Időhullám (befejezett)

Julia

Sziasztok! Visszatértem a halálból :)! Csak vicceltem, de ezt a hetet annak is lehetett felfogni... Kezdjük például a biológia kiselőadással, a francia házikkal, esetleg a térgeometriával, ehhez még vegyük hozzá a kosáredzést és a meccset, plusz az egyéb házikat. Szóval, valahogy így nézett ki a hetem, tele rohangálással és tanulással, illetve a tanulnivalók magyarázásával. Igen, az a hátránya annak, hogy valaki jó tanuló, hogy mindenkit tőle kérdezi meg, mit kell tanulni. És az se a tanárokat, se senkit nem érdekel túlzottan, ha nekem írnom kellene, mert várjátok a részeket. Ezentúl valószínűleg csak hetente egyszer-kétszer fogok jelentkezni, a terveim szerint szerdán és vasárnap, de lehet, hogy ez nem fog sikerülni. Akkor sok puszi, jó olvasást, stb.

Ezen kívül újabb történetet szeretnék díjazni: a Valkűrt, @Hollosy művét. Mindenkinek ajánlom!

Julia végiggondolta magában a napját. Az biztos, hogy amit átélt, az felülmúlta még a lerészegedett, nagyszájú utazók legvadabb történeteit is. Előreugrani kétezer évet az időben? Ez olyasmi volt, amiért Julia bármit odaadott volna. Ráadásul most már bármi történjék is, nem adhatják hozzá Brucetushoz, sem más gonosz alakokhoz.

Egyedül az szomorította el, hogy nem láthatja többé az apját. Te jó ég, mi lesz vele, hiszen először a feleségét veszítette el, aztán a lányát. Remélte, hogy nem lesz ebből baj, elvégre Brucetus azt is hiheti, hogy ő szöktette meg. Bár az apja is sejthette volna, hogy olajra lép, talán ez is volt a célja, hogy hagyja megszökni, és ezzel bújik ki a felelősségre vonás alól. Az apja nagyon jól tudta, hogy sokkal boldogabb lenne valami utcai banda tagjaként, mint előkelő hölgyként. Remélte, hogy azt fogja hinni, egyszerűen csak megszökött, és akár el is ment egy másik városba.

Ezután a gondolatai a saját sorsa felé kanyarodtak. Ilyen szerencsét nem is remélt. Ez a hely, vagyis ez a kor nagyon szimpatikusnak tűnt, legalábbis José elbeszéléséből. Itt a nőknek nem kellett feltétlenül az apjuk vagy a férjük uralma alatt élni. Ugyanazt csinálhatták mint a férfiak, tehát tanulhattak, dolgozhattak, sportolhattak és nadrágot hordhattak. Ez kimondottan szimpatikus volt neki, főleg, hogy ha itt marad és felnő, gyakorlatilag azt csinál, amit akar.

Észre sem vette, hogyan alakult át a gondolkozás előbb álmodozássá, majd igazi álommá. Egyszer csak azt vette észre, hogy valami csörömpölésre riad föl. Amikor kinyitotta a szemét, nem sok mindent látott, ugyanis sötét volt. Motoszkálást hallott, valószínűleg Caroline is felriadt a hangra, ami nem hallgatott el. Inkább valamiféle dallamnak hallatszott, mint csörömpölésnek. Ekkor hirtelen fény gyúlt és a csengés elhallgatott. Mire Julia szeme hozzászokott a fényhez, a szobatársa már felkelt. Ő is felpattant, de Caroline ezt mondta:

- Te aludj még nyugodtan. - ásított egyet - Nekem fel kell kelnem, különben el fogok késni. Te viszont nem rohansz sehová.

- Már felébredtem. - jelentette ki azonnal, és nyújtózkodott egy kicsit. Világ életében könnyedén kelt.

- Biztos? Szerintem próbálj meg visszaaludni, még csak hat óra.

- Hat óra? - visszhangozta értetlenül. Még soha nem hallotta ezt a kifejezést.

- Fú, a lényeg az, hogy nagyon korán van. Még jó sok idő van a napkeltéig.

- Jó, de mit csináljak? Nem hiszem, hogy vissza tudnék aludni. Szerintem sétálok egyet.

- Hát, nem hinném, hogy jó ötlet lenne kimenni... Még eltévedsz, vagy kirabolnak, vagy ilyesmi. Vagy szimplán baleset érhet.

- Engem ugyan nem! - vágta rá büszkén. - Elég sokat verekedtem már ahhoz, hogy senki ne rabolhasson ki, és tudok annyira figyelni, hogy ne érjen baleset. És jól tájékozódom.

- Nem lehet, ez nem a te korod.

- De az teljesen mindegy!

- Kérlek, értsd meg, hogy nem lehet.

- De...

- Jó, figyelj, nekem nincs ehhez energiám hajnalok hajnalán. Lehet, hogy a Római Birodalom idején nem eshetett volna bajod, de akkoriban maximum szekerek száguldoztak, alig gyorsabban mintha sétálnál, ma pedig úgynevezett autók vannak, amik nagyjából olyan sebességgel mennek, mint egy, ha nem is vágtázó, de azért eléggé gyors ló. És akkoriban nem létezett a kresz, ami szabályozza, hogy mikor, hol, és hogyan lehet közlekedni. Itt maradsz, majd Joséval kitaláltok valamit, és ha akarsz olvashatsz. Még az is lehet, hogy kivisz a parkba. Most viszont bocs, mert el fogok késni.

Julia morcosan próbált visszaaludni, de nem igazán sikerült. Hallotta, hogy a szomszédos szobában víz folyik, majd tányérok csörömpölését is hallotta. Végül csattant az ajtó, és az egész házban nem maradt már zaj, csak José horkolása.

Julia egész délelőtt unatkozott. Ugyan José tényleg igyekezett foglalkozni vele, ő ki akart menni, fára mászni, szaladgálni, verekedni, vagyis nagyjából bármit. Egyszerűen képtelen volt nyugton ülni a fenekén. Caroline valószínűleg megtiltotta Josénak, hogy bárhová is elengedje, de végül sikerült rábeszélnie, hogy menjenek ki a parkba. Kísérője egy könyvet szorongatott a kezében. Julia nem vette a fáradságot, hogy elolvassa a címét, mivel mindig is utálta a könyveket.

A parkba érve először csak nézelődött, majd egy csapat vele egykorú fiatalt pillantott meg, akik egy fura játékot játszottak, amiben egy labdát kellett rugdosni. Miután hosszasan nézte a játékot, úgy érezte, egyre jobban érti a szabályokat. Egyre közelebb és közelebb somfordált, majd végül megkérdezte, hogy játszhat-e.

A nem akart túlságosan butának tűnni, ezért nem kérdezősködött, ha nem értett valamit. Nagyon jól telt az idő, és a dolgok egyre világosabbá váltak számára. Nehéz volt a labdát lábbal irányítani, de úgy érezte, egyre jobban megy, és a végén sikerült "gólt lőnie", ahogy emlegették a többiek. Próbálta megjegyezni a többi gyerek nevét, de mindegyik nagyon furcsán, idegenül hangzott számára.

Végül José szólt neki, hogy haza kellene menniük. Megbeszélték, hogy másnap is találkoznak, és Julia úgy érezte, talált pár barátot itt, a jövőben.