Időhullám (befejezett)

Epilógus

December 24. szombat

Julia

- Julia, leveled jött - toppant be a szobába Elisa.

- Már megint a gyámügy? - kérdezte fásultan a lány.

Már hónapok óta kapott hivatalos leveleket az örökbefogadással kapcsolatban. Bár a procedúra két héttel ezelőtt lezárult - vagyis Julia hivatalosan már Elisa testvére volt - még mindig lehetett számítani mindenféle hivatalos papírokra. Külön komplikációt jelentett, hogy Juliának nem voltak okmányai, így csináltatni kellett újakat, és rengeteg dolgot kellett elintézni. Elisa és Pedro szülei komoly szándékát az is mutatta, hogy angyali türelemmel kísérgették Juliát mindenféle ügyintézőkhöz. Végül már minden irat, igazolvány és engedély megvolt, egészségügyi biztosítást kötöttek, és Julia pedig magántanuló lett. A lány most az ágyán ült az Elisával közös szobájukban, és éppen egy laptopot tanulmányozott. A két gyerek jóformán annak szentelte a nyarat, hogy megpróbálják két hónap alatt megtanítani a lánynak azokat a dolgokat, amik a huszonegyedik században elengedhetetlenül szükségesek, és Julia most már nagyjából gond nélkül tudott használni egy laptopot.

- Nem, ez Amerikából jött.

- Ó, akkor biztos Caroline küldte, de miért nem írt e-mailt?

Julia elvette a borítékot, és egy vastag, krémszínű papírra nyomtatott meghívót talált benne, aminek a szélén ezüst minta díszelgett. Elisa is megnézte.

- Ez egy esküvői meghívó! "Szeretettel meghívjuk Caroline Daniels és José Sanchez esküvőjére..." - olvasta Elisa.

- Nem is mondta, hogy visszaváltoztatta a nevét! - méltatlankodott Julia - Igazán megírhatta volna, hogy újra fölvette a szülei nevét.

- Egy hét múlva lesz! - sikkantott Elisa - Te jó ég, biztos nagyon jó lesz! Remekül fogod érezni magad!

- Ti is jöhettek - bökött a papírra Julia - Az egész család meg van hívva!

- Tényleg? Nahát, ez nagyon kedves tőlük! Hú, már voltam esküvőn, szuper lesz! Majd együtt veszünk ruhát, jó? Tulajdonképpen varrhatnék is, ha valami egyszerűbb is jó... Neked minden jól áll, szóval nem baj, ha nem olyan különleges. - jegyezte meg egy kis irigységgel a hangjában.

- Nagyon örülnék, ha varrnál nekem ruhát! Amit a múltkor csináltál, az is fantasztikus lett.

- Jaj, köszi. Szerintem ezüstszínű kellene, az kiemelné a sötét hajadat, meg hát valami világosat kellene viselned. Vagy lehetne halvány sárga is, hosszabb és olyan visszafogott. Valami viszonylag meleg kellene, hiszen tél van...

- Szóljunk anyáéknak, mielőtt még bármit tervezgetnénk - szólt közbe Julia - Talán el sem engednek.

- Biztos elengednek! - vágta rá Elisa - De azért szóljunk nekik, az a biztos. Jaj, már úgy várom!

December 29. csütörtök

José

Caroline lépett be a szobába.

- Ruhapróba! - kiáltotta izgatottan - Mit szólsz?

José végigmérte a menyasszonyt, és elállt a lálegzete. Caroline ruhája szorosan rásimult a felsőtestére. A spagettipántos, fehér felsőrészre homokszínű csipke borult, ami a vállát és a felkarja nagy részét eltakarta. A derekát vékony, szintén homokszínű öv futotta körbe, ez alatt pedig a ruha egyre bővült, és több rétegben hullott alá. A háta majdnem derékig dekoltált volt, és a csupasz hátát csak csipke fedte. A lány körbefordult, hogy José még jobban megcsodálhassa, és elégedetten bezsebelte a vőlegény elismerő pillantásait.