Rescued me - §Befejezett§

•Huszonhat•

Elveszett voltam. Nem találtam a helyem, egyszerűen mintha csak én élnék a világban. Csalódott voltam, dühös, szomorú és mérhetetlenül magányos mert minden és mindenki elfordult tőlem. Beszélgetni akarok valakivel, de az egyetlen hallgatóságom saját magam és bármennyire is kijövünk egymással, most az idegeimen táncikál. Crowley volt az én  legjobb barátom － ez cseppet sem fura, a pokol királya az egyik bizalmasom, teljesen normális － De most ott tartunk hogy nem akarom látni, soha többet sem a földön sem pedig a pokolban. Sammy néha felhív, hogy megkérdezze minden rendben van-e, de semmi több amint elmondom hogy minden változatlanul rossz, mond két nyugtató szót és leteszi. De megértem, nem hibáztatom őt ezért, Dean a bátya azért mellette áll...Dean..rá gondolni is fáj, ott van bennem a nap huszonnégy órájában hogy hiányzik, hogy szeretem és az, ha vissza tekerhetné az idő nagy kerekét, másképp csinálnám minden másképp csinálnék. 

A kanapén ültem, felhúzott lábakkal nyakig betakarózva mikor a szokásos időben megcsörrent a telefonom. Már nem kaptam érte lélegzet visszafojtva, csak ültem és megvártam míg leteszi.

-Castiel! El sem hiszem hogy ezt csinálom.-megráztam a fejem majd folytattam szánalmas próbálkozásomat.-Figyelj, tudom hogy hallasz, és tudom hogy a hátad közepére sem kívánsz de te vagy az egyetlen akihez fordulhatok..kérlek Cas, szükségem van valakire aki végre megmondja mivan vele, hogy hogy van, mert...mert megőrülök.-motyogtam, sírva.-Megértem ha, te és Sammy most nem szívesen vagyok velem, de nem is ezt kérem, csak hogy gyere ide és mond azt hogy jól van. Ennyit meg kell tenned nekem, tartozol ennyivel.-a végére úgy elharaptam a mondatot hogy én alig hallottam magam, de reméltem Cas meghall és itt lesz. 

Reménykedve kapkodtam a fejem a zsúfolt, és napról-napra jobban szűkölő szobában, de nem hallottam sem a szárnyai ismerős suhogását, sem pedig a mély, rekedt hangját. Kétségbeestem. Csak az járt a fejemben hogy pár balul sikerült döntés mekkora hatással van az életemre, egyszerre vesztem el a barátaim...és a családom. Csak néztem magam elé, a szemeimben könnyek ültek, az arcomra pedig egy halovány mosoly kúszott mert hirtelen Deant láttam magam előtt ahogy ül a széken és a wishkeyét kortyolgatja.-Egyszer jobb lesz.-morogtam magamnak majd visszatakartam magam és megpróbáltam álomba szenderülni.

Elmosolyodik. Csillogó szemeinek sarkaiba ráncok húzódnak, száját gödröcskék övezik. Hatalmas tenyerét a combomra emeli. Mélyen a szemembe néz. Lassan fürkészi az arcom minden porcikáját. Tekintette megállapodik az ajkaimon. Zöld szemei újra felvették a kontaktust az én barna íriszeimmel. Újra mosolyra húzza tökéletes ajkait. Felém hajol. Közelebb, és közelebb. Centik választják el ajkait az enyémtől, úgy vágyom rá mint egy falat kenyérre...

-Jó reggelt!-rázott fel a fájdalmas de mégis, mámorító álomból egy ismerős hang. Borzasztóan ismerős. Megdörzsöltem álmos szemem majd a hang irányába kaptam a fejem.-Jó éjszakát.-vigyorgott majd egy hatalmas ütést mért a fejemre amitől a világ feketébe borult szemeim előtt.-Ideje volt már, azt hittem sosem kelsz fel.-motyogta a hang. Lassan felé fordultam, de először nem láttam, csak egy távolban álló fekete foltot ami közeledik felém. A kezeimet ösztönösen előre akartam emelni, de nem bírtam. Láncra vertek.-Fölösleges erőfeszítés, drágám.

-Ki vagy te?-a hangja ismerős volt de nem találtam a hozzá illő személyt.

