He lives in you + lrh | befejezett |

második

megint nyílik az ajtó. egy kést szorongat a kezében, lassú léptekkel jön felém. a szívverésem nem gyorsul fel, sőt, egyenesen halál nyugodt vagyok.

nem tud már semmivel se megrémíteni.

karcsú testével kecsesen és gyorsan mozog. jéghideg kék szemeivel végig mér, és megnyalja az ajkát.

megint leguggol elém. a kést a kötél anyagához teszi, és elvágja. elsőnek a lábaimnál, majd a kezeimnél.

- minek köszönhetem ezt a nagylelkűséget? - kérdezem, az arcát fürkészve.

- mindig is túl kiváncsi voltál. - néz rám. az arcomon lévő sebemhez nyúl, lehunyom a szemeimet. fáj az érintése. - sajnálom aranyom, hogy miattam lett ilyen csúnya az arcod.

felhúzom a szemöldökömet, és kinyitom a szemeimet. dehogy sajnálod.

- így jár az ember, ha egy szadistával van össze zárva. - mondom rezzenéstelen arccal. ő pedig csak elvigyorodik.

- azt gondolod, hogy ez szadizmus? - suttogja, és az ujjai megcirógatják az arcomat.

- már nem vagyok lekötözve, bármikor megüthetnélek. - sziszegem, mire csak a szemeit forgatja.

- ezt egy párszor már eljátszottuk, és soha sem lett jó vége. legalábbis a te szemszögedből nem. - vigyorodik el.

- nem fogom feladni. - suttogom a szemeibe nézve. - biztosra tudom, hogy ott vagy még.

erre csak felkacag.

- nem fogod fel, hogy ő már réges rég halott? - kérdezi, és a keze ökölbe szorul. - minden egyes nap eljátszuk ezt a párbeszédet. minden egyes nap felhozod. de nem látod, hogy ő már nincs itt? ha itt lenne nem kínoználak.

be harapom az ajkamat, hogy ne csússzon ki a számon semmilyen beszólás.

- igazad lehet. - erre még nagyobb vigyor jelenik meg az arcán. - de nincs igazad. - a szája rögtön egyenes lesz.

kezeimmel arcához érek, az ismerős vonalakhoz. végig simítok rajtuk, arcommal közelebb hajolok. pár centi választja el az ajkainkat.

- luke, tudom, hogy hallasz engem. - lehelem, mire rögtön felpattan.

- abba hagynád már végre basszameg? - kiabál rám. az ablakhoz megy, és ráül a párkányra. csak egy lökés kéne, máris meghalna.

a kést még mindig nem rakta el, az ujjai között forgatja, miközben engem néz.

- tudod miért nincsen itt luke? - kérdezi. a hangja rekedtes, és ismét nyugodt, ami sokkal rosszabb.

- nem. - válaszolom. - bár van egy tippem. szerintem rohadtul kinyírtad.

- ott a pont. - mondja, és megint egy mosolyra húzódik a szája. - ő már halott. és tudod miért?

- nem. - válaszolom.

- mert én minden szépet megölök. minden szépséget megkínzok. - most úgy néz rám, mint egy ragadozó. kényelmetlenül fészkelődöm a széken. felállhatnék, de semmi kedvem nincsen egy újabb kioktatáshoz. - az utolsó jót is kiszívom. és ha nincsen benned egy cseppnyi rossz se, akkor meghalsz. de ha van, életben maradsz. - felkacag.

- ma sem vetted be a dilibogyódat úgy látom. - erre én nevetek fel, ő pedig megkeményült arccal néz rám. - rendben, rossz vicc egy ilyet mondani, egy olyan elmebetegnek, mint neked.

- értékelném, ha humoros lennél. - unott az arca, majd megköszörüli a torkát. - de nem vagy az.

ilyenkor, amikor ilyeneket mondd, érzem, hogy nem tűnt el belőle teljesen luke. hogy még mindig benne van valahol az a fiú, akit vissza akarok kapni.

- ezért vágtalak meg olyan sokszor, hogy lásd vannak hibáid.

- ó, szóval nem azért mert egy beteg szadista vagy. - nézek rá, és úgy teszek mintha megdöbbennék.

- kiölöm belőled a maradék jót, aranyom. - a hangja nyugodt, és kimért. - elpusztítom a maradék szépségedet is. csak kár, hogy az arcoddal kezdtem.

- ugye tudod, hogy a heg begyógyul? - nézek rá.

ő bólint egyet.

- mivel nem vagyok egy idióta, ezért igen, tudom. - leugrik a párkányról. az ajtó kilincsére teszi a kezét. - egész nap üldögélhetsz azon a széken, de jobb ötlet lenne aludnod.

- nem olyan régen aludtam, mivel bedrogoztál. - a vállai felett vissza néz rám.

- igazad van. sajnos eddig több drogot tartalmaz a szervezeted, mint az enyém, mivel állandóan makacsoskodsz. lekéne szoknod erről, nem akarom, hogy idő előtt meghalj. - kinyitja az ajtót. - és ami azt illeti, nem zárom be az ajtót. remélem ez alatt a két hét alatt sikerült megtanulnod, hogy soha nem tudsz már innen kijutni. - vigyorog rám, majd kilép, és becsukja maga mögött az ajtót.

- soha nem tudsz már inne kijutni, blablabla. - utánzom a hangját szemforgatva. felállok a székről, és az ágyhoz sétálok. lehuppanok rá.

az egész szobában csak egy szék van, meg egy ágy, pluszban még ablakok. a falak bézs színűek, a padló pedig világos színű fa. az egyik ablaknál van egy fehér, puha szőnyeg.

elég unalmas szoba.

kinyújtózom az ágyon. bele fúrom a fejemet a párnába.

- amikor azt kívántam, hogy szeretnék egy kis izgalmat az életembe, nem arra gondoltam, hogy változtasd át egy beteg pszihová azt az embert akit szeretek. - motyogom a párnámba, Istennek intézve a szavaimat. - egy kicsit eltévesztetted. - húzom el a számat. megint úrrá lesz rajtam a nevetés. már most kezdek becsavarodni.