He lives in you + lrh | befejezett |

tizedik

elborzadva néz a sebeimre.

- miley, ezeket ő tette veled? - kérdezi, a hangján hallom, hogy kezd benne a düh lassan tombolni.

- igen. - mondom suttogva.

- úristen. - motyogja, én pedig csak ülök.

vegyes érzelmekkel nézem a kétségbeesett ashtont.

- van több is. - mondom, most már a hangom erős, és meginoghatatlan.

- mióta vagy itt?

- mindjárt egy hónapja. - hátra tűröm a fülem mögé az egyik hajtincsemet. göndör fürtjei az arcába hullanak.

- el kell mennünk innen. elviszlek innen, miley. - mondja határozottan, majd az arcomra néz.

én nem akarok elmenni ashton.

valóban? csak nem megszeretetted? őrült vagy.

össze szorítom a fogaimat, hogy ne mondjak semmit se, hogy ne sikítsak fel a hangokra, hogy ne boruljak ki.

- mit keresel itt? - kérdezem nagy nehezen.

- luke vagyis lucifer, elhívott ide. furcsáltam, hogy mind a ketten hiányoztok a suliból.

nem válaszolok. csak a szemeibe nézek, amiben mindent látok. elém tárja az összes érzelmét. nem rejtegi előlem, mint lucifer.

- miley, ígérem minden rendbe jön. - suttogja, nekem pedig a szemeim megtelnek könnyekkel. legszívesebben sikítanék.

észreveszi, hogy könnyek folynak le az arcomon. a szája kicsit elnyílik.

- figyelj, én elintézem luke-ot, addig te szaladj ki a házból, ezúttal nem zárta be a bejárati ajtót. minden rendbe jön! nem lesz több szenvedés! minden normális lesz.

megrázom a fejemet.

- ashton, kérlek ne mondj semmit. csak ölelj meg. - csuklik el a hangom, mire azonnal eleget tesz a kérésemnek.

megölel, és belőlem kitörik a sírás.

erős karjaival szorít magához, arcomat a pulcsijába nyomom, ő pedig egyik nagy tenyerével a fejemet fogja. nem csititgat, nem csinál semmit, csak csendben ölel.

- megölöm azt a rohadékot, megölöm azért, mert ezt tette veled. - hiszek neki. tudom, hogy komolyan gondolja.

eltolom magamtól, miközben még mindig sírok.

- kérlek n-ne. - dadogom, de a hangomat elnyomja a torkomból feltörő mélyen elnyomott fájdalom.

kérdőn néz rám.

- kérlek ashton, n-ne öld meg. - suttogom elcsukló hangon. hitetlenkedve néz rám, majd felpattan.

idegesen göndör hajába túr.

- miket beszélsz te? hallod egyáltalán magadat? - kérdezi, miközben elkezd fel alá járkálni a szobában. - ezt nem hiszem el miley!

- ashton.. - kezdem el, de leint.

- miért? mondd miért? - megáll és rám néz. most az ő szemei is könnyesek, a nyakán lüktetnek a kidagadó erek. soha nem láttam eddig benne ennyi düht.

mindig ő volt az a srác aki megdöbbentően nyugodt volt. most viszont minden egyes régi dolog kijön rajta. megszeppenve nézek rá.

- mindig őt választottad. mindig. - mondja és a hangja egyre hangosabbá kezd válni. - de nem veszed észre, hogy ez már nem luke? hogy ez már egy elmebeteg szadista, aki valószínűleg gyilkolni is fog? mind azok ellenére, hogy azokat a sebeket tette veled, te inkább őt választod?

nem mondok semmit se.

- miley, miért nem én? - most már megtört a hangja. bele fáradt. bennem pedig hatalmas bűntudat keletkezik. - ha itt maradsz, meghalsz. elakarsz egyáltalán innen menni? - alig láthatóan megrázom a fejemet, és még jobban elkezdek sírni. - remek! szóval itt akarsz ezzel a pszichopatával maradni! de miért? mondd csak miért?

- e-ez bonyolultabb, mint aminek tűnik. - suttogom.

- nem miley, ez egyszerű. csak nem értelek meg. soha sem engem választottál.

beharapom az ajkamat, hogy befejezzem a sírást, és a fuldokló levegővételeket.

- pedig én jobban bánok veled. jobban bánnék veled.

megtörlöm a szemeimet, és még egy kicsit szipogok.

- sajnálom ashton. - mondom. a világ legszarabb emberének érzem magamat.

- miért nem látod? - kérdezi, és megint bele túr a hajába. most már a hangja halk, és semmi harag nincsen benne. csak csalódottság és elkeseredés. és az igazság az, hogy ezeknél ezerszer jobb a harag. - miért nem látod, hogy én jobb lennék neked?

- én hiszek benne, hogy még mindig benne él luke. egyszerűen tudom. és nem akarom itt hagyni. vissza akarom őt kapni, minden egyes porcikámmal. nem könnyű, hidd el nekem se könnyű. de tudod milyen fájdalmas látni minden egyes alkalommal őt benne? hogy tudom, hogy ott van, és mégis mind ez megtörténik? - megint könnyes lesz a szemem. a szívem szinte meghasad. - tudod sokkal nagyobb fájdalom minden sebemnél a tudat, hogy mi van, ha nem kapom már vissza. rosszabb lenne, hogy elmennék, úgy, hogy tudom, itt hagytam luke-ot. hogy tudom, nem tettem meg mindent azért, hogy vissza kapjam. szeretem őt, ashton. mindent megtennék érte.

- én is érted. - mondja megtörölve a szemeit. - de miley, ez az ember már nem luke. el kell menned innen.

- őt látom minden egyes mosolyában, minden egyes szavában, az illatában, az arcában. őt látom benne, basszameg! - már szinte síkitom, már nem tudok uralkodni magamon. - muszáj ott lennie, muszáj hinnem ebben. muszáj egyszerűen.

csak bólint egyet csendben.

- én megpróbáltam. - suttogja, miközben szipog. beharapja a száját, össze szorítja az állkapcsát, majd bólint egyet. - viszlát miley. mind ezek ellenére szeretlek. de lehet, hogy nem kéne.

megfordul, majd kimegy a szobából, ott hagyva engem teljesen egyedül. magam elé meredek. idióta vagyok.

miért hagytam elmenni ashtont?

miért nem mentem vele?

mert túl mélyen szereted luke-ot.

___________________

Én a végére már sírva írtam meg ezt a részt.
fhu, hát kiváncsi vagyok, hogy mit gondoltok