1. || 20. fejezet

1.3K 84 7
                                    

ALICE
Szívem hevesen dobogott, nagyon izgatott voltam. Végre hazamehetek! Hosszú idő után láthatom a kiskutyámat, családomat, és végre a saját ágyamban alhatok, a saját ruhámban, addig, ameddig akarok. Végre nem fognak az őrök reggelente csörömpölni a rácsnál, és úgy beszélni velem, mint egy kutyával.

Louis mellett ültem a kocsi hátsó ülésén, kezét szorítottam, s az ablakon tekintettem ki. Pontosan tudtam a hazafelé vezető utat, viszont hiányzott, hogy lássam Doncaster utcáit. Boldog családok sétáltak a járdán, kutyát sétáltattak. A hó is esett. Ebben az évben először látok havat. Nagyon szeretem a telet.

Kezdett sötétedni egy kicsit, de így is csodáltam a kissé havas tájat.

- Szép, igaz? - kérdezte meg a mellettem ülő fiú.

- Igen. - mosolyogtam rá, majd az ölembe tettem a kezét. Nem akartam a bátyám előtt semmit Louissal, hisz még én magam sem tudom, mi van köztünk.

Benny a kocsival megállt a garázsba, s leállította a motort. Szinte el sem tudom hinni, hogy ezt megélem.

- De hiányzott ez a házikó! - sóhajtottam.

- Kérsz valamit enni? - kérdezte a bátyám.

- Persze! Végre szeretnék valami finomat is ízlelni! - nyögtem, majd eltűnt a konyhában.

- Nos, akkor szerintem nem is zavarok! - mosolygott Louis.

- Dehogy zavarsz! Maradj nyugodtan, ha szeretnél! - mentem közelebb hozzá. - Rég láttalak. - mondtam, majd kivillantotta a fogait is. - Gyere, együnk valamit, hosszú volt ez a nap. - javasoltam, majd mi is mentünk a konyhába. Volt itthon egy kis spagetti, Benny titkon remélte, hogy ma hazajövök, és csinált. Megmelegítettük, és asztalhoz ültünk.

- De rég ettem jó kaját. Amibe hajszál sincs. - jelentettem ki, miután megettem.

- Ott volt benne?

- Melyikbe nem? - nevettem kínosan. - Juj, fel akarok menni a szobámba! - mondtam úgy, mint egy izgatott öt éves kisgyerek, majd felrohantam. Beléptem, majd hirtelen megnyugvás ért. Sosem hittem volna, hogy ennyire örülni fogok ennek a szobának. Ez az én szobám, nem az a rideg cella.

Ledőltem az ágyra, majd behunytam a szemem. Túl sok dolog történt velem az elmúlt időben. Fél évvel ezelőtt még csak egy sima focista lány voltam, most pedig gyanúsított egy gyilkosságért.

Hirtelen éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy, s oldalra tekintettem.

- Bocsi, elfáradtak a lábaim. - nevetett a barna hajú fiú, mire én is felkuncogtam.

- Megértelek.

- Bennyt behívták dolgozni, nem tudja mikor jön. - mondta, mire egy kissé elszomorodtam.

Louis felém tornyosult, majd hüvelykujjával letörölte a könnyeim. Mutatóujjával fentebb tolta az állam, majd ismét felvettük a szemkontaktust. - Nagyon sajnálom, ami Tinával történt. - suttogta. - Részvétem!

Lehunytam a szemem, nehogy még jobban elsírjam magam, s a következő pillanatban az ajkait megéreztem az enyémen. Finoman puszilgatta a számat, miközben az oldalamat simogatta. Eleinte kissé bátortalan volt, majd belejött. Hihetetlenül gyengéd volt, és nagyon jó esett, hogy van az életemben egy ilyen ember, aki ennyire törődik velem.

- Meg tudnám ezt szokni. - suttogta mély, rekedt hangján, mibe beleborzongtam. - Nem nézünk meg egy filmet? - váltott témát. - Az lehet segítene ellazulni.

It is What it Is - LT ffWhere stories live. Discover now