It is What it Is - LT ff

1. || 33. fejezet

ALICE
Reszketek.

Testem tetőtől talpig libabőrös.

Ismét nem tudom, hol vagyok.

Egy üres, sötét szobában ébredtem, ami nem az enyém volt.

Egy széken ültem, amin meg voltam kötözve. Bokáim a szék lábaihoz és a csuklóim egymással voltak rögzítve. Esélyem se volt a menekülésre. Ösztönösen próbáltam kiszabadulni, de a kötél túl erős volt, mellesleg kidörzsölte a bőrt a csuklómon, ami csípő fájdalmat okozott.

Arcom bizsergett a nemrégiben kapott pofonoktól, és sajogtak bordáim a verésektől. Bár tudnám okát ennek a kegyetlen bánásmódnak.

Lehajtott fejjel bőgtem. Visszasírtam a régi életemet, ami ehhez képest tündérmese. Ezek után egy rossz szavam se lehet semmire.

Ha egyáltalán élve kikerülök innen.

Az ajtó, amivel szemben ültem nyikorogni kezdett. Louis lépett be rajta tetőtől talpig feketébe. Nagyon megörültem a jelenlétének, hátha ki tud szabadítani innen, és legalább visszavinni a szobámba.

- Istenem, Louis! De örülök, hogy itt vagy! – sóhajtottam egyet. Megrántotta a vállait, majd felkapcsolta a villanyt. – Mi folyik itt?

- Kussolj már el végre! – förmedt rám, ami nagyon meglepett. Nemrég még csókjaival halmozott el, nem értem mire ez a felháborodás.

- Mi bajod van? – kérdeztem.

- Nem is tudom. Csak elegem van a nyávogásodból, az! Szóval nagyon kérlek, fogd be a pofád végre!

- Ez nem te vagy! – ráztam a fejem, majd hirtelen egy csattanást éreztem az arcomon, el sem akartam hinni, ami történt. Louis felpofozott.

- Ne merd még egyszer megkérdőjelezni a tetteimet, rohadtul nem ismersz! – morogta. – Hamarosan itt lesz David, ő majd ellátja a bajod, én csak azért vagyok itt, hogy rád nézzek, nehogy megpróbálj megszökni. – magyarázta, s még mindig nem tudtam felfogni, mi történik.
David? Aki elrabolt minket?

- Szóval, ez a David miatt vagy most ilyen? – suttogtam. – Ez most komoly, Louis? – nevettem el magam kínomban.

- Nem tudsz te semmit. – vágta oda, ami még jobban szíven ütött.

- Louis! – kezdtem bele mondatomba lágyan – Ne tegyél szívességet ennek a gyökérnek. Emlékezz mit csinált veled! És mit fog vajon tenni velem...

- Leszarom, mi van veled. – nevetett ördögien. Most tényleg ezt gondolja, vagy csak megjátssza magát? Mert be kell valljam, egész jól csinálja. Csak a szívemnek nem tudok parancsolni. Ahol ott van Louis, és nem akarja elhinni ezt az egészet. Nem engedi, hogy tönkretegyen, akármennyire fájtak cselekedetei már most is.

- Akkor gondolj a családodra! Emilyre, Ernestre... bajuk is eshet! – suttogtam neki könnyezve, mire csak megfordult. – Komolyan nem lehetsz ekkora faszkalap! – csaptam a combjaimra, s azonnal megbántam a kijelentésem. Louis dühösen felém fordult, s tenyere ismét csattant az arcomon. Fejem oldalra fordult, majd ismét Louis szemeibe néztem. Sötétek voltak, tele haraggal. Ezt nem tudná csak úgy megjátszani. Ráadásul nem emelne csak úgy kezet rám. Csak nem értem mit tettem ellene.

- Tudom mit tettél Alice, és az megbocsájthatatlan. – morogta az arcomba, a szék karfájára támaszkodva. – Utálom, hogy átvertél, és egész végig a hazugságaidban úsztam. Nem tetszik nekem, hogy csak így átnézel rajtam, nem vagyok hülye. Utálom. Ahogy téged is. – fejezte be mondandóját, amitől még jobban elsírtam magam. Már nem csak az arcom kapott ütést, hanem a szívem is. Százszor annyit.