Időhullám (befejezett)

Caroline

Caroline nagyon megijedt amikor José egyszer csak megszólalt mögötte. Ahogy hátrapillantott, látta, hogy nem öltözött föl. A bőre még enyhén nedves volt, a törülközőt a dereka köré csavarta. Vízcseppek csillogtak tökéletes bőrén, kidolgozott izmok rejtőztek a bőre alatt. A haja vizes és kócos volt, meleg barna színű szeme pedig mosolygott. Csodálatosan nézett ki.

Miután bemutatkozott, kínos csend következett. Végül José szégyenlősen végigpillantott magán.

- Eredetileg azért jöttem... Szóval segítenél felöltözni? Mármint...

- Értem. Na gyere! - Caroline kinyitotta az ajtót és bezavarta a srácot. Utasítgatta melyik ruhadarabot hogyan vegye fel. Végül José kilépett. A dolgok tökéletesen jól illettek rá. Hihetetlen volt, milyen jól néz ki ezekben a ruhákban.

- Eszelősen nézel ki! - hoppá! Ezt nem kellett volna mondani. Szerencsére José nem értette.

- Nem kényelmes. - panaszkodott - Túl szoros az összes. Szerintem kicsik rám.

- Ugyan már, majdnem nagyok! Már csak a hajadat kell megcsinálni.

- A hajamat? Azt meg minek?

- Hogy normálisan nézz ki. Na gyerünk! - Caroline visszalökte a fürdőbe és leültette a tükör elé. Egy fésűvel és némi zselével pillanatok alatt tökéletes frizurát fésült.

- Aztán le ne lapítsd nekem! Ez így egy mestermű úgyhogy hagyd békén!

- Jó...

Húha. Caroline-nak elállt a lélegzete.

- Nem vagy éhes? - kérdezte.

- De, nagyon.

- Elmenjünk valahova vagy itthon együnk?

- Inkább maradjunk itt. Félelmetes ez a hely...

- Aranyos vagy - nevetett Caroline - Akkor rendeljünk pizzát, mert ha én főzök, mindketten megmérgeződünk.

- Mi az a pizza? - kérdezte José gyanakodva.

- Te jó Isten, azt se tudod mi az a pizza! Muszáj enned egyet. Egyelőre margheritát rendelek neked, az a legegyszerűbb.

- Rendben, köszönöm.

- Várj itt, amíg rendelek.

Caroline elővette a telefonját. José megdöbbenve nézte. A lány sóhajtott.

- Ne nézz már így! Ezt telefonnak hívják. - nyomta a fiú kezébe. - Arra jó, hogy távolról tudjunk beszélni másokkal. Ha ezt a gombot megnyomod, bekapcsol. Ne ijedj meg - nevetett amikor a fiú hátrahőkölt - Ha itt vagy, naponta több száz ilyet fogsz látni. De lehet vele más dolgokat is csinálni. Majd egyszer elmagyarázom. Nézd csak, ha ezt megnyomod - megérintette a hívás ikonját - akkor fel tudsz hívni valakit. Ide kell beírni a számot - gyorsan bepötyögte a kedvenc éttermének a telefonszámát

- Hogy működik? - kérdezte José gyanakodva - Valami sötét varázslattal?

- Nem, árammal. Az áram egyfajta energia.

- Akkor ez boszorkányság. Ami eretnekség, vagyis egész biztos ki fognak tagadni az Egyházból.

- Egy: ez technika, de felőlem lehet boszorkányság is, kettő: nem tagadnak ki az Egyházból mert nem hiszek Istenben. Bocsika.

José egy percig csak tátogni tudott. Végül összeszedte magát.

- Persze. Ez itt normális.

- Attól félek, hogy igen. Ha eszel egy kicsit mindjárt jobb lesz.

- Nekem ne rendelj semmit azzal a sátáni készülékkel!

- Ahogy gondolod. Én mindenesetre éhen halok, úgyhogy ha éhes akarsz maradni...

Amíg rendelt, José durcásan elfordult. Egészen a pizzafutár érkezéséig ugyanúgy maradt, karba tett kézzel és háttal. Amint azonban megérezte az ínycsiklandó illatokat, az alapvető ösztön győzött a belé nevelt törvények és szokások fölött.

Szerencsére Caroline volt annyira előrelátó, hogy neki is rendeljen. Úgy tűnt, egy kicsit még hezitált, de végül - egy gyors ima után - elkezdett enni.

- Ez nagyon finom! - mondta, és néhány pillanat alatt felfalta a szeletet.

Caroline somolyogva nézte ahogy bekebelezi az egészet, majd legalább fél doboz narancslevet megiszik rá. Ezután tényleg sokkal jobb kedve lett, és késő éjszakáig beszélgettek a pizzáról, a telefonokról és az elektromosságról.