He lives in you + lrh | befejezett |

+bónusz rész

a ház előtt állok. nézem, ahogyan a nap egyre kevésbé süt, ahogyan lefele halad a ház oldalán.

leéltem egy olyan életet, mint amilyet soha sem akartam.

gyereket szültem, egy michael nevezetű férfitól, aki a férjem volt, egészen addig, ameddig meg nem halt.

boldog voltam, azt hiszem. mind azok ellenére ami történt, boldog tudtam lenni. a gyermekem, luisa, felnőtt. ashton megtalálta a helyét, egy csodálatos lány mellett.

50 éves vagyok. 32 év telt el. nekem mégis olyan, mintha egy hónapja lett volna az az egész őrület.

valahogy eddig nem jutott eszembe ez az egész, de most, itt, luke háza előtt állva, csak ezen tudok gondolkozni. hol ronthattam el? ha nem öltem volna meg, vajon lucifer elment volna? egyáltalán vissza jött volna?

lucifer, azóta a mondat óta nem mutatkozott. csak az álmaimban láttam, ahol olyan volt, mint amilyen mindig. azt hiszem, ő láttatta velem azokat az álmokat, hogy tudjon velem találkozni.

a szemeimet elkezdik a könnyek marni.

mi minden lett volna másképpen? talán nem kellett volna megismerkednem vele. talán akkor most is itt lehetne. akkor talán kilépne a ház ajtaján, kérdőn nézne engem, az embert, aki árgus szemekkel figyeli. elindulok.

nem kéne ilyeneken gondolkoznom. luke megkért, hogy ne jussak eszébe.

de végülis ő se tartotta be az ígéretét, hisz azt ígérte, hogy megpróbál valahogyan kapcsolatba lépni velem. azt mondta, hogy mindig bennem fog élni. mégsem tartotta be.

ahogyan mind azt sem, amit még akkor beszéltünk, amikor együtt voltunk, és normális gimnáziumi életet éltünk.

mindig azt beszéltük, hogy elmegyünk innen messzire, Amerikába, vagy Európába. vágyakoztunk olyan dolgok után, amik egyértelműek voltak, hogy soha nem fognak valóra válni. szökésünket terveztük, már a repülőjegyeket is kinéztük. ő volt nekem az első.

de azt hiszem, olyan sok mindennel tartozok neki, hogy képtelen vagyok neki mind azt vissza adni, amit ő adott. főleg úgy, hogy halott.

hirtelen megtorpanok. tartozom neki egyáltalán valamivel? hisz én öltem meg az ő kérésére. ez azért mégis sokat ér. csak én nem adtam, hanem elvettem. az életét.

a közös jövőnket.

elhúzom a számat. ha tehetném, sok mindent másképpen csináltam volna. nem háborodtam volna fel, amiatt a bugyuta bál miatt, ami 31 éve volt.

boldog voltam akkor, amikor luke élt, ebben biztos vagyok. ezt tudom.

és lehet, hogy miután meghalt, arra rá pár évvel később boldog voltam. de michael halála elvett belőlem még valamit, ahogyan a szüleimé is. lassan, ahogyan egyre jobban telt az idő, egyre több ember halt meg körülöttem.

és valahogyan egyre üresebb lettem.

luisa és ashton volt az egyedüli akik tudtak belém életet csempészni.

de most valahogyan, az elmúlt 32 év átokként zúdúl rám, és az azelőtti dolgok. minden annyira félelmetes. körbe nézek, gyorsan szedem a lábaimat, majd leszegem a fejemet. a könnyek végig folynak az arcomon. felnézek megint, a naplemente nyújtózik el előttem. úgy néz ki, mintha a nap meghalna, mintha a vörös lángok lennének a vére, a narancs, és sárga színek pedig a lelke. félelmetesen gyönyörű. valami a szívembe mar.

egyre jobban csak ő jár az eszembe, minden egyes kis emlékünk eszembe jut. annyira szerettem őt, jobban, mint valaha bárkit.

nem jut el az agyamig, minden gyorsan történik, túl gyorsan.

hirtelen egy éles tárgyat érzek, ahogyan hozzám csapódik, hallok egy sikolyt, ami minden bizonnyal az enyém, és a bénító fájdalmat, ami a testemben van. és lassan kezd minden elmúlni. minden ami az élethez köt. tudom, hogy meghalok.

____________

magamhoz térek. érzem a bőrömön, hogy valaki a karjaiban visz. pánikot kéne éreznem, de valamiért nem érzek. megpróbálom kinyitni a szemeimet, de nem megy.

- hogy hívnak? - kérdezem suttogva.

- luke. - mondja, és rögtön felismerem a hangját. - luke hemmings.

luke az. én sem tudom, hogy hogyan, de ő az. elkezdek sírni, fájdalmamban, és örömömben.

- mondtam, hogy jussak eszedbe, a halál árnyékában. - suttogja luke. kinyitom a szemeimet. ő néz rám.

kék íriszei az arcomba mélyednek. másnak érzem magamat.

- nagyon öregnek nézek ki? - kérdezem felnevetve miközben még mindig sírok.

megrázza a fejét.

- pont úgy nézel ki, mint akkor amikor meghaltam. - suttogja, még mindig a karjaiban tartva.

nem tudom, hogy mi minden van mögötte, minden annyira fényes. az ő arca pedig pontosan olyan, mint volt. egy angyali szőke tincs lóg a szemébe, miközben engem elönt a boldogság.

- szeretlek, luke. - letörlöm az arcomat, ami tele van a könnyeimmel.  nem érzem a heget, ami mindig ott volt, azóta, hogy lucifer megsebzett ott. eltűnt.

- ne sírj, egyetlen mosolyom. már nem érezhetsz fájdalmat. - mondja, és elmosolyodik halványan, miközben erősebben tart a karjaiban.

én pedig elhiszem. itt van ő, és én, újra. nekem pedig ennyi bőven elég.

lucifer tévedett. végső soron én nyertem.

igaz, hogy elvesztettem valamit, de helyette kaptam valami mást, ami sokkal jobb.

luke-ot.

_________________________________