He lives in you + lrh | befejezett |

tizennyolcadik

lucifer szemei most világosak lesznek, de még mindig bennük van az a jellegzetes sötétség.

- remélem értve vagyok. - mondja.

feláll, a gugolásából. továbbra is csak az arcát nézem, miközben a könnyeim, amik az előbb majdnem ki buggyantak a szemeimből, felszáradnak.

ez lehetetlen. nem lehetnek érzései. nem szerethet engem.

- hazudsz. - mondom.

- miért érné meg nekem? - kérdezi halkan felkuncogva, miközben össze ráncolja a szemöldökét.

arcát nézem, a vonásait, és tudom, hogy nem engedi, hogy bele lássak a fejébe, mégis, mégis úgy érzem, tudom, hogy mit gondol. fürkészem a pillantását, a tekintetét. ez egy csapda. ez csak egy kínzás, egy régi seb feltépése. semmi több. hirtelen, mintha megvilágosodnék, elnyílnak az ajkaim, szemeim pedig villámokat szórnak.

- te tudtad! - mondom, felemelve a hangomat, vibrálva az elmondhatatlanul méregtől. - te tudtad.

- mit? - kérdezi ártatlanul. össze szorítom a számat, legszívesebben arcon köpném.

- te tudtad lucifer, hogy itt van luke. tudtad, hogy hallja amit mondasz. csak ezért mondtad, hogy elüldözd! csak ezért mondtad.

erre egy vigyorra húzza a száját.

- ezzel akarod magadat áltatni?

- nem. ez az igazság.

- ki tudja. - kacag fel.

- kiszámítható vagy. ismerlek. tudom, hogy ezért mondtad.

megrázza a fejét, lehunyja a szemeit, és úgy nevet.

- nem aranyom, te nem ismersz. te csak azt az embert ismered aki bennem él. akit szeretsz. az ő titkait őrzöd, az ő lelkét formáltad, az ő szavait hallottad régebben, az ő arcát simogattad, az ő nyakára leheltél szavakat. csak őt ismered. de azt nem ismered, aki én vagyok, aki most itt áll veled szemben. és soha sem lesz alkalmad megismerni.

még mindig az arcát nézem.

- éppen most ismerted be. - mondom, és akaratlanul is de elmosolyodom. - beismerted.

értetlenül néz rám.

- mit ismertem be? - kérdezi egyik szemöldökét felhúzva.

- azt, hogy benned él. hogy benned él luke. - felállok, és közelebb megyek luciferhez. állkapcsa megfeszül, egész teste merev lesz, hallom a kimondatlan szavakat, érzem már előre a pofonokat, és a vágásokat a bőrömön amit hagyni fog.

de jelenleg nem érdekel. nyerni akarok. vissza akarom kapni. vissza akarok vágni. meg akarom égetni, úgy ahogyan ő tette. fájdalmat akarok neki okozni, ugyanúgy ahogyan ő nekem.

lucifer íriszei kezdenek sötétté válni, a levegőt élesen szívja be. teszek még egy lassú lépést hozzá. nem szakítom meg vele a szemkontaktust. nem félek.

megsimitom az arcát, az arcát, amiben őt látom. a bőréhez érek, az ismerős vonalakhoz, amik még soha nem tűntek ennyire ismeretlennek.

- luke, tudom hogy hallasz. - suttogom.

ujjaimat végig vezetem az arcáról, a nyakán keresztül, a mellkasáig. lassan vezetem oda, a pontra, ahol a szíve van.

- tudom, hogy itt vagy még. - mondom. elkapom a tekintetemet a szíve helyéről, és a szemeibe nézek.

kiolvashatatlan érzelmek tombolnak benne. száját össze préseli.

- luke, szeretlek. - mondom.

kék íriszei, most még sötétebbé válnak, szinte már fekete színűek.

- fejezd be. kussolj. - sziszegi.

- most rajtad a sor, lucifer. - mosolygok rá, és felnevetek, megdöbbentve önmagamat. - csak nem fordul a kocka?

- kussolj. - ismétli meg.

- miért? - kérdezem ártatlanul. még közelebb hajolok hozzá, pár centi választja el az arcunkat.

megint élesen szívja be a levegőjét.

- azt mondtam, hogy kussolj, basszameg! - emeli fel a hangját.

nem foglalkozok vele. játszok a tűzzel, játszok a saját sorsommal. de ezúttal, nekem fog kedvezni.

még közelebb hajolok hozzá. testünk össze simul, ajkaink majdnem össze érnek. hallom a lélegzetvételét, hallom a szíve ritmusát. sötét kék, szinte fekete íriszeibe nézek.

- ő benned él. - suttogom az ajkaira. - ő bennem él.