It is What it Is - LT ff

1. || 8. fejezet

Minden porcikám már csak arra vágyott, hogy végre kicsengessenek az utolsó óráról. Mikor ez végre bekövetkezett, a könyveimet rendezgetés nélkül gyorsan beledobáltam a táskámba, és indultam kifelé a teremből. Az iskola bejáratánál összefutottam Emilyvel. Egész nap nem is láttam, gondoltam odamegyek hozzá, és beszélek vele.

- Hali Em! - köszöntöttem egy mosollyal az arcomon.

- Szia, Ali, hogy tetszett a suli?

- Ugyanolyan unalmas, mint az előző. Az új osztálytársaim neveit se tudom, nagyon csendesek.

- De jó neked! Az enyémek folyton kitolnak a tanárral, órán pedig be nem áll a szájuk! Hihetetlen, hogy ezt mondom, de én tanulni szerettem volna. Egy kis csínytevésben én is benne lettem volna, de ezek már egy kicsit túlzásba viszik! - panaszkodott.

- Na, ha egyszer helyre teszik őket, akkor majd befejezik, hidd el! - nevettem.

- Az biztos! Hazafelé tartasz?

- Igen, miért?

- Nem iszunk meg előtte valahol egy kávét? Ölni tudnék érte.

- Oké, rendben!

Elindultunk a város szinte egyik legnyugodtabb helyére. Nem egy ilyen népszerű, zsúfolt kávézóba mentünk, hanem egy sokkal hangulatosabb, csendesebb helyre. Míg én helyet foglaltam, Emily kikért 2 közepes latte kávét. Leült mellém, és egy ideig szótlanul bámultunk magunk elé.

- Szóval, Louis osztálytársad, igaz? - kérdezte meg hirtelen.

- Igen.

- És azt is tudod, hogy mi történt vele?

- Egy srác, Matthew elmondta, de csak pár mondatban. Megkérdezhetném, hogy is történt ez az egész?

- Egy délután volt, pár nappal később, miután felgyulladt a sulink. Louis nagyon ideges volt, valami emberrel beszélt telefonon. Csak a felét hallottam.

*** visszaemlékezés***

EMILY
Éppen az egyik újonnan kivett könyvemet olvasgattam nyugodtan a szobámban. Nagy volt a csend. Egyszer csak egy ajtócsapásra kaptam fel a figyelmemet, majd a bátyám ideges szavaira. Egy ideig csendben tűrtem, majd úgy döntöttem lemegyek, rászólni, hogy tőle zeng a ház, ráadásul az öccse épp alszik. Leindultam a lépcsőn halkan, majd felfigyeltem Louis beszédére.

- Nem! Bob, nem fogok többet oda vissza menni! Az az ember beteg, soha többet nem állok vele szóba, azért, amit tett, és nem segítek neked! Ráadásul engem basztat a tartozásod miatt! Ne engem használj, oldd meg magadnak a kibaszott problémáid, mostantól nem érdekel! Csá! - tette le, majd ledobta telefonját az asztalra - ami egy nagy koppanás kíséretében - meg is repedt.

- Louis! Mit csinálsz!?

- Jaj, Em, hagyjál, semmi közöd hozzá. - nagyon meglepett ez a fajta viselkedése. Még mikor elment, semmi baja nem volt, és amúgy sem nagyon szokott ilyen lenni.

- Jó, akkor legalább legyél csendben, Ernest alszik! - szóltam rá, mire csak morgott egyet. A következő pillanatban, megint megszólalt a telefonja. Az asztalhoz lépett, majd elutasította a hívást. Levette a telefonja hátulját, kivette majd elhajlította a SIM kártyáját. Zsebre rakta, majd ismét egy nagy ajtócsapással, elhagyta a házat.

***visszaemlékezés vége***

ALICE

- Mibe keveredett vajon? - kérdeztem majdhogynem suttogva.