-Hát nem ismersz meg?-kérdezte, majd előbújt a sötétből én pedig megpillantottam önmagam. Barna haja csapottan omlott vállaira, szemei kérdőn vizslattak az arcára ült mosoly pedig kezdett vicsorításra hasonlítani.-Na mivan? Szellemet láttál?

-Helyesbíteném a kérdésem. Mi, vagy te?

-Én? Ariella Carter vagyok, vadász.-felelte mosolyogva.

-Utálom az alakváltókat.

-Hát tudod mi sem kedveljük a piti vadászokat.-morogta a képembe.-Mind tudjuk mik élnek köztünk, és tényleg én és a családom..mi megértettük miért vadásztok, de csak azokra kellett volna akik ártottak..mi pedig, semmit sem tettünk! De te, megölted őket.-a hangja hol elcsuklott hol pedig felerősödött.

-Nem fogok bocsánatot kérni. Te is csak egy mocskos szörnyeteg vagy.

-Nem voltam az...te tetted ez velem! És most, én is szebbé teszem az életed.-miután ezt elmondta, le ellenőrizte hogy a kötelek nem-e lazultak meg, újra átnézte a nadrágom zsebeit hátha akad nálam valami amivel széttudnám vágni majd egy vigyorral a számba tömött egy kendőt.-Mikor vissza jövök, hivatalosan is távol érezheted magad Dean Winchestertől.-felnevetett majd lelécelt. A gondolataim egymást kergették miközben próbáltam kiszabadulni a kötelek szoros öleléséből, de nem ment. Sóhajtva, könnyezve törődtem bele a sorsomba. Csak Deanre gondoltam és arra, hogy mi történik ott, mi történik velük.

A Winchester házban.

Ariella vonásait felvevő alakváltó vigyorogva csörtetett be a házba, ahol a fiatalabbik Winchester fiúval találta szembe magát.

-Te meg?-kérdezte felvont szemöldökkel.-Hívtalak, de nem vetted fel. Hol voltál?

-Crowleynál. Nem igaz?-szólt közbe Dean, aki épp lefelé sétált a lépcsőn.

-Dean...beszélhetnénk?

-Miről?

-Négyszemközt.-krákogott az alakváltó, mire Dean megrázta a fejét majd töltött magának egy újabb pohár szeszt.

-Bármi az, mondhatod Sammy előtt is.

-Rendben.-sóhajtott. Talán egy ördögi mosoly kúszott arcára amit lehajtott fejével próbált eltakarni.-Igen, Crowleynál voltam. Ő...sokkal fontosabb nekem mint te, vagy Sam. Ő segített nekem, még ha a maga módján is de mellettem volt. És ez, rólatok nem mondható el. 

-Mit beszélsz itt össze vissza?-szólt közbe Sam, védve bátyát aki lélegzet visszafojtva nézte a szeretett lányt.

-És ez nem minden. Tartozom egy vallomással is. Ez a dolog, Crowleyval..nem azóta tart hogy balesetet szenvedtetettek, már jóval az előtt kezdődött. Sajnálom azt a szörnyű balesetet, de ha nem így történik, még mindig hazugságban élnénk. Kimondom rendben?-'Ariella' vett egy mély levegőt, mintha csak drámai szünetet tartana.-Nem szeretlek, és sosem szerettelek.

-Most..menj el, Ariella!-szólt Sam erélyesen.

-Ezer örömmel. Csak ezt, el kellett mondanom.-A lány sarkon fordult de Sam egy gyors mozdulattal az arcába öntött pár csepp szenteltvizet.-Komolyan?-kérdezte majd kiköpte a szájába került folyadékot. Megrázta a fejét majd elnevette magát miközben kilépett az ajtón,  hogy vissza indulhasson az erdőbe, ahol az igazi Ariella ül, megkötözve.

-Ez nem lehetett ő.-motyogta Sam.

-Miért? Miért nem lehetett?-csattant fel Dean.-Láttam mikor egymást falták itt, a saját házam közepén. Ha ezt megtette, ezt miért ne tehetné? Sammy, nyisd ki végre a szemed. Ő nem az, akit láttunk benne. Nem egy jó barát, nem egy jó vadász...és nem egy jó barátnő. Sőt, annak a legpocsékabb.-lehajtotta fejét majd kifújta a tüdejébe szorult levegőt.