He lives in you + lrh | befejezett |

tizenegyedik

három hosszú nap telt el azóta, hogy ashton elment.

lucifert nem különösebben izgatta, hogy még jobban magam alatt lettem. nem szóltam hozzá, nem válaszoltam neki semmire se. egy falatot se ettem, és nem is ittam.

hátra tűröm az egyik hajtincsemet. beharapom a számat.

belép a szőke fiú. az ágyamon fekszem. szemeimmel végig mérem, az arcán állapodok meg. lassan megy felém, kimérten. leül mellém az ágyra.

-nem vagy éhes?

megrázom a fejemet válaszul.

- ma sem fogsz beszélni? - kérdezi, felhúzva a szemöldökét.

megvonom a vállaimat.

- smiley miley, megőrjít ez a csend. - mondja.

megint unottan megvonom a vállaimat, tekintetemmel azt üzenem, hogy van ilyen. nagyon jól tudja, hogy mire gondolok. állkapcsa megfeszül, és ökölbe szorítja a kezeit. kezdem felidegesíteni. megint.

- olyan kurva nehéz lenne egy rohadt szót kierőltetni azon a szép kis szádon? - az íriszei kezdenek sötétté válni. egyre jobban hasonlít a kéknek azon árnyalatára, ami már feketének mondható.

megint csak megvonom a vállaimat. megragadja a csuklómat, és egy hirtelen erős rántással felhúz magához. arcunk egy vonalban van, pár centi választ el minket. állom a tekintetét.

nem érzek semmit. teljesen bele fáradtam ebbe az egészbe. sírhatnékom van, mégis még ahhoz is túl fáradt vagyok.

istenem luke, miért nem küldesz nekem egy apró jelet?

miért nem teszel valamit, hogy könnyíts a helyzeten, hogy végre vissza kaphassalak?

- beszélj. - mondja, a hangja nem tűr ellentmondást.

őrült vagyok, hogy nem cselekszem még akkor sem, amikor intő szót kapok. talán már vágyom a fájdalomra, csak azért, mert olyankor azt akarom érezni, hogy jobban fáj a testem, mint a hiánya lukenak.

de ez hazugság.

- beszélj már basszameg! - emeli fel a hangját. félnem kéne tőle, és valóban megrémít. de nem félek.

öngyilkos akarsz lenni szivecském?

- aranyom, erőltesd már meg magadat! - préseli ki az ajkai között. látom rajta, hogy mindjárt kihúzom nála a gyufát.

csak megrázom a fejemet, még mindig sötét, már-már fekete szemeibe nézve.

élesen beszívja a levegőt.

felpofoz. bele harapok a számba, de nem szólalok még mindig meg.

- aranyom, mondj már valamit basszameg! - egy vigyorra húzza a száját. - tudod kaphatsz még pár pofont. csak kár ezért a szép arcért.

már vágtál az arcomba, meg különben is, egy szadista vagy. nem mindegy már neked?!

egy újabb pofont kapok a hallgatásomért. ezúttal sokkal erősebbet.

- nem fogsz megszólalni, igaz? - kérdezi idegesen, pupillái kezdenek kitágulni. csak ennek köszönhetően látom, hogy nem lett teljesen fekete a szeme.

megvonom a vállaimat.

- azt mondják a szem a lélek tükre. vajon ha összezúzom a környékét a tiednek, milyenné válik a te lelked? romlott lesz, és gonosz, aranyom? - kérdezi egy halk kacagással. ismét csak megvonom a vállaimat. - akkor teszteljük.

behúz nekem egyet, a szememhez.

felszisszenek, legszívesebben káromkodnék, az arcába ordítanék, de csendben maradok. ez az új fegyverem.

- aranyom, aranyom. úgyis elérem, hogy kimondj akár egyetlen egy árva kibaszott szót is. - az arcán látom, hogy már csak egy hajszál választja el attól, hogy teljesen elengedje magát, egy hajszál választja el attól, hogy már ne tartsa testét az uralma alatt.

hogy is mondják? játszom a tűzzel? vékony jégen táncolok?

csak szimplán mazochizmusnak kis butus.

figyelmen kívűl hagyom ezt a nevetgélő hangot a fejemben.

nem szólalok meg, és újra megpofoz. felreped a szám, és kiszivárog egy kicsike vér.

elmosolyodom gúnyosan. nem csukom be a szemeimet, végig tartom vele a szemkontaktus, még úgy is, hogy a bal szemem jelenleg iszonyúan fáj. de mint amit mindig szoktam mondani; volt ennél rosszabb is.

- elfogom érni, hogy ki mondj akármilyen szót. - mondja. én csak megvonom ismét a vállaimat. - kihúzod a gyufát aranyom.

rávillantom a mosolyomat, a fogaimmal együtt.

megint behúz nekem egyet, de most a másik szememhez. automatikusan könnyek gyűlnek a szemeimbe, de nem azért mert rosszul esne, hanem csak azért mert még jobban fáj, mint az előző. lehunyom a szemeimet, de ettől csak élesebb lesz .

óvatosan oda nyúlok, de rögtön el is kapom a kezemet, még jobban fáj a saját érintésemtől.

nagy levegőt veszek, és hitetlenkedve megrázom a fejemet, pontosan azt üzenve neki a tekintetemmel, hogy; csak ennyit tudsz?

felpofoz, mire felszisszenek. égető nyomot hagy az arcomon.

megragadja a csuklómat, erősen szorítja. hosszasan nézi az arcomat, mintha megpróbálna bele látni a fejembe, a gondolataimba. hirtelen felcsillanak még mindig sötét íriszei, és felkacag.

kérdőn nézek rá, mire abba hagyja, és csak egy vigyorra húzza a száját.

- meg van a gyenge pontod aranyom.

még mindig értetlenül nézek rá.

- tudod, téged egyáltalán nem érdekel, hogy mi lesz veled. az elején érdekelt, de mostanra már hidegen hagy téged, hogy hogyan alakul a te sorsod. te az viszont nem, hogy hogyan alakul övé. - lukera céloz. összeszorítom a fogaimat. - aranyom, lebuktál. az egyedüli gyenge pontod az Ő. ha ő nem lenne, mondhatni összetörhetetlen lennél.

előhúz a zsebéből egy kést, és a saját torkához szegezi. kikerekednek a szemeim.

- elvágom a saját torkomat. hidd el, megteszem. szóval ha nem akarod, hogy a te kis barátod véglegesen meghaljon, akkor mondj ki egy szót. - élvezi, hogy ismét ő irányít. - tudod jól, hogy megteszem.

- rendben. beszélek. boldog vagy? - suttogom.

- mondtál valamit? - húzza fel a szemöldökét. a pengét vissza csúsztatja a zsebébe.

- boldog vagy, most, hogy újra beszélek veled? - kérdezem most már normális hangerővel, de a hangom gúnyos.

- hát persze smiley miley. - közelebb hajol az arcomhoz, sötét kék íriszei kezdenek világosabbá válni. - és ami azt illeti, el kell, hogy szomorítsalak. nem fogod őt már soha sem vissza kapni, bármi történjék is. - neveti.

megkeményedik az arcom. legszívesebben arcon köpném lucifert.

a szám végéhez nyúl, és felhúzza oldalra, úgy, mintha mosolyognék.

- de azért mosolyogj. - vigyorogja.