Időhullám (befejezett)

José

Vasárnap José a kanapén ébredt. Caroline feje az ölében nyugodott, arcán békés mosoly ült. José arra tippelt, hogy előző este elaludtak azon az f-betűs micsodán. Igen, a filnen. Vagy filmen? Ki tudja.

Óvatosan arrébb csusszant, és egy párnát tett Caroline feje alá. Nagyon éhes volt, így felállt, és a konyha felé vette volna az irányt. A probléma az volt, hogy a lába teljesen elzsibbadt, és amint rá akart állni, azon nyomban összecsuklott alatta.

- Mi-mi-mi a baj? Mi a f...? – riadt fel Caroline – Mit keresel a földön?

- Elestem – adta meg a logikus választ José – Elzsibbadt a lábam, és nem tudtam felállni.

Caroline nevetett. José a látszat kedvéért morgott egy kicsit, de nagyon örült, hogy sikerült egy kicsit megnevettetnie Caroline-t.

- Hogy aludtál?

- Jól...

José a térdét masszírozta, amit estében alaposan bevert az alacsony asztalkába. Újra megpróbált felállni – ezúttal többé-kevésbé sikerrel. A falnak támaszkodva és dülöngélve sikerült elszambáznia a konyhába.

- Mit is csinálsz?

- Eszem.

- Nem reggelizünk?

- Gyere.

José némi irigységgel nézte, ahogy Caroline könnyedén átvág a szobán, anélkül, hogy megtántorodna. Na persze, neki senki nem aludt egész éjszaka a térdén. Evőeszközöket vett elő egy fiókból, majd az asztalra tette őket.

- Ennek mi is a neve? – mutatott a kis, fehér szekrényre. Emlékezett rá, hogy Caroline említette.

- Hűtő. Vegyél elő tejet, légyszi.

- Máris.

Egy darabig csendben falatoztak, majd Caroline elgondolkodva megszólalt.

- Szükségünk van ünneplő ruhákra. Ma elmegyünk és veszünk.

- Van rá pénzed? Mert a repülőgépet is ki kell fizetni...

- A repülőjegy nem volt drága, és egyikünknek sincs ünneplő ruhája. Nyilván nem a legdrágább darabokat fogjuk megvenni, de muszáj jól kinéznünk. A rokonaimtól is kérhetek pénzt, ha nagyon muszáj.

- Nem akarok a terhedre lenni.

- Ugyan, semmi probléma – mosolyodott el.

- Nyugodtan mondd meg őszintén. Nem vagyok jó semmire. – pislogott egyet, és szomorkásan a lányra pillantott – Talán el kéne mennem.

- Ne is jusson eszedbe ilyesmi! – mondta Caroline komolyan – Nagyon örülök, hogy itt vagy.

José kétkedően ingatta a fejét. Hiszen még a lakásból sem léphetett ki anélkül, hogy valami galibát okozna.

- Figyelj rám. – parancsolta Caroline – Nagyon örülök, hogy megismertelek. Tényleg. Lehet, hogy úgy érzed, hogy haszontalan vagy, de én örülök, hogy van egy barátom, akire támaszkodhatok, úgyhogy nagyon sürgősen verd ki a fejedből ezeket a gondolatokat.

José bólintott, bár a lány nem győzte meg túlságosan.

Sziasztok, ez egy elég rövidke rész lett. Remélem, azért élveztétek, de jönnek az újabbak!