Időhullám (befejezett)

José

Heló, heló! Itt a nyár!!! :) Ezen a héten még kicsit elfoglaltabb voltam, elpakolásztam a tankönyveimet meg ilyesmi, de mostantól csak úgy lubickolok a szabadidőben, szóval valószínűleg még jövő péntek előtt elkészül a rész (juppííí!). Jó nyarat nektek!

Miután José elsunnyogott a síró Caroline közeléből, nem volt hangulata visszatérni az emberek közé, így hátraarcot csinált, és tovább nézelődött a kertben. A séta mindig is felfrissítette, és segítette a gondolkodásban. Nemsokára nyomott hangulata is tovaszállt valamennyire.

Pillanatnyilag egyetlenegy téma foglalkoztatta. Egészen biztos volt benne, hogy nem véletlenül került a jövőbe. Ennek az eseménynek oka volt, valódi oka. Ez egy esély volt, hogy újrakezdhesse az életét, hogy behozhassa, amit elmulasztott, hogy megtapasztalja azt, ami fölött elsiklott, hogy újraértékelje az életét, és mindazt, amit tett, hogy másvalaki legyen: önmaga. Ez egy küldetés volt, hogy ezúttal a helyes útra lépjen, hogy megdolgozzon a boldogságért, a kényelemért, hogy jóvátegye, amit a múltban elrontott. Kibővítette az ismereteit, ezért mindezt most már tisztán látta. De az ittlétének igazi oka az volt, hogy találkozzon valakivel.

Ez a személy nem volt más, mint Caroline Adams.

Tudta, hogy szerelmes belé. Sokáig nem merte kimondani, beismerni, hiszen ő mindig is egyházi ember volt. Fogadalmat tett, amikor belépett a rendbe, de köthet-e valakit egy fogadalom, amit hatszáz éve mondott ki? Erről senki nem tud rajta kívül, és neki meggyőződése volt, hogy nem kell betartania. Tudta, hogy a megszegett fogalom miatt lehet, hogy nem jut a mennyországba (mivel az Istenbe és a feltámadásba vetett hite egy szemernyit sem csökkent), de még ez sem érdekelte. Csak az érdekelte, hogy Caroline-t szerethesse, hogy magához ölelhesse és hogy megcsókolhassa. Ha ezt mind megteheti, úgy érezte, semmi sem árthat neki.

Meg akarta kérni Caroline kezét.

Viszont nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy csak pár hete ismeri őt. Most még minden csodálatosnak tűnhet, de akár pár hónap alatt elromolhatnak a dolgok. Tudta, hogy a szerelem néha csak fellángol, majd gyorsan kialszik, és csak fájdalmasan boldog emlékeket, meg tépelődést hagy maga után. Miérteket és hogyanokat. Ő ezt el akarta kerülni, azt akarta, hogy ha az életét egyszer összeköti Caroline-éval, akkor örökké boldogságot adhasson neki. Azt akarta, hogy a lány élete csodálatos legyen.

Másrészt, abszolút tájékozatlan volt azt illetően, hogy hogyan is kérhetné feleségül ezt a különös, jövőbeli lányt. Fogalma sem volt, hogy kit kérdezzen ezt illetően. Az egyetlen ember, akitől tanácsot mert volna kérni ilyen ügyben, maga Caroline volt, de tőle nem várhatta el, hogy ötleteket gyártson a tulajdon eljegyzése előkészítését illetően. Volt néhány ötlete, hogy minek örülne a lány, de nem ismerte a szokásokat, az elvárásokat, az ügyintézést.

Egyedül Fredet kérdezhetné meg, de ehhez nem ismerte elég jól. Ráadásul az az érzése volt, mintha a fiatalember tartana tőle. Nem avathatta be egy ilyen fontos és jelentős dologba, ez mégis csak magánügy!

- Pedig muszáj lesz!

Motyogta fennhangon, csak úgy magának. Ezzel egy kicsit bátorítani akarta önmagát, de nem nagyon sikerült. Viszont nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni magát, tehát segítségre volt szüksége. Azonban azt is figyelembe kellett vennie, hogy lehet, hogy Frednek épp nincs nagy kedve ilyen jellegű tervekről társalogni vele, tekintve, hogy most veszítette el az anyját.

