It is What it Is - LT ff

2. || 49. fejezet

ALICE
Talán életemben nem éreztem úgy magam, mint az elmúlt órákban.
Félelem.
Csalódottság.
Még több félelem..
El sem tudtam képzelni, hogy mi lesz, ha valakinek komoly bántódása esik, vagy esetleg most nem járunk olyan szerencsével, hogy megszökünk. David egy beteg ember, aki most erősebb, mint valaha egykor volt.
Fogalmam sem volt, hogy sikerült minket ismét elkapnia... Utána megláttam, hogy Eleanor neki dolgozik. Ennyire még talán nem csalódtam senkiben, hogy őszinte legyek. Elárult minket, és ki tudja, esetleg milyen információkat adott le még rólunk Davidnek. Ez felháborító, hogy képes egy ember ilyesmire.
- Nos, Louis. Mit választasz? Felajánlottam neked ezt a remek lehetőséget, szerintem éljél vele. – mosolygott gúnyosan David a fiúra. Az ajtó kulcslyukán figyeltem az eseményeket, majd hirtelen köhögést hallottam.
- Josh, ugye minden oké? – kérdeztem a fiút, aki kezeit összeszorítva, válaszolt a kérdésemre.
- Persze. – nyelt egyet. – Ti hogy vagytok? - kérdezte rekedten.
- A helyzethez képest... – kezdett bele Amy, majd az ajtó túloldaláról ismét hangokat hallottam, és a kulcslyukon megint keresztülnéztem.
- Joshékat szeretném elvinni. –  válaszolta Louis sóhajtva, két kezét a derekára téve.
"Megértem, Louis, jól döntöttél." –  mondta a fejemben egy hang, majd halványan elmosolyodtam attól függetlenül, hogy közben remegtem a rémülettől. Sóhajtottam egyet, s hasamra tettem a kezemet, már csak magamra számíthatok ezentúl, hogy megvédjem a kisbabát.
Örültem, hogy legalább a barátaim biztonságban lesznek.
- Ali... –  csúszott hozzám Josh. – Louis biztos ki fog találni valamit, nem fogsz egyedül itt maradni. –  simogatta meg a hátamat, mire végleg legurult egy könnycsepp az arcomon. – Bízzunk benne, minden a legnagyobb rendben lesz.
- Gondolkoztál már azon, hogy merre lehet Bridget? – kérdeztem tőle.
- Fogalmam sincs... Eric, én és Bri együtt mentünk a lakásodra, és akkor még ott voltak Davidék, de te már eszméletlen voltál. Brit kapták el először, azóta nem láttam. – hajtotta le a fejét szomorúan.
- Biztos jól van, és ő is hazamegy veletek!
- Ali, én nem akarom, hogy itt maradj, magammal viszlek! – ölelt át, majd megeredtek a könnyei – Sajnálom, hogy így látsz, csak ez az egész helyzet kikészít lelkileg! – törölte le a kósza cseppeket. Az előttem fekvő Ericre néztem, aki kezdte kinyitni a szemeit.
- Auu.. –  fájlalta a fejét, miközben megpróbált felülni.
- Shh, semmi baj, most már haza mentek, és minden rendben lesz. – simítottam végig az arcát rá mosolyogva.
- M-mi? Jézusom Alice, mi történt? – ült fel hirtelen.
- Annyira sajnálom, hogy nektek is be kellett kerülnötök ebbe, miattam! – sírtam el magam végül. Nem bírtam tovább. Gyötört a bűntudat, hogy most miattam szenvednek a barátaim. Ahogy évekkel ezelőtt Louis is, most ők is. Nem csodálkoznék, ha ezek után egyikőjük sem szólna hozzám.
- Ez nem a te hibád, kincsem. – ölelt át a barátom, mire már végleg elérzékenyültem. Nem tudtam abbahagyni a remegést, a félelem teljesen behálózott – Minden rendben lesz. – suttogta. – Nagyon szeretlek. –  csókolt meg.
- Louis beleegyezett, hogy ti hazamehettek... – kezdtem bele.
- Ez csúcs! Vagy várj... hogy érted, hogy "ti"? – aggódott.
- Én nem megyek. Ez egy része David játékainak. De ti jól lesztek, ez a lényeg. – mosolyogtam rá halványan.
- Mi, azt nem hagyhatom... – vált feszültté.
- Eric, nyugi... – kezdtem bele.
- Nem nyugszom le, oké?! Nem fogom itt hagyni ebben a koszfészekben a barátnőmet, és a gyermekemet! – állt fel erőtlenül, majd térdre esett.
- Semmi baj. – suttogtam neki, átölelve, majd egy puszit nyomtam az arcára –Hallgassuk, hogy mi folyik odakinn.  – javasoltam.
- Miért, kik vannak kint? – kérdezte a barátom, aki eddig nem volt magánál.
- Louis, David, az emberei és Eleanor, aki elárult minket. – magyaráztam, majd a kilincs felé fordultam.
- Bridget, hozd ki az összest, kivéve a szőkét! – hallottam, ahogy David utasítja... Bridgetet?!
- Josh... – fordultunk a fiúhoz Erickel, aki sokkolva hallgatta végig az egészet.
- Lehet, csak egy másik Bri... – mondta tátott szájjal, majd nyelt egyet. Lépteket hallottunk a szoba felé, majd automatikusan hátráltunk. Az ajtót kinyitották, majd ott állt előttünk az általunk ismert Bridget Lewis. Ledöbbenten néztünk egymásra a többiekkel, Josh arcára pedig mérhetetlen csalódottság ült ki.
- Várj! – szólalt meg Louis, mire mindenki rá vezette a tekintetét. – Inkább Alicet választom. – sóhajtott egyet.
