He lives in you + lrh | befejezett |

tizenhetedik

lefagyok. a könnyeim jobban folynak.

itt vagyok miley, nyugalom. benned élek.

kiráz a hideg luke hangjára. a hangja a fejemben szól. itt van az elmémben. a tükörképet bámulom, érzem ahogyan lucifer mögém sétál. gyorsan felkavarom a vizet, hogy ne láthassa luke-ot.

leguggol mellém, gyengéden az állam alá nyúl, és maga felé fordítja a fejemet.

kék szemei most világosak, úgy mélyednek az arcomba.

- mi a baj? - aggódó a hangja, ami minden szempontból megdöbbentő.

- nem kell megjátszanod magadat, lucifer. tudom, hogy nem aggódsz értem, nem baj.

elmosolyodik, és megrázza a fejét.

- nincs igazad aranyom. aggódom érted. miért sikítottál?

megvonom a vállaimat. szemei a felkapart sebre tévednek. kérdőn felhúzza a szemöldökét.

- sejtettem, hogy mazochista vagy, de nem gondoltam, hogy ennyire. - kacag fel, majd abba hagyja.

elhúzott szájjal nézek rá.

- ki mennél?

megrázza a fejét.

- mi miatt sikitottál? - komollyá válik a hangja, és az arca is.

nem válaszolok. lehunyom a szemeimet. megpróbálom önmagamban felkeresni luke-ot, de mintha lucifer érintése teljesen elűzné, az újonnan vissza kapott fiút.

hirtelen mégis érzek egy enyhe nyomást a homlokomban, ami a torkomon keresztül a mellkasomban lyukad ki.

remek, legalább ő is hallani fogja, mekkora egy kurva gondolataid vannak.

a rosszindulatú hangomat hallom csak a fejemben. lucifer továbbra is az arcomat fürkészi. imádkozok, hogy ne vegye észre, hogy mit próbálok tenni. hogy ne jöjjön rá, hogy mit tapasztaltam pár perce.

maradj csendben. ne válaszolj neki. menni fog miley, bírd ki. luke hangja egy áramot vezet végig a testemben, amitől megborzongok.

mégis akkora reményt ad nekem, és akkora erőt, hogy már nem érzem úgy, hogy fel kéne adnom.

- azt hiszem rosszul kérdeztem. - mondja elgondolkozva. - ki miatt sikítottál?

össze szorítom az ajkaimat, hogy nehogy az arcába nevessek, és elmondjam neki.

megvonom a vállaimat.

- megint ezt játszuk? nem beszélsz velem?

elkapom a fejemet, és megint a csempét kezdem el nézni.

- aranyom, ki miatt lett véres az arcod? ki miatt sikítottál, és ki miatt ennyire könnyesek a szemeid?

továbbra is a falat bámulom, nem foglalkozva lucifer fenyegető pillantásával.

- basszameg, nézz rám ha hozzád beszelék! - emeli fel hirtelen a hangját. lassan megint felé fordítom a fejemet, a tekintetünk találkozik. íriszei most egy árnyalattal sötétebbek, de még mindig világosnak mondhatóak.

- örülsz? - vetem neki oda unottan.

nem válaszol, csak egy nagy levegőt vesz, amit ki is fúj, lassan.

- ki miatt sikítottál, aranyom?

nem válaszolok. az arca érdeklődő, úgy érzem mintha pillantásával be akarna jutni a fejembe, a gondolataimba, az érzelmeimbe. mintha valóban félne, aggódna.

- miért érdekel? - csattanok fel hirtelen a hosszú hallgatásból.

- mit számít?

hitetlenkedve rázom a fejemet.

- lucifer, fejezd be. - sziszegem.

- mit? - kérdezi felhúzott szemöldökkel.

- ezt. ne tegyél úgy, mintha érdekelne mi a bajom, mintha aggódnál értem. mintha törődnél velem. fejezd be. ez, ez.. ez a normális emberekre jellemző, nem pedig rád.

- most az a baj, hogy normális vagyok? - nevet fel halkan, egy vigyor ül ki a szájára.

- igen. te nem vagy az, mégis úgy teszel, és ez csak még furábbá tesz. - mondom elhadarva.

- azt hittem tetszeni fog az, hogy normálisan viselkedek. - mosr a vigyorát felváltja egy mosoly.

- hagyjuk. - megint elkapom a tekintetemet.

mit tegyek luke? mondd, mit tegyek? hiányzol.

várom a választ, de nem érkezik. idegesen elkezdem rágni a körmömet. hirtelen melegség tölti el a mellkasomat, a szívemnél lévő pontot, amit hetekkel ezelőtt még felsértett lucifer.

te is hiányzol nekem, elmondhatatlanul. menj innen, menekülj. tedd ezt. hagyd magad mögött ezt az egész őrületet. fuss, amíg nem késő.

a szemeim megint könnyesek lesznek, ajkaimat beharapom.

nem megyek el luke, itt fogok maradni. most, hogy tudom, bennem élsz, nem fogom már feladni.

ha elmennék, itt hagynál?

nem.

- aranyom, kérlek válaszolj. kezdesz megijeszteni.

rá nézek, szemei az arcomat fürkészik. hátra tűröm az egyik nedves hajtincsemet, és letörlöm a maradék vért, és könnyt, ami az arcomon volt.

- luke miatt?

nem válaszolok.

- ki miatt? - nem adja fel ő se.

idegesen megrázom a fejemet.

- mi ezzel a célod? - érzem ahogyan a düh apránként szétárad bennem. - mi a francért érdekel? - felemelem a hangomat, szinte már kiabálom. - miért érdekel hirtelen lucifer?

az arca kiolvashatatlan, közelebb hajol hozzám.

- mert én is megszerettelek.

ledöbbenek.

erre nem számítottam. - hallom a hangját, majd a melegség, ami eddig a mellkasomban volt, luke miatt, hirtelen eltűnik. érzem, ahogyan eltör bennem valami. már nincs itt. megint sírnom kell.

- megszerettelek. ez az én titkom, amit neked kell megőrizned. - egyik ujját az ajkaimra teszi, hogy ne mondjak semmit. - a kettőnk titka.

_____________

Ez már kezd pszichopaták szerelmébe átváltani
BOCSI HOGY ELMARADNAK A KÍNZÓS RÉSZEK
bár ezek most is kínzósak
csak ezek a lelkiek.

Véleményt?