- Mit csináljak? - kérdezte magától - Te jó ég, most már magamban is beszélek. Remek! Meg fogok őrülni miattad, Caroline!

Végül sarkon fordult, azzal az elhatározással, hogy megkeresi Fredet. A lépcsőházban talált rá, épp a szobája felé igyekezett.

- Fred!

- José. - üdvözölte a megszólított kissé vonakodva.

- Figyelj, lenne egy fontos kérdésem. Ugye, mint megtudtad, a múltból jöttem - itt lehalkította a hangját egy kicsit - szóval emiatt némileg tájékozatlan vagyok bizonyos kérdésekben.

- Igen?

- Hát, ugye, Caroline-nal jóban vagyunk, és, hát, izé... meg szeretném kérni a kezét. - hadarta egy szuszra.

- Nem is tudtam, hogy ennyire komolyan együtt vagytok.

- Hát, öhm... Én se tudtam. - José nem értette a kifejezést - Szóval a lényeg, hogy most még csak el szeretném jegyezni, az esküvő az még odébb lenne. Szóval, van itt nálatok gyászév, vagy ilyesmi?

- Nem igazán van, na persze, az ember általában nem akkor tartja az esküvőjét, amikor meghal valakije, de mondjuk, miért is ne? Tehát nyugodtan próbálkozhatsz.

Fred mintha le akarta volna rázni, de José nem hagyta magát otthagyni.

- Értem, de nem igazán ismerem ennek az egésznek a procedúráját. Azt szeretném, ha különleges lenne, érted. Nagy kérés lenne, ha azt szeretném, hogy segíts egy kicsit?

Fred szemmel láthatóan hezitált.

- Mielőtt erre rábólintok, lenne egy pár kérdésem.

- Rajta.

- Hogy is van az, hogy te inkvizítor vagy? Honnan jöttél, és hogyan? Ki voltál, mielőtt ide röppentél az időben, csak úgy, mint egy varázsütésre? És hogyan találkoztál a húgommal, és mégis mi a fenét akarsz tőle?

Az utolsó szavakat már elég hangosan mondta, és José nem szerette volna, ha valaki véletlenül fültanúja lesz a társalgásuknak.

- Menjünk valami félreesőbb helyre, nem szeretném világgá kürtölni.

- Jó, menjünk a szobámba.

- Szóval, én 1392-ben születtem, Madridban. A rokonaim nagyon befolyásos emberek voltak, a nagybátyám püspök, a szüleim pedig az udvarban dolgoztak. Egyértelmű volt számomra, hogy Spanyolországban, amit szinte az inkvizíció működtetett, vallásos karrierbe kezdjek. Igazából minden tökéletesen működött, de aztán egy este sétálni indultam, és valahogy ide kerültem. Egyszer csak észrevettem magam körül a furcsa ruhájú embereket, akik furcsán viselkedtek. Kisebb sokk volt, azt hiszem... Caroline talált meg, és megengedte, hogy följöjjek a lakásába, figyelt rám, meg minden. Szépen lassan szerelmesek lettünk...

- Nagyon romantikus, me minden, de azért ne haragudj, de nem tökéletesen érthető. Ha te egy ilyen fene nagy vallási fanatikus vagy, akkor miért akarsz hirtelen megházasodni? - kérdezte gyanakodva. - Ha bántani mered Caroline-t...

Fred fenyegetően tornyosult José fölé, aki maga sem volt éppen alacsony, de most kicsire összehúzta magát. Végre megértette, hogy mi a baja Frednek. Féltette tőle Caroline-t, mert azok alapján ítélte meg, amit az inkvizícióról hallott.

- Kérlek, hallgass meg. Nem akarok rosszat Caroline-nak. Szeretnék új életet kezdeni, és erre kaptam egy esélyt. - most már ő kiabált - Inkább meghalnék, mint hogy bántsam a húgodat, vagy hagyjam, hogy baja essen, érted? A fene vigye el, szeretem őt! Szerelmes vagyok belé!