- Ó, a kis herceg visszatért! – kiáltott fel David, majd felállt – Sajnálom, aranyom, már választottál. Ő marad, a többiek mehetnek. Biztosíthatom, hogy Aliceszel jól el leszek! – kacagott undorítóan.
- Velem nem baszol ki, te nyomorék állat! – ment neki, amitől felborult. Eric is felállt, és feléjük igyekezett.
- Eric! Louis! Ne! – kiáltottam. Éreztem, hogy valami nagy baj fog történni, és nem akartam, hogy ez miattam következzen be.
Bri hirtelen felénk sietett, majd leguggolt hozzánk.
- Te... – kezdett bele Josh, végigmérve barátnőjét.
- Nyugodjatok meg, ez csak színjáték tőlem, egy perce felhívtam a rendőröket, mikor nem figyeltek, minden rendben lesz! – hadarta el gyorsan, majd visszaszaladt Davidékhez, hogy ne legyen feltűnő. Hirtelen Josh légzése is helyreállt, majd elmosolyodott. Örültünk, hogy nem kellett még egy emberben csalódnunk.
Szememet visszavezettem a verekedő hármasra, majd olyat láttam, amit nem kellett volna. David előhúzott egy fegyvert, és a fiúkra tartotta, akik felemelt kézzel hátráltak.
- Fejezzétek be, minek csináljátok? Úgyis szabadok vagytok, a Szöszinek meg már mindegy! – mondta, miközben felváltva szegezte rájuk a puskát.
Eric szemébe mérhetetlen bosszúvágy gyűlt.
- Egy ujjal sem bánthatod a szerelmemet, és a gyermekemet! – tette le a kezét, majd megindult felé. Ezután csak a fegyver dördülését hallottam meg.
- ERIC, NE! – kiáltottam, miközben meleg könnycseppjeim lefolytak az arcomon. A fiú térdre esett, majd elterült a földön.
- MIT TETTÉL TE ÁLLAT? – kiabált rá Louis.
- Te is kérsz, baszdmeg? – kiáltotta, majd rá vezette a fegyvert. Hirtelen a rendőr, és mentőautók szirénái szűrődtek be a helyiségbe. – Baszki, lebuktunk!
- Rendőrség, kezeket fel! – jelentek meg hirtelen, berúgva az ajtót. Abban a pillanatban felálltam, és Erichez szaladtam. A körülöttem lévő hangokat teljesen kizártam magamból, és csak a fiúnak szenteltem minden figyelmem. Ahogy végignézte rajta láttam, hogy hasba lőtték.
- Eric, istenem! – sírtam.
- Shh, Alice! Semmi baj... – mondta, próbálva mosolyogni. Fejét az ölembe raktam, majd megláttam magunk mellet Josht, és Louist is.
- Le ne merd csuki a szemed, hallod? Nem hagyhatsz itt! – kiabáltam bőgve, teljesen kétségbeesve.
- Ali, kérlek, ne sírj! Nem szeretnélek utoljára sírva látni. – nyögte nehezen.
- Ne.. Nem, nem! Nem most látsz utoljára! Minden rendben lesz, meggyógyítanak, és együtt felneveljük a gyereket, ígérem, csak maradjon nyitva a szemed! – szorítottam meg a kezét.
- Haver... – nézett rá Josh.
- Ali... A gyerek... remek anyuka lesz belőled, csak higgy magadban! Josh, Louis, helyettem is vigyázzatok a gyermekemre és Alicera, bízom bennetek!
- Nem, Eric! Jól leszel, és én is... mindenki! Csak tarts ki!
- Szeretlek titeket és köszönök mindent! – nyögte ki, majd lehunyta a szemét.
- Nem, Eric... ez csak egy vicc igaz? NYISD KI A SZEMED, HALLOD? – sírtam, majd megöleltem a testét, nem érdekelve, hogy véres volt. Josh és Louis egymásra nézve felsóhajtottak, én pedig megállás nélkül sírtam.
Szörnyű volt így ölelni Ericet... Érezni lehetett, hogy a testében nincs élet.
Ez nem lehet igaz.
Ugye ez csak egy álom, és Eric teljesen jól van!?
- Nagyon sajnálom, Alice! – simította meg a vállam Louis.
- Ne sajnáld, hisz még magához térhet... sőt, magához fog! – kiabáltam.
- Hölgyem, engedje el a fiút, azonnal be kell vinnünk a kórházba ellátni a sérüléseit! – térdelt le a egyik mentős, majd engedelmeskedtem.
- Vele megyek.
- Sajnálom, de nem teheti.
- Még jó hogy, megtehetem! Ő a barátom, és a gyerekével vagyok terhes! – kiabáltam rá.
- Nyugodjon meg, egy másik mentőtiszt majd segít, most nem húzhatjuk az időt! – mondta, majd felrakta Ericet a hordágyra.
Nem tudtam lenyugodni, rettenetesen aggódtam. Nem tudom, mit fogok tenni, ha megtudom, hogy nagyobb baja lesz.
Miattam.
Ebben a pillanatban Louis álló helyzetből összeesett, majd elterült a földön.
Mit tettél, Alice?
Hogy keverhettél ebbe bele ártatlan embereket?
Josh odaszaladt Louishoz, és a nevén szólíthatva, és arcát gyengéden pofozgatva próbálta észhez téríteni.
Ezután végignéztem, ahogy Eric mozdulatlan testét kitolják az épületből, miközben a körülöttem lévő zsivaj egyre jobban kezdett elhalkulni, és olyan állapotban éreztem magam, mintha megszűntem volna létezni.