1. || 25. fejezet

966 69 3
                                    

ALICE
2013. december 15.
Egész napos semmittevés. Szeretem az ilyet. Na, pont ezt csináltam egész reggel. Most jelenleg a házi feladatom felett ülök, és gondolkozom a megoldáson. Kezemre nem tudtam nem gondolni, hisz megállás nélkül sajgott.

Miután lenyeltem a bogyót bő folyadék kíséretével a fájdalomcsillapítót, telefonom rezgése hallatszódott. Ismeretlen szám.

Fogalmam sincs, ki kereshetett engem, de fogadtam a hívást.

- Haló? – kérdeztem, majd megszólalt valaki a vonal túlsó végéről.

- Alice Parker?

- Igen.

- Darmian nyomozó vagyok, szeretném, ha a mai nap folyamán meg tudnál jelenni itt a rendőrségen, szükségünk van rád.

- Persze! Megtudtak valamit? – reménykedtem.

- Még nem mondhatok semmit, személyesen megbeszéljük. – mondta. – Várjuk. – fejezte be, majd letette. Ledobtam a telefonom az ágyamra, majd azonnal leszaladtam a lépcsőn. Belebújtam csizmámba, felvettem kabátom, és a gyorsaság kedvéért, és mivel nem volt túl hideg, és hó sem, biciklivel indultam el.

Vajon mit tudhattak meg? Miért kellek? Remélem, csak jó dolgokkal fognak fogadni.

Beérve azonnal keresni kezdtem Darmian nyomozót, akit hamar meg is találtam a kis helyiségen.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar be is érsz! – lepődött meg.

- Aggódom Louis miatt. – adtam az egyszerű választ, bár nem is kérdezett semmit. – Miről lenne szó?

- Kövessen. – mondta, majd elindult. – Találtunk egy felvételt, egy gyorsan száguldó, fekete autóról, Louis eltűnésének órájában. Tény, hogy aznap este nem sok autó járt, hisz egy nem egy nagy város. Azért kellesz, hogy megmondd, hogy ez volt-e, az a kocsi, vagy ismerős-e. Rendben? – magyarázta el.

- Persze. – bólintottam hevesen, majd elvezetett egy terembe, ahol egy másik férfi volt a számítógép előtt.

- Al, ő itt Alice Parker.

- Hello! Al vagyok! – mosolygott, miközben kezet ráztunk.

- Mutasd meg a felvételt neki. – tért Darmian egyből a tárgyra. Al kikereste a sok mappa közül, majd elindította a videót. Sötét volt, és tényleg gyorsan száguldott a kocsi, alig látni belőle valamit.

- Lelassítom. – mondta, majd úgy is tett. Megmutatta úgy a felvételt, majd megállította. Élesítette egy kicsit a képet, majd áttanulmányoztam.

- Na? Ismerős? – néztek rám mindketten.

- Igen. – válaszoltam határozottan. – Ez a kocsi vitte el Louis Tomlinsont, azon az este. – erősítettem meg.

- Rendben, nagyon köszönöm, hogy eljött, sokat segített. – mondga, míg én a képernyőt néztem. A tudat, hogy Louis abban a kocsiban ül, és ez az utolsó életjel róla, borzasztó. Hihetetlen, hogy még mjndig nem jutottunk egyről a kettőre. Megőrjít.

Kikísértek az ajtón, majd mondták, hogy nyugodtan távozhatok. Úgy is tettem.
Elhagytam az épületet, majd láttam, hogy az édes anyukám az utca másik végén beszélget, egy számomra idegen emberrel. Mikor észrevett, elköszönt tőle, majd felém vette az irányt. Nagyon rég nem láttam, hisz testvérénél volt egy hosszú ideig.

- Mit keresel a rendőrségen? Valami rosszat csináltál?

- Nem, csak Louis miatt jöttem be. – válaszoltam érzelemmentes hangon.

It is What it Is - LT ffOnde as histórias ganham vida. Descobre agora