Rescued me - §Befejezett§

•Huszonöt•

-Tessék?-kérdezett vissza hangjában csalódottsággal.-A pokolkirálya vagyok és nem varázsló.-megigazította magán a szövetkabátját majd odébb lépkedett.-Akkor lépj le, én ezt tenném.

-Könnyen beszélsz, Crow.-sóhajtva a kanapéra roskadtam.-Nincs itt senkid, a pokol pedig elvan nélküled is.

-Neked van itt akárkid is?-kérdezte felvont szemöldökkel majd leült velem szemben.-Nem foglak befolyásolni, azt fogod tenni úgyis, amit akarsz de mégis, gondolj már bele! Deannek fogalma sincs arról hogy ki vagy, most visszahoztad Jot..őszintén, szüks..

-Nincs szüksége rám.-válaszoltam dadogva a könnyeimet nem marasztalva.-Segíts.-suttogtam mire Crowley hirtelen magához ölelt.-Nem akarom ezt folytatni.

-Segíteni fogok.-motyogta miközben a hajamat simogatta. A fejemben percekig csengettek szavai, amik végül megnyugvást és egy jóleső meleg érzést lopott a szívembe. Tudtam hogy segíteni fog. Tudtam hogy bízhatok benne, annak ellenére hogy ki ő valójában.-Segíteni akarok, de fogalmam sincs hogyan. Elég ha itt vagyok és pátyolgatom a lelked vagy...

-A vagy, egy jobb opció.-elmosolyodtam miközben letöröltem a könnyeimet.

-És van akármilyen ötleted a vagy-ra?

-Akadna, de, talán őrültség lenne és egy nagy kérés.

-Halljuk!-morogta közben pedig világosbarna szemeivel vadul fürkészte az arcom, amit egyszerre öntött el a pír és a sápadtság. Idegesen végig nyaltam az ajkaim majd a oldalra fordítottam a fejem, mert nem akartam látni Crowley arcát mikor elmondom mit akarok.

-Tudom hogy mindenki érez, mindenki tudja milyen ha fáj..de akkor is, Crowley nem akarok emberként élni.

-Tessék?

-Démon akarok lenni. Démon akit nem érdekel semmi, akit úgy sem szeretne senki aki bánthatná.

-Ezt nem tehetem!-felugrott mellőlem de nem vált kámforrá, csak az ablakhoz sétált majd nekem háttal állva elmondta még kétszer hogy nem teheti meg.

-Crowley, kérlek!-utána indultam mire ő hirtelen felém fordult, végig nézett rajtam majd újra nemleges szavakat hallatott.-Kérlek! Tedd meg értem és a barátságunkért! Így mindig ott tudok lenni ahol te, a pokolban és a földön egyaránt. Veled leszek.-Crowley álla megfeszült majd sóhajtva megrázta a fejét.-Aztán lelépünk és megugatjuk azt a holdat.-a szövetkabátos király elmosolyodott. Ez volt az utolsó emlékem, utána minden egy fekete foltos, elmosódott kép.

-Hol vagyunk?-kérdeztem a fejem fogva, mert hirtelen a homályosság egy új oldalát ismertem meg.

-Itthon. Üdv a pokolban!-morogta majd felkászálódott a székéből amiben addig ült míg én visszanyertem a látásom.

-Mit keresünk itt?

-Csak nézz körbe, nézd meg hova akarsz tartozni.

-Otthonos..-motyogtam a miközben félve körbe-körbe nézelődtem. A falak hidegnek tűntek, a légkör pedig vérfagyasztó volt, a múltkori látogatásom idelent sokkal jobb volt, talán azért mert akkor nem féltem hisz Dean..mellettem volt.

-Sem én, sem pedig más nem farag belőled démont. Ez közel sem annyira jó mint amilyennek látszik. Egy Winchester miatt feladnád az életed?