It is What it Is - LT ff

1. || 6. fejezet

Semmiféle ébresztőóra, vagy bármilyen külső hatás segítsége nélkül kelem fel. Egyszer csak kinyitottam a szemem, kezeimet pedig az arcomra vezettem, hogy kidörzsöljem a csipáimat a szememből. Mikor már volt alkalmam körbenézni, egy apró jóleső sóhajjal díjaztam azt a tényt, hogy ma végre a saját szobámba kelhettem fel. Apró örömömet hamar elrontotta az a felismerés amikor kitakaróztam, hogy megláttam, hogy a lábamon még mindig ott van az a kellemetlen bokarögzítő. Még egy kicsit sajgott a lábam, de már sokkal jobb állapotban volt, mit egy héttel ezelőtt.

Ezután rápillantottam az éjjeliszekrényen lévő órámra, majd villámcsapásként hasított belém a felismerés, hogy már fél nyolc elmúlt, nekem pedig egészkor az iskolában kellene lennem. Mint akit a darázs csípett meg pattantam ki az ágyamból, majd léptem oda a szekrényemhez, hogy magamra kapjam az aznapi ruhámat.

- Benny, itthon vagy? - kiabáltam ki a szobámból. Miután nem kaptam választ a kérdésemre idegesen felsóhajtottam, hiszen bizony így egyedül kell bemennem ma. Gyorsan a fésűmhöz nyúltam, és nagyjából rendbe raktam hullámos szőke hajam, majd az ajtó mellett támasztott mankómhoz nyúltam, és elhagytam a szobámat. magamra szenvedtem a cipőmet, és a lehető leggyorsabb tempóba elindultam az iskolám épülete felé. Lecsekkoltam a telefonomon az aktuális időt, majd mikor láttam, hogy már biztosan nem érek be időben, egy picit lassabbra vettem a tempót, hogy kíméljem magam.

Mikor már elértem az épületet, és megtaláltam a termet, ahol már javában zajlott a tanítás, halkan bekopogtam, elnézést kértem, a tanár pedig egy elégtelennel jutalmazta a késésemet.

"Nem mintha ez lenne a legnagyobb problémám." - morogtam magamba, majd elbicegtem egy üres padhoz és levetettem magam. Általában mindig figyelemmel kísérem a tanórákat, de most a fetrengésen kívül nem sok mindent csináltam, és őszintén? Azt sem tudtam hirtelen, hogy milyen órán is vagyok. Túl sok gondolat cikázott a fejemben ahhoz, hogy ez most érdekeljen, még egy egyest pedig csak nem ír be a tanár nekem.

Miután kicsengettek, dupla tesi következett - mivel testnevelés tagozatra járok. A bokám miatt igaz még egy ideig nem tesizhetek, ezért nekem két lyukas óra volt. Leültem a lelátóra, majd néztem ahogy a többiek tornáznak. Később úgy döntöttem, hogy az egyik órán megcsinálom a házikat, a másikon pedig majd pihenek egy kicsit.

Miközben éppen az egyik feladatot csináltam a munkafüzetben rezgett egyet a telefonom. Előkapva megnéztem, hogy ki kereshetett. Az egyik csapattársam írt rám, hogy a srácokkal terveznek ma este elmenni egy buliba, és hogy szívesen látnának engem is. Számat egy kisebb mosolyra húztam. Nagyon hiányzik nekem az a társaság, és jól esett, hogy gondoltak rám.

A kellemes beszélgetést a korgó gyomrom szakította félbe. Elindultam az alagsorban található büfébe, bár az, hogy a lépcsőkön leszenvedjem magam, az egy érdekes mutatvány volt. Leérve a lépcső aljába hirtelen füst szagot kezdtem el érezni, és ahogy az információ eljutott az agyamig, egyből meg is hallottam a tűzjelző csengőjét. Körbenéztem, és nem találtam senkit sem a közelben, majd megfordulva elkezdtem felfele menni a lépcsőn ahogy csak tudtam. Mivel sietni akartam, így egy rossz mozdulat hatására a bokámba belenyilallt a fájdalom, és összeestem, a mankóm pedig lecsúszott a lépcsőn.

- Francba. - szidtam magam a bénaságom miatt, majd a füst hatására köhögni és szédülni kezdtem. Kezdett rám törni a pánik, hogy itt vagyok egyedül segítség nélkül, majd hirtelen valaki felhúzott a földről. Belém karolt oldalról egy hosszú, sötétbarna hajú, ami már majdnem inkább fekete volt, és segített kivonszolni a legközelebbi kijárathoz.