It is What it Is - LT ff

2. || 48. fejezet

LOUIS
Azon küzdöttem, nehogy összeessek helyben. Megfogtam a tőlem nem messze lévő korlátot, hogy megtartsam az egyensúlyom.
"Aztán semmi infót le ne adj a rendőröknek, vagy nektek lőttek! 🔫"
Miután elolvastam, azonnal lezártam a telefonomat, és zsebre raktam.
Gondolkodás nélkül tudtam, hogy cselekednem kell, hisz több ember élete is rajtam függ.
- Louis! Mit keresel itt? – hallottam meg a barátnőm, Eleanor aggodalommal teli hangját, aki épp felfele futott a lépcsőn. – Istenem, jól vagy? Hallottam, mi történt... – ölelt meg.
- Persze, én is csak most láttam mindezt. – karoltam át, majd elengedett. Észrevettem mellette egy sokkal alacsonyabb lányt, akivel már biztos találkoztam, hisz ismerős volt az arca.
- Szia, Louis!
- Hello, Amy. – intettem neki, mikor beugrott a neve.
- Mi történt pontosan? Alice jól van?
- Ami azt illeti, nagyobb szarban nem is lehetnének. – indultam el lefele a lépcsőn, és a lányok követtek. – Valószínű, hogy őt és Josht elrabolhatták, szóval ki kell szabadítanom őket! — léptem ki a ház ajtaján, a kocsim fele megindulva.
- Ez szörnyű! De honnan tudod, hogy merre vannak?
- Megírta a köcsög. – mutattam nekik a telefonomat.
- Louis, ez veszélyes, ne tedd ezt! – kérlelt sírva a barátnőm.
- Megígértem Alicenak, hogy megvédem. Kicsit késve, de betartom az ígéretem! – mondtam, majd adtam egy puszit a szájára, majd beültem az autómba. A lányok odébb álltak a járműtől, majd végignézték, ahogy elhajtok. Tudtam, hogy egy másfél órás út vár rám Doncasterig, ennek ellenére készületlenül elindultam. A telefonomon, és egy doboz cigin kívül mást nem vittem magammal.
Az út rémesen hosszúnak tűnt, minden egyes percében Alicera, és a barátaimra gondoltam. Útközben párszor megterveztem a fejemben, hogy milyen módon fogom megverni Davidet. Nem tudtam, mennyire valószínű, hogy ez bekövetkezik, hisz nem voltam sohasem az az erős, verekedős egyéniség. Ennek ellenére minden magamtól telhetőt meg kell tennem.
Hirtelen Alice rémült arca jelent meg a fejembe, amit nem tudom, hogy vehetem-e jelnek, vagy csak ennyire parázom. Egyet belevertem a kormányba, hogy kiűztem a gondolatokat.
Mindenki jól lesz.
Végre eljött az igazság pillanata.

Az utazást letudva meg is érkeztem a helyszínre. Kiszálltam az autóból, és végignéztem az épületen. A belső hangok megmondták, hogy ez az a ház. Hirtelen félelem járt át, és hálózott be, de ezt most nen engedhettem meg magamnak.
Most nincs időm félni.
Odasétáltam az ajtóhoz, és mielőtt lenyomtam volna a kilincset, valami átjárta a fejem.
Ha David azt akarja, hogy ide jöjjek, akkor miért nem rabolt el engem is?
Miért nem jutottam arra a sorsra, mint a többiek?
A cipőm orrát bámultam, és nem akartam elképzelni, hogy mi folyhat ott bent. Itt vannak egyáltalán Aliceék?
Hamarosan megtudom, gondolom.
Erőt véve magamon lenyomtam a kilincset végre. Beléptem, és végleg tudatosult bennem, hogy ez tényleg az a hely, ahova elhurcolt minket 2013-ban. Ugyan azon a festetlen, félig kész folyosón találtam magam, és azonnal lejátszódtak a fejembe a sikítások, és a hangok. Könnyeimmel küszködve futottam végig, majd megtaláltam a régi "szobám".
Lassan besétáltam, és körülnéztem. Eszembe jutott, hogy mennyire féltem, mikor először bedobott ide.
Szédülni kezdtem a helyiség látványától, mintha valami rossz ereje lenne, és kiszaladtam, becsapva az ajtót.
Várjunk.
Ugyanezen a folyosón volt Ali szobája is, csak fentebb.
Amint eszembe jutott szaladni kezdtem a másik teremhez. Az ajtaja tárva nyitva volt, majd benéztem. Itt is üresség, és csend uralkodott, de a földön észrevettem egy kést, ami nem volt tiszta, ugyanis a hegye véres volt.
Szemeim kétszeresére nyíltak, szívem pedig olyan gyorsan vert, hogy majdnem kiesett a helyéről. Kiszaladtam a szobából, és falnak támaszkodva próbáltam helyreállítani a légzésem.
Ha nem itt vannak Aliék, akkor mégis hol?!
Oldalra tekintettem, és megláttam a folyosó végét. Tudtam, hogy a lépcső tetején lévő ajtó vezetett David lakásába.
Lassú, óvatos léptekkel közelítettem meg, majd hirtelen meg hallottam egy hangot, amitől a hideg is kirázott.
- Hallom, hogy itt vagy Louis! Örülök, hogy eljöttél, és nem kellett csalódnom benned! Csatlakoznál hozzánk? Itt vagyunk a nappaliban! – szólalt meg David az ajtó mögül. Ez még több erőt adott, hogy elé vonuljak.
Szinte áttörtem az ajtót, és láttam, hogy David nem egyedül van. Mellette volt pár hozzá hasonlóan izmos férfi, akikről feltételeztem, hogy az emberei lehettek.
- Látom, nem sokat változtál, ugyanolyan gizda vagy. Nehéz elhinni, hogy valaha sikerült legyőznötök, és megszöknötök a szőkével! – mondta, beleszívva egy szál cigarettába, míg a kanapén ült.
- Nos, később bemutathatom, hogy milyen erős vagyok, de most, szeretném látni a barátaimat! – mondtam egész nyugodtan, önelégülten rámosolyogva.
- Ne siessünk annyira előre. Talán tényleg erős vagy, és csatlakozhatnál a csapatomba, és segíthetnél nekünk. Egész jó lenne! – nevetett.
- Bocs, tesó, de nem vagyok olyan, mint te. Na, merre vannak a barátaim?
- Tudom, hogy te egy nagyon jó ember vagy Louis, mindenkihez kedves vagy és vicces. Tele vagy pozitív energiával, és ez vezet téged. Tegnap láttam, ahogy majdnem elbőgted magad, mert csúnyán beszéltél Alival, majd az utcán enni adtál egy éhező kutyának. De talán ezt a jó energiát átalakíthatnánk könnyen. – magyarázta. Ez a David nem volt hülye ember, pontosan kiismert engem.
Egy ideig csak összehúzott szemöldökkel figyeltem, majd megszólaltam
- Már mondtam, hogy biztos, hogy nem segítek neked! Most már mutasd meg, hol vannak a barátaim! – váltam türelmetlenné, és felemeltem a hangomat. Velem ne szórakozzon ilyen ügyben.
- Louis, egyszer téged az arany szíved fog összetörni. Mindenkivel olyan megértő vagy, és nem ítélkezel, igaz? – kérdezte, mire bólintottam egyet. – Fordulj csak meg.
Nem értettem mire, mondja ezt, és nem is akartam megfordulni, hisz mi van, hogyha akkor a mellette lévő két férfi támad rám, míg nem figyelek. Viszont nem akartam felhergelni azzal, hogy nem hallgatok rá.
Megfordultam, és a lélegzetem is leállt egy pillanatra.
- Eleanor! — kiáltottam fel. Az eddig édesnek és ártatlannak vélt barátnőm, egy fegyverrel célzott rám. – Értem már. Nem is hallhattál az ügyről, mivel egy honlap, sem újság nem írt még róla. Csak úgy tudhattad, mivel részese voltál, nem igaz? – néztem rá lenézően. – El sem hiszem, hogy ezt tetted velünk, Eleanor Chapple.
Megszólalni sem tudott, csak póker arccal figyelt. Nem tudtam elhinni, hogy átvágott ennyi éven át.
- Lőjél le, baszdmeg, mire vársz?! – emeltem fel a kezemet idegesen.
- Nem célunk ezt megtenni, Louis! – szólalt meg David, majd vissza fordultam hozzá. – Tedd le a kezed, és teljesítem a kívánságod. Megmutatom, hogy mindenki jól van! — állt fel, majd elvezetett egy ajtóhoz. – Kukkants be azon a résen, és nézd meg őket! – vigyorgott rám undorítóan.
Hosszasan figyeltem ördögi arcát, majd elsétált, vissza a kanapéhoz, én pedig benéztem a kis üvegrésen.
- Ez egy csapda, Louis! – kiáltotta nekem sírva Alice, halálra rémülve.
- Ahh! – kiáltottam fel ijedten. Végignéztem a szobán, ahol négyen voltak; Josh, Amy, Alice és Eric.
Amyt is átverte Eleanor? Mégis hogy lehetett képes ilyesmire, senki nem hitte volna ezt róla.
Josh összegörnyedve ült a falnál az említett lány mellett. Eric pedig eszméletlenül feküdt Alice előtt, aki kezeit rátéve próbálta magához téríteni.
- Menj, és mentsd magad! – nézett rám könnyekkel teli szemekkel.
- Alice! – kiáltottam fel, kezeimet az üvegre téve. A látvány szörnyű volt, de nem is kellett sokáig néznem, mert eltakarták.
- Látod, Louis? Élnek, és virulnak. Nem is volt nehéz elkapni őket, hisz mikor megvolt a szöszi, nem sokkal később megjelentek a fiúk, és a negyediket pedig most hozta Eleanor. – mondta, majd a lányra vezettem a tekintetem, és megráztam a fejem. –  Most már csak át kell állnod hozzánk, és akkor talán elengedem őket! — nevetett sátánian. A földre estem, és nem tudtam, mihez kezdjek most. A négy ember látványa sokkolt, és nekem kell cselekednem, hogy jobb legyen nekik.
Ráadásul mondhatjuk, hogy 5 ember szenved ott a szobában úgy, mint a kísérleti nyulak, hisz Alice várandós, a gyermek apja pedig nagyon súlyos állapotban van.
- Ahhj... Sosem láttam még Alicet ennyire megrémülve... – kezdtem bele, mire összeszorítottam a kezeimet. Teljes mértékben igazat mondtam. A szőkeség tényleg nem félt még ennyire, mint most, amit valószínű, hogy az anyai ösztön tette vele. – És Eric nincs magánál... MIT TETTÉL VELÜK? – kiabáltam hátrafordulva.
- Megpróbáltak megszökni, de megtanulták a leckét. Nos, Louis, átállsz, hogy megvédd őket, vagy esetleg megküzdesz velünk? – kérdezte.
Amennyire Alice rémült volt, én oly annyira voltam mérges. Életemben nem éreztem magamban ennyi dühöt. Természetesen nem leszek ismét egy félős kis nyuszi, most meg fogják kapni azt tőlem, amit már nagyon rég meg kellett volna.
- Emlékeztetlek, hogy sokkal erősebb mind a három emberem egyenként, mint te egy szál magad vagy! – mondta, mire felkacagtam.
Fogalmam sem volt, mi történt velem. Talán ezt nevezik annak, hogy megszállt az ördög. Sohasem történt még ilyen velem. Mintha rámszállt volna egy sötét köd, ami teljesen elvakított, ezért gondolkodás nélkül cselekedtem.
- Rendben. Akkor teszteljük le azokat a nyomorékokat! – pattantam fel, majd hirtelen bevertem az egyiknek, aki nem számított rám.
Hihetetlen nagy erőt éreztem magamban, amit a hatalmas mennyiségű düh, és bosszúvágy váltott ki belőlem.
Megfogtam egy nem messze lévő, három lábú széket, és a másik férfi arcába vágtam, aki azonnal kiterült. Az egyikőjük hátulról támadott meg, de hiába sokkal alacsonyabb voltam tőle, hátrarúgtam a térdét, ami egy hatalmas reccsenéssel jelezte, hogy nem igen maradt egyben, s ezután összeesett.
Erre mondják, hogy kicsi a bors, de erős.
A harmadik nekiszorított a falnak, és a torkomnál fogva fojtani kezdett. Hirtelen nem tudtam, mit csináljak, majd olyat tettem, amit egy férfi barátom sem szeretne megtapasztalni. Nemi szervére rúgtam egyet, nem túl erőset, csak pont annyit, hogy megérezze, mire elengedett, és be tudtam neki húzni egyet.
- Most már nyugodj le, Louis! – szólalt meg David, aki kirázott a körülöttem lévő fekete ködből, s ránéztem. – Fiúk, most már hagyjátok őt. – szólt nekik, akik felálltak, és hátrébb mentek. – Sosem láttalak még ilyennek ezelőtt, és örülök, hogy a rossz napjaidat nem ezzel a megoldással küzdötted le eddig! Nos, pontosan tudtam, hogy az a sok mennyiségű jó energiád ilyen mértékben át tud fordulni, ezért lennél nekünk hasznos! – mondta.
- Nem fogok beállni a hülye bandádba. – morogtam.
- Nos, Louis. Felajánlok neked valamit. Itt mindenki tudja, hogy neked a kis Alice, mennyire sokat jelent... Annyira, hogy minden erődet beleadva megvertél három embert... – folytatta – Nos, választhatsz. – ült le, ismét rágyújtva egy cigire. Nem is csodálom, hogy ezelőtt rákos volt. – Megmentheted Josht, Ericet és Amyt, ezzel együtt te is távozol, mintha mi sem történt volna, Alice pedig itt marad velem. De választhatod a kis szöszi ribit, de akkor a többieknek annyi.
Ezelőtt is tudtam, de most figyeltem fel rá igazán; David túl messzire ment. Most pedig úgy dönt, hogy sakkba állít.
Csakhogy közölném, hogy ez nem sakk-matt, ezáltal ki tudom még játszani ezt az embert.
Egyelőre csak azt nem tudtam, hogy miképp fogom ezt megtenni, hogy később ne adjon nekem mattot.