erről a földről.-morogtam magamban.

-Minden rendben lesz, Dean.-motyogta Sammy bizonytalanul. Nem válaszoltam, nem akartam sem vitát, sem lelkizést. Csak oda akartam végre menni arra az istenverte címre, amit még a levél tartalmazott.l és magamhoz ölelni Arielt, az én Arielemet.-Az lesz az!-szólt Sam miközben egy romos gyárépület kapuit kémlelte.

-Miből gondolod?

-Tele van rúnákkal. Nem gyanús?

-Rúnák. Utálom a rúnákat.-morogtam majd miután leállt baby motorja, kiszálltam a kocsiból és az épülethez siettem. Sammy megfontoltan lépkedett mögöttem kezében egy késsel. Óvatosan átrágtuk magunkat egy rozsdaevett combmagasságnál húzódó régi szögeskerítésen, majd a kapu felé siettünk. Sam néha-néha hátra pillantott de minden csendes volt. A kapun sem kilincs sem kar nem volt, pusztán kopott lécekből állt.   Betoltam az ajtót, bedugtam a fejem körbe néztem. Sehol egy árva lélek, sehol egy csapda.-Te menj jobbra én elindulok balra.-adtam ki a parancsot, mire Sammy egy kést nyomott a kezembe.

-Légy óvatos. Ha találsz valamit, kiálts.

-Mint egy nő a csúcson.-kacsintottam majd elindultam a saját útamra. Mindenhol omladozó vakolat, üveg és fadarabok végtelen tengere. Leeresztettem a kezem amiben a kést szorongattam mind addig. Senki sem volt itt. A fejem rázva indultam meg keresni Sammyt, hogy eltünhessünk innen és felkereshessem Crowleyt.-Sam! Sammy! Semmit sem találtam, minden üres mint Cas...-a tüdőm beszúrt, a szívem landolt a golflabda méretűre zsugorodott gyomromban. A vér megfagyott az ereimben.-Sammy.-nyögtem elhalt hangon.-Az...vér?

-Maradj ott Dean!-Sam hangja erélyes volt, de nem tartott vissza. Oda léptem mellé. Ariel ott ült a földön, hátra kötött karokkal, combjából egy kés meredt az ég felé amin alvadt vér és legyek időztek. Arca hófehér volt, beesett és száraz, pont úgy mint egykoron telt, és fényes ajkai. A haja kócosan omlott apró vállára amiről lecsúszott a póló.
-Ariel..-a hangom magasabb volt mint máskor, a torkom elszorult. Csak folytak a könnyeim, szakadatlan.
Borzalmas volt ránézni, a régen vidám, mosolygós életerős lányra aki most a saját alvadt vérében nyugszik, lefogyva sőt, szinte elfogyva. Torz tükörképe régi önmagának.-Sajnálom, annyira sajnálom.-zokogtam.

-Semmiről sem tehetsz, Dean.-motyogta Sam, küszködve könnyeivel.

-Hinnem kellett volna neki, és nem taszítani. Ha odafigyeltem volna...ha nem csesztem volna el megint.-öklöm a betonba ütöttem majd szipogva kihúztam a kést Ariel combjából. A legyek már beköpték a sebet. Gyomorforgató látvány volt. A késsel amit Sam adott, kiszabadítottam apró csuklóit a kötelek öleléséből, amik lilás foltott hagytak maguk után.-Ohh, baby..-vettem egy mély levegőt majd lecsuktam szemeit amik mind addig üvegesen meredtek előre. Ölembe vettem majd elindultam a kocsi felé. Erősnek akartam tűnni, nem akartam a puhapöcsű Dean Winchester lenni.

-Dean, nem kell ezt csinálnod.

-Mit?-kérdeztem felvont szemöldökkel.

-Úgy tenni mintha nem fájna. Fájjon, sírj, tombolj. Tudom mit érzel. Mikor Jessica meghalt...én sem tudtam mit kezdjek magammal de te segítettél, most engedd hogy én segítsek neked.

-Kösz, öcsi.

***

Két hete már hogy abban a koszos gyárépületben jártunk Sammel. Sok minden történt azóta. Ariel megkapta a hozzáméltó vadász temetést, valamint egy apró emlékhelyet a közeli erdő egyik fája tövében. Ide járok ki hozzá, rendszeresen. Olykor egy, vagy kettő üveg wiskeyt viszek, leülök és elmesélem ami eszembe jut. Tudom hogy ott van. Tudom hogy hall engem. Néha azt kérem mutassa meg ha itt van, és akkor a fakereszt előtti koszorú mindig megbillen. Ha billen azt kérem mutassa magát, mert vágyom arra hogy lássam, de sosem teszi meg. Nem számít. Ameddig mozog a koszorú, addig tudom, velem van. Sam egy ideje találkozgat egy Lauren nevű csajjal, egész jól kijönnek egymással, aminek örülök.
Ideje volt mással foglalkoznunk, ideje volt hogy el kezdjunk élni, így Sammel még múlt héten elégettünk minden könyvet, ruhát és íratokat amik a vadászattal kapcsolatosak. A fegyvereket egy távoli tó fenekére hajítottuk. Mindent kitöröltünk az életünkből ami a múltunkkal kapcsolatos, kivéve a szüleinket, Arielt és persze Babyt.
-Azt akartad legyen normális életünk. Elcsesztem és neked nem tudtam normális légkört biztosítani..de te, megadtad nekem és Samnek. Köszönöm Ariel.-mondtam a koszorúnak ami újra oldara kúszott.

*Nyitott vége lett, amit nem terveztem de most így jöttek ki a sorok. Nagyon szépen köszönöm a vote-okat, a megtekinteseket és a kedves kommenteket amiket kaptam tőletek, ez alá a story alá. Sajnos ez volt az utolsó rész. Remélem tetszett nektek. Köszönöm hogy velem voltatok. Ölelés, Jennifer Shepherd